Színházi Élet, 1924. június 22–28. (14. évfolyam, 25. szám)

1924-06-22 / 25. szám

SZÍNHÁZI FI­LET 62 innen igazán nem szöknek el, Pestről még meg lehet szökni, de a siófoki Frőhlich-bar­hót nem lógott még meg a vendég. Hát vártunk. A láncnak csak nem akart végeszakadni. Szegény Frőhlichről már csur­gott a verejték, azt hittük, hogy a zongora billentyűi összetörnek, azonban a párok nem akarták ott hagyni a parkettet. Most löktem oldalba Nick Carter bará­tomat. — Itt van az alkalmas perc, fel a mun­kára ! A művésznő azonban szemfülesebb volt, odalibent gyorsan az asztalunkhoz és még a rouge alatt is kipirulva a lánctól, kacagva, hogy gyöngyfogai csak úgy szikráztak a tün­dérkert esti fényében, mondotta : — Hát utánam jöttetek drágáim ! Tudom, hogy reggeltől mostanáig lé­g a nyelvetek a nagy hajszában. Kár volt pedig a fáradságért. Itt vagytok ! Megfoghattok ! Pedig nem is tűntem el Pestről, pünkösdi szabadságra utaztam, a színháznál a titkárnak be is jelen­tettem, és ahogy a titkár is itt ül a szomszéd asztalnál és ő elfelejtett szólni a dilinek. Mind a hárman leültünk a meglepetéstől. Nem a székekre ültünk le. A földre. Ezért szaladgáltunk mi reggeltől estig kétségbe­esve és feldúlva a szőke hölgy után, aki itt jávázott és mosolygott és ragyogott ! És amikor szemrehányó pillantásainkat látta, mosolyogva kérdezte : — Hát nem érezték jól magukat Siófokon? Mit tagadjuk ? Nagyon jól érzetük ma­gunkat. Paál Jób. Éjfél felé a Fröhlich-bárban Zoro és Huru a siófoki strandon

Next