Színházi Élet, 1924. augusztus 24–30. (14. évfolyam, 34. szám)

1924-08-24 / 34. szám

26 SZÍNHÁZI fi LE T XsuuJkseAt­e* Mikor fiatal leány voltam, bebeszélte mindenki ne­kem, hogy csúnya vagyok és én ehhez hozzá is szok­tam és épen ezért kerültem a társaságot, főleg a fiukat. Jelzem, egyetlen leány vagyok, nincs testvé­rem, szüleim meg annyira el voltak foglalva, hogy nem tudtak velem járni. Barátnőimre­­ voltam utalva, akiknek csak addig voltam jó, amíg szükségük volt rám. És akkor egyszerre egy gyerekkori pajtásom megkért feleségül. Nem is tudom, hogy történt, volt már kérem más is, mert szüleim jómódúak, de ez fiatal is volt, csinos is, azt hittem, hogy szeretem. Szüleim nem akartak beleegyezni, azt mondták, vár­junk még, 18 éves sem voltam még, de én akartam. Bevallom őszintén, élni akartam. Keservesen megbán­tam ezt már azóta. Férjhez mentem, született egy kis fiam. Most 20 éves vagyok és egész látok, tudok már mindent. Az uram nem határozottan szerelem­ből vett el, nem tudom még határozottan miért, pénz, vagy talán bosszú ? és én sem szeretem. Érzem, hogy ez nem élet, ez nem jövő, férjem nagyon rossz hoz­zám, folyton veréssel fenyeget, durva és én már sok­szor azt gondolom, hogy ő egy egész idegen ember. Most szüleim azt akarják, hogy váljak el. Ha el­válok, előttem az élet, hisz még fiatal vagyok mindenki m­ondja, hogy most már nem vagyok olyan és csúnya, talán még­­ boldog is lehetek, de előttem szent a pap esküje is és a gyerek és hátha, hátha mi csak türelmetlenek vagyunk és talán mégis mi vagyunk egymásnak rendelve. Nem tudom mit csináljak. Fér­jem nagyon erőszakos, nem tudom egyáltalán, haj­lo­landó lenne-e beleegyezni az elválásba és én nem is ismerem ki saját magamat sem, nem bírok gondol­kodni, csak azt tudom, hogy ez így nem mehet to­vább, ez nem élet. Én inkább dolgoznék reggeltől­estig, dolgoznék nagyon szívesen és boldog lennék, ha lenne valami, amiért érdemes, ha lenne egy férfi, akit szeretnék, de nem szeretem, nem bírok úgy érezni és azt érezni iránta, amit egy asszonynak kell a férje iránt. Nagyon szépen kérem, Ítélje meg a helyzetet és írja meg, mit tegyek, nincs senkim, szüleimen kívül, akikhez ilyen kéréssel fordulhatnék, ők meg az elvá­lást tanácsolják, de talán ők is tévednek . . . Emmi. EMMI. Ha nem tud élni az urával, jobb, ha elfogadja szülei tanácsát, akik talán he­lyesen ítélik meg a helyzetet. A rossz házas­ság pokol. De mielőtt határozna, vizsgálja meg jól a saját lelkét — nincs-e magában is h­iba. A gyermekre való tekintettel mást csak a legvégső esetben ajánlom, én a rá­ha már egyáltalán nem bírja tovább. 28 éves vagyok az életnek sok, nagyon nehéz pró­báján átmentem, míg most eljutottam a legnehe­zebbhez. A jelenlegi gazdasági helyzet, dacára, hogy több hivatással is rendelkezem, kiütötte a kezemből a mi­nimális kereseti lehetőséget, szüleim, akiket nekem kell támogatnom, öregek, egyikük tehetetlen, súlyos beteg és bizony a tartalék felmondja a szolgálatot, ha nincs utánpótlás. Most egy új lehetőség kínálkozik a számomra, egy érdekházasság, ami határozottan könnyítene az egész helyzeten, azonban szeretek egy szegény leányt, aki­ről nem tudok lemondani, a pillanatnyi helyzet