Színházi Élet, 1924. február 3–9. (14. évfolyam, 5. szám)

1924-02-03 / 5. szám

XIV. évfolyam 1924 február 3-tól február 9-ig Előfizetés ára: Budapesten és vidéken Negyedévre K 30.000. Hirdetések millimétersora 1200 korona 5. szám Egyes számára: Budapesten és vidéken K­aOOO, pályaudvaron K­­ ÄOO, Amerikában 15 cent, Ausztriában 7000 o. K MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon : József 129—35 A jegypénztár telefonszáma: József 121—72 Kiadóhivatal: Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121—73 r K­L­­­­L Ô § SZERKESZTŐ: Z IN­C­Z­E S­ÁNDOR A dobos Írta: Szép Ernő Nem a Rákóczi dobosáról van szó, udvari dobosáról, kire reá rivalkodok, amidőn kiállott a munkácsi sáncra : — Dobosom, dobosom, udvari­­ dobosom Ne azt verd, hogy rajta .. . Nem , nem is a kis savoyard dobos­ról van szó, ki az elesett apa harci dobját derekára csatolta, s lihegett és zengette a dobot a férfiak élén Savoya szabad zászlajáért. Se a község dobosáról szó nincsen, aki a jóféle bajuszpedrő-szagos piacon a népek közt tavaszi reggel egy verset ver azon az ócska helybeli dobon, s mikor a szálak mind betevődtek és a fü­lek jól kinyiltak, előhuzgálja a gere­béből a községházi kék árkus papi­rost, nagy szigorúan olvasni kezdi mindazt, ami „közhírré tétetik.'' Az én dobosom nem a harcé, nem, a béke hőse ő , nem a nemzeté az én dobosom, hanem a nemzetközi saisoné, semmiféle törvénynek és ha­tóságnak nem dobol ő, smoking feszül az én dobosom dali derekán, a kivilá­gított életnek dobol ő, a lump éjfélnek, a spiccnek, a heccnek, a barnak, a bálnak, a Císzneválnak, a lorigannak, a dzsávának, a mának . . . mintha mult multakból, a munkácsi sáncról nagy Rákóczi Ferenc rivalkodnék reá keserves keserűséggel, hogy : mostan verd, hogy rajta, rajta, rajta, rajta ! A jazz dobosa ő, hiszen tudják ! Nem a professzionista dobos, ha­nem az amateur. Az úri dobos. A mu­lató dobos. Az én otthonosabb koromban, a békében az volt az éjféli ázus, hogy a muzsikás gavallér levette a primás kebléről a hegedűt, a banda elébe ál­lott, ő muzsikált dalolva, sírva, mint az szép magyar nótákban meg vagyon irva. Azt az ábrándos muzsikáló gaval­lért, azt nagyon tudtam szeretni. Ezt az uj cigánykodó magyart, ezt még csak kicsit tudom szeretni , igérem, hogy imádni fogom őt is, csak adja­nak még egy kis időt, kérem. Beval­lom, mikor legelőször értem őt tetten valami bálban, közvetlen a háború után, enyhe choque-ot kaptam tőle. Húszéves kölök volt, Harold Lloyd­pápaszemmel, szipkás szivarral a cső­rében, s a farocskáját felkapkodva verte fakanállal a dobot, ott a zongora előtt ülvén, a szipka mellől ugatva, bőgve, kukorékolva, nyerítve, visítva,

Next