Színházi Élet, 1923. október 7–13. (12. évfolyam, 41. szám)

1923-10-07 / 41. szám

SZÍNHÁZI ÉLET neki venni. Minden divatos nőnek van nagy gyöngye, legyen neki is. A barát te­hát bement az ékszerészhez,s kiválasztott egy hatalmas szép gyöngyöt és megvette száz millióért. Igen ám, de hogyan iga­zolják a gyönyörű gyöngyöt a férj előtt ? Hosszú tanakodás után ravasz tervet eszeltek ki, amelybe az ékszerészt is be­avatták. Az asszony elcipelte a férjét az ékszerüzletbe és ott felhívta az ura figyel­mét egy szép gyöngyre, amely olcsón kap­ható. Az ékszerész hajlongva meg is mondta az árát : husz millió. Ennyit a­ férj is elbír és ki is jelentette, hogy meg­veszi a gyöngyöt. Ékszerész, feleség és udvarló megelégedetten kacsintottak egy­másra. Ekkor azonban a férj váratlanul még hozzátette, hogy megvétel előtt még elviszi a gyöngyöt megnézetni, nem ha­mis-e ? Az ékszerész, aki erre nem volt el­készülve, nem talált hamarjában kibúvót és odaadta a gyöngyöt. A férj mindjárt elvitte egy másik ékszerészhez, aki a ke­zébe vette a gyöngyöt és első intrádára ígért érte százötven milliót. A férj nagyot nézett, egy kicsit elgondolkodott, azt mondta : „ja vagy úgy", rögtön eladta a gyöngyöt százötven milliórt, húszat azon­tán zsebretéve százharminc milliót, be­adta a válókeresetet. Ez annak a válóper­nek a története, amelyről mostanában egész Pesten beszélnek. — Van még pletykája . — Van. De ez is csak nevek nélkül mondható el. Az ifjú művésznőről szól az ének, akinek sorban a következők udva­rolnak : a nagy költő, a szerkesztő, a buk­méker, a mérnök, a színházi rendező, a segédrendező, két színmüíró, a karmester és a tennisztréner. Már most az ifjú mű­vésznőtől a direktor visszavett egy szere­pet. A művésznő két napig öngyilkos akart lenni. Két nap múlva visszakapta a szerepet. Olyan boldog lett, hogy mada­rat lehetett volna vele fogatni. És erre sorban jelentkezett mind a kilenc udvarló. Mind a kilenc kijelentette, hogy az igaz­gató csakis az ő közbenjárására kegyel­mezett meg a művésznőnek. A művésznő nagy zavarba jött, most már igazán nem tudta, kinek higyjen. Mit tehetett volna egyebet : hálás volt mind a kilenchez. Poén : megkérdeztem az igazgatót, hogy ki volt a közbenjáró a kilenc közül. Az igazgató azt felelte, hogy egyik sem. Sa­ját jószántából adta vissza a szerepet. nal elküldött az előbbi ékszerészhez, az­ kezüket csókolom.­ ­ % • cU^to.

Next