pedig nem tűr halasztást. Megoldhatatlan. MEGOLDHATATLAN. Ne mondjon le sze­relméről. Meg­­ kell küzdeni a harcot. Jobb szegénynek lenni, mint boldogtalannak. Mit ér, ha anyagi jólétet szerez magának s ezért cserébe viselnie kell a tudatot, hogy föláldozza akit legjobban szeret ! Nem szabad meghát­rálni a nehézségek elől. Majd csak változnak az állapotok és az ön helyzete is megjavul. Évek óta ismerek egy fiút, akit eleinte nem tartot­tam többnek, mint bármely jóbarátot, aki önzetlenül igaz és becsületes. Korkülönbség (nem sokkal, de én vagyok öregebb) s az a gondolat, hogy részéről talán csak múló ábránd az egész, nem engedte, hogy ko­molyan vegyem rajongását s azt a szerelmet, amit úgyszólván a lábaim elé rakott. Érvekkel igyekeztem kigyógyítani s barátságomat ajánlottam fel, a leg­tisztább értelemben. Ezért is hálás volt azzal, hogy többet nem szavakkal, de érdemmel fog kiküzdeni, s mikor ismételten ábrándnak neveztem érzelmeit, meg­esküdött arra, hogy a jövőjével fogja igazolni az ellenkezőjét. Évek multak , s látva a tiszta, rajongó első szerem­­et, több lett nekem a barátnál, s most már nekem s vágyam lett, hogy megtarthassam a legideálisabb boldogságot, amit a magam számára kívánhatok. Sze­rettem s nem volt nehéz kérésére lemondani min­­denki másról s megígérni, hogy várni fogom, míg­­ feleségül vehet. Kisebb összekoccanások zavarták csak a békét, m­ignem jöttek a férfi vágyai, amit jóllehet, teljesen megértettem, nem akartam, nem tudtam másként te­kinteni, mint ami az ember életében szükséges rossz. Sokat küzdtem magam ellen is s győzött­ a tisztaság érzetem, de­­ úgy hiszem, ez lett oka szakadásunk­nak. Azt a férfit mindenek dacába ma is mindennél jobban szeretem, talán az elmúlt szép emlékeimet sze­retem benne — hiszen csalódtam abban a föltevésem­ben, hogy külömb lenne a legtöbb társánál, mert ma már tudom, hogy ő is először csak férfi, mint a leg­többje , s mégsem tudom elfeledni, bár ma már re­ményem sincs arra,­ hogy felesége lehetnék. Most — mert abban a korban vagyok — férjhez mehetnék olyan férfihoz, aki állítólag — szeret en­gem, de aki egészen közömbös nekem, mert mást sze­retek , még mindig őt. Mit tegyek, engedjem múlni az időt s föláldozzam a hiába való reményért a reális alapját a boldogu­lásnak, ami egy nő számára létezhet­­? Nincs erőm, nincs akaratom, s ez ellen van a szüleim akarata, az „igen" válaszért. Vidéki. VIDÉKI. Ha szakított magával, azért, mert megőrizte tisztaságát , nincs mit sajnálni rajta. Legyen elég lelkiereje ahhoz, hogy el­felejtse és nyújtsa kezét annak, aki kéri, ha még most nem is érez iránta feleségül szerel­met. Majd megjön a szerelem később­i köl­csönös megbecsülés, tisztelet és családi élet kapcsán. 17 éves, szép, művelt, intelligens úrileány vagyok, dédelgető kedvence mindenkinek. Túlságosan mélyen érző lélekkel és nagyon hü szívvel rendelkezem. Most nemrégiben beleszerettem egy fiúba. Drága csinos uru­ii­, aki engem szívből szeret, ahogy én őt. És bár­hogy akartam is, nem birtam elkerülni. Jött az első csók és utána a többi, ölelésekkel, forró szavakkal vegyítve. És most borzasztó dilemma előtt állok. Tu­dom nagyon jól, hogy a felesége sohasem lehetek.

Next