Színházi Élet - 1922/49. szám

25 SZÍNHÁZI ÉLET tollat becsül a legtöbbre, amit magya­roktól kapott egy azóta elszakított országrészben. Mikor ezt elmondta Bartsch, a társaságban megszólalt egy úr: „Úgy van, tőlem kapta". Ez Janovics Jenő volt, a kolozsvári igaz­gató, aki Budapesten járván, szintén ott volt a társaságban. Ő adta az aranytollat Lehárnak a Luxemburg grófja huszonötödik kolozsvári elő­adásán, amelyet a szerző maga diri­gált, ezelőtt tizenöt esztendővel. — Mi van a többi színházakkal? — Szaporodnak. — És pedig ? — A Corvin, amely mozi­műsorral nyílt meg, már úgy épült, hogy szín­háznak is lehessen használni. Csak egy ott felejtett melléképület lebon­tására kell még engedélyt kapnia a tulajdonos banknak, és egy-kettőre kész lesz Budapest új színháza. — Volt-e sok lumpolás a héten ? — Egy nagyon kedves estélyre voltam meghíva: Beöthy Baba bált adott szüleinek Jósika­ utca 2. szám alatti összes termeiben. Régen láttam ilyen tündéri közönséget : Budapest legszebb bakfisai mind ott voltak. De ott voltak Budapest legfelsebb ifjú táncosai is. A remekül sikerült bálon egy mulatságos incidens is történt. Beöthy László, miután atyai minő­ségében megcsinálta a kellő homnő­röket, átszaladt a Fészekbe, hogy majd visszajön. Viszont a Fészek­ben tartózkodott László Ferenc, az ismert nagyvállalkozó. László oda­telefonált Beöthyékhez és a telefon­hoz jövő szobalánynak azt modta : mondja meg a nagyságos asszony­nak (értvén alatta a feleségét, Lenkey Hedviget), hogy jöjjön értem a Fé­szekbe. A szobalány pedig ijedten jelentette Beöthy Lászlónénak, hogy a Fészekből telefonáltak, menjen oda az uráért. Beöthyné nagyon meg­rémült: szent Isten, mi baja lehet az urának, hogy oda kell menni érte a Fészekbe. Hamar kapta a kalapját, bundáját és akart elrohanni hazulról. A lépcsőházban találkozott az urá­val, aki csodálkozva kérdezte tőle, hogy hova megy. Ezalatt természete­sen Lenkey Hedvignek senki sem adta át az üzenetet. László, azt hi­szem, még mindig ott vár a Fészekben. — Vaály Ilona miért van gyászban? — Igen súlyos csapás érte: meg­halt az édesapja, Venetianer, újpesti főrabbi. Őt is mindenki sajnálja, mert rendkívül tehetséges, kitűnő és nép­szerű ember volt. Vaály Ilonát is mindenki sajnálja, mert mindenki szereti, és a haláleset nagyon lesúj­totta. — Adja át a mi részvétünket is, ha találkozik vele. Mit tud még ? — Mayr, a világhírű basszista, jön Pestre. Hát még mit újságoljak ? Egy válópert. Beleznay Margit, aki feleségül ment Tóth Sándor kolozs­vári lapszerkesztőhöz, elválik az urá­tól és visszatér a színpadra. — Pletyka ? — Egy úrról és egy színésznőről tudok egy történetet, amelynek az eleje visszanyúlik azokba az évekbe, mikor az úr még nagyon szegény legény volt, a művésznő pedig kis művésznő. A szerelmesek akkor sza­kítottak, de a szakítás az úr anyagi helyzetére való tekintettel úgy folyt le, mint a hajdani boldog években a rendjeladományozás, az ilyenkor szokásos díjak elengedésével. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és most nem­csak a művésznő nagyon ismert mű­vésznő már, hanem az illető úr is hét nullával számolja a vagyonát. A minap tehát a gavallér kiállított egy komoly összegről szóló csekket és azt kései végkielégítés gyanánt minden megjegyzés nélkül elküldte a művésznőnek. A művésznő tudo­másul vette a csekket és megjegyezte: „Látszik, hogy Pesten járt a jóvá­tételi bizottság". Kezüket csókolom. — Hova megy ? — Meg vagyok híva a Szinnyey-Merse-Társaság vacsorájára a Royal termébe. Petrovics Elek fog beszédet mondani és ez egy okkal több, hogy ott legyek. Viszontlátásra.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék