Színházi Élet, 1924. július 27–augusztus 2. (14. évfolyam, 30. szám)

1924-07-27 / 30. szám

15 SZÍNHÁZI ÉLET gyár népszínmű-előadásokat rendeznek és négyhetenként kerül sor a drámai előadá­sokra. — Bátran mondom és hir­detem — mondta Nemes Gyula — hogy mi előítéletek­kel és mindennel dacolva, komoly hivatást teljesítünk itt a ligetben. Tizenkétezer koronás páholyülésekkel és négyezerhatszáz koronás je­gyekkel szoktatjuk a színház­hoz azt a közönséget, amely eddig nem is gondolt arra, hogy színház is van a vilá­gon. És a közönség méltá­nyolja ezt a törekvésünket. Csaknem minden nap zsúfolt házak előtt játszunk, — a közönségünk a leghálásabb színházi publikuma Buda­pestnek ! .. . Nemes Gyula egyébként mint vidéki színész fővárosi pályafutását­ kezdte Kövesi Albert társulatánál dolgozott egy ideig, majd daltársulatot szervezett és azzal járta öt éven át az országot, míg végre a ligetben vetett hor­gonyt. A jövőről a teljes bizako­dás hangján beszél ő is, a kis társulat jelenlevő tagjai is. Szeptembertől kezdve az áldozatkész Szász igazgató jó­voltából új díszleteket kap­nak minden darabhoz , művészi színvonalra is mind a nagyobb súlyt fektetnek. Most belép hozzánk a ven­dégszereplő Vidor Gitta is. Felragyog a szeme, mikor a Színházi Élet nevét hallja. Nagyon boldog ő is és az egész társulat. Hálásan kö­szönik a szerkesztőségnek, hogy eszükbe jutottak és mél­tányolják az ő komoly ambí­ciójukat. Hirtelen elmondja azt is, hogy ő nem azonos a Renaissance Színház Vidor Gittájával s midezt oly ked­vesen, olyan vidám tempera­mentummal, hogy a névkö­zösség miatt való szerény til­takozás igazán fölöslegesnek látszik. A névhasonlatosság miatt egyik félnek sem kell szégyenkeznie. Míg a kis színház pici szín­padán a felvételeket készít­jük a színház műsorából, a színészekkel beszélgetünk. .4 havi fizetések, írdd és mondd : négyszázezer koro­nánál kezdődnek és az egy milliónál érnek véget. Töb­bet nem bír el a színház, amely még ilyen fizetések mellett is csak­­ rossz üzlet. Maguk a színészek mondják ezt. — És miből élnek ? — kér­dezzük őket. — Hiszen azok az összegek a lakásköltséget sem fedezik ! — Küzködünk. Tű­rünk. Hittel és bizalommal — a jövőért ! A saját jövőnkért. Hátha észrevesznek bennün­ket ? —­­ez a válaszuk az anyagi életükre vonatkozó minden kérdésre. Egyik fia­tal tag még felcsillanó sze­mekkel, a remény tüzével a szemeiben, mondja . — Tegnap jubilált, búcsú­zott itt mitőlünk és a kö­zönségtől Kulinyi Ferenc, aki két és fél éven át vezette ezt a vállalatot — és most Fedák Zsuzsával megy Amerikába ! Íme : a­ siker egy apró csillagviszfénye. Ezért nyo­morognak, kü­zködnek, vár­nak, budapesti, ligeti kedves bohémfiúk és leányok, akiket mintha a magyar bohémélet Murgerje küldött volna az életbe és elénkbe, regény he­lyett elevenül. Nem, ezekkel a bizó, hivő, reményekkel, álmokkal, vá­gyakkal telített fiatalokkal szemben a lelkiismeretlenség csúf bű­ne volna a cinizmus, a vállveregetés. Le a kalap­pal előttük : hősök ők, akik ugyanazt a munkát végzik, mint a nagy, neves elődök, akik a magyar ugart törték fel a mai magyar színjátszás számára. Ezek a perifériák elkopott aszfaltjába hintik bele a kultúra szeretetének csiráját — a jövőért. A ma­guk jövőjéért és a magyar jövőért ! (s. i.) CSÁSZÁR SÁNDOR, VIDOR Jókai-szinkör: GITTA Ancsi sir, Jancsi nevet SZABÓ, VIDOR GITTA, LEVICZKY, CSÁSZÁR Jókai-szinkör : Ancsi sir, Jancsi nevet

Next