Színházi Élet, 1923. november 18–24. (12. évfolyam, 47. szám)

1923-11-18 / 47. szám

62 SZÍTS HÁZI ÉLET fílmpriiiiadonnái keres a Star Páratlan sikere van a Színházi Élet pályázatnak Múst számunkban részletesen írtunk arról, hogy filmprimadonnára van szük­sége a Star-filmgyárnak, akit a Színházi Élet útján jelentkező pályázók sorából választ ki a hattagú zsűri. Nem statisztára, hanem főszereplőre van szüksége a Starnak, bárki jelentkezhet, aki gondolja, hogy megfelelő alakja, jó filmarca és ta­lentuma van. Semmiféle előképzettség, ajánlólevél, igazolás nem kell , csak a fiatalság (a jelentkező ne legyen több 20—24 évesnél) a fontos. Akit a jelent­kezők közül a zsűri főszerep játszására alkalmasnak talál, a­ Star azonnal leszerződteti nagy gázsival, kiképezteti és ingyen toalettekkel látja el. A pályázat iránt már lapunk megjelenésének napján is páratlan érdeklődés nyilvánult. Csak a Színházi Élet útján lehet jelentkezni, szerkesztőségünkben (Erzsébet­ körut 24.) minden csütörtökön délután 6 órakor, fényképpel ellátva. Felvilágosítással is csak ebben az időben szolgálunk. A nyertes fényképét címlapon közöljük. A iftimkluitban — Ilalmay Tiborról mesélek valamit. Syl­vester Schäfferrel filmet csináltak Budapes­ten, amelyet a Projectograph most adott el Bécsben. A filmet levetítették szakközönség előtt, aminek az lett a vége, hogy Halmay le­velet kapott egy előkelő bécsi filmgyártól. Főszerep eljátszására hívták meg. „Nem me­hetek, Pompadour nem enged !" — írta Halmay. „Akkor majd nyáron" — válaszolt a filmgyár. „Ha Pompadour is Három grácia lesz . . . akkor nyáron sem !" Közben azonban Halmay fönt járt Bécsben és megállapodott a gyárral. A megállapodás ! Próbálják megkérdezni Halmayt, erről egyelőre még ő sem árul el semmit. — Két direktor érkezett vissza Buda­pestre. Az egyik Somlyó Elemér, az Orion­filmgyár igazgatója, aki Párisból jött megf, a másik Antal József, a Nordisk igazgatója , ő Bécsben volt. Mind a két igazgató szenzációs kötésekkel jött haza. — A napokban nagyon érdekes háborús filmet láttam egyik kölcsönzővállalatunk vetítőszobájában. „Civilisation" a film címe, melyben nem kisebb dolgokat láthatunk, mint London bombázását, egy nagyszerű tengeri csatát, egy tengeralattjáró hajót, amint el­sülyeszt egy utasszállító gőzőst GARIYlEN-iYiOZGd Erzsébet-Horut. Telefon J. 129-54 Nov. 15-17. Asszonybitorló, Japáni földrengés, Fatty burl. Nov. 18-2 !. Koldus és herceglány, Fekete ördög — Décsi Gyulát, a Mozgókép-Otthon kitűnő igazgatóját érdemei elismeréséül kormány­főtanácsossá nevezték ki. — A közeli napokban egy excentrikus fil­met mutatnak be a pesti mozik. A „Cannibal" című film keretében Henrik svéd király ex­pedícióját látjuk megelevenedni. — Azt tudja már, hogy a francia gyártású „Suhanc" női főszerepét ki játssza ? A Bim­bala-filmekről jól ismert bájos szőke lány, Janik­a Milovanoff. — Filmszenzáció sportrajongók számára. A Demsey—Firpo box-meccsről a ring fölött függő gondolából tizennyolc operatőr készí­tett felvételt. A filmet másnap már 150 mozi­ban játszották. — Hallott-e arról, hogy Salamon Béla, a kedvenc komikus és kabaréigazgató filmen lép föl ? Harmath Imre írja a scenáriumot és Gaál Béla rendezi a filmet, amelyről Sala­mon azt állítja, hogy nagyobb sikere lesz benne, mint a Vonósnégyesben. — A Starnak hatalmas és gazdag pro­gramja lesz tavaszra. Fodor László, a Na­varrai Margit szerzője nem írt új színdarabot, sem regényt, hanem filmdrámához fogott : ezt is a Star kötötte le Zilahy Lajos és Moly Tamás filmdarabjaival együtt. Ennyi talán egyelőre elég. FfIVÁRQS! NAGYMOZGÓ. RdHÓCZI-Ot 70, Tel. J. 94-97 November 15—17. Haldokló sasok November 18—20. Flirt, Gyanú öl

Next