Színházi Élet, 1924. február 3–9. (14. évfolyam, 5. szám)
1924-02-03 / 5. szám
XIV. évfolyam 1924 február 3-tól február 9-ig Előfizetés ára: Budapesten és vidéken Negyedévre K 30.000. Hirdetések millimétersora 1200 korona 5. szám Egyes számára: Budapesten és vidéken KaOOO, pályaudvaron K ÄOO, Amerikában 15 cent, Ausztriában 7000 o. K MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon : József 129—35 A jegypénztár telefonszáma: József 121—72 Kiadóhivatal: Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121—73 r KLL Ô § SZERKESZTŐ: Z INCZE SÁNDOR A dobos Írta: Szép Ernő Nem a Rákóczi dobosáról van szó, udvari dobosáról, kire reá rivalkodok, amidőn kiállott a munkácsi sáncra : — Dobosom, dobosom, udvari dobosom Ne azt verd, hogy rajta .. . Nem , nem is a kis savoyard dobosról van szó, ki az elesett apa harci dobját derekára csatolta, s lihegett és zengette a dobot a férfiak élén Savoya szabad zászlajáért. Se a község dobosáról szó nincsen, aki a jóféle bajuszpedrő-szagos piacon a népek közt tavaszi reggel egy verset ver azon az ócska helybeli dobon, s mikor a szálak mind betevődtek és a fülek jól kinyiltak, előhuzgálja a gerebéből a községházi kék árkus papirost, nagy szigorúan olvasni kezdi mindazt, ami „közhírré tétetik.'' Az én dobosom nem a harcé, nem, a béke hőse ő , nem a nemzeté az én dobosom, hanem a nemzetközi saisoné, semmiféle törvénynek és hatóságnak nem dobol ő, smoking feszül az én dobosom dali derekán, a kivilágított életnek dobol ő, a lump éjfélnek, a spiccnek, a heccnek, a barnak, a bálnak, a Císzneválnak, a lorigannak, a dzsávának, a mának . . . mintha mult multakból, a munkácsi sáncról nagy Rákóczi Ferenc rivalkodnék reá keserves keserűséggel, hogy : mostan verd, hogy rajta, rajta, rajta, rajta ! A jazz dobosa ő, hiszen tudják ! Nem a professzionista dobos, hanem az amateur. Az úri dobos. A mulató dobos. Az én otthonosabb koromban, a békében az volt az éjféli ázus, hogy a muzsikás gavallér levette a primás kebléről a hegedűt, a banda elébe állott, ő muzsikált dalolva, sírva, mint az szép magyar nótákban meg vagyon irva. Azt az ábrándos muzsikáló gavallért, azt nagyon tudtam szeretni. Ezt az uj cigánykodó magyart, ezt még csak kicsit tudom szeretni , igérem, hogy imádni fogom őt is, csak adjanak még egy kis időt, kérem. Bevallom, mikor legelőször értem őt tetten valami bálban, közvetlen a háború után, enyhe choque-ot kaptam tőle. Húszéves kölök volt, Harold Lloydpápaszemmel, szipkás szivarral a csőrében, s a farocskáját felkapkodva verte fakanállal a dobot, ott a zongora előtt ülvén, a szipka mellől ugatva, bőgve, kukorékolva, nyerítve, visítva,