Színházi Élet, 1924. augusztus 24–30. (14. évfolyam, 34. szám)

1924-08-24 / 34. szám

színházi ÉLET Eltekintve a csekély korkülönbségtől, mind a ketten szegények vagyunk. De viszont ahhoz sincs erőm, hogy véget vessek az idillnek. Hiszen olyan fiatal vagyok és úgy kívánom a szerelmet ! De folyton oda­tolakodik az agyamba csókjaink közé a kérdés : nem rabolják-e el tisztaságomat a csókok ? Mondhatok-e én valaha tiszta lelkiismerettel igent egy férfinek, aki feleségül kér. Nem bün-e ha még folytatom, amig a körülmények megengedik ezt a gyönyörű leányálmot ? Itt ha karjaiban fekve, kiolvasom szeméből az erős vágyat, mellyel kiván, nem vétkezem-e ellene is, tudva, hogy soha nem adhatom neki magam ? Szerelmes kisleány-SZERELMES KISLÁNY. Veszedelmes játé­kot játszik. A csókok piros felhői mögött az ördög fekete szarvacskái bujkálnak ! Szerel­mes szavak közt, férfikarok közt, a leány ártatlansága és tisztasága már csak egy szí­nes szappanbuborék — észre sem veszi és elpattan. S aztán majd csodálkozva néz kö­rül : hogy is történhetett ez — hiszen nem is akarta ! Nagyon kegyetlen leszek és azt tanácsolom : hagyja abba a csókolózást ! Ti­zenhét éves, várhat még. Ha édesanyja élne, az bizonyára tudna vigyázni magára, így ma­gának kell okosnak lennie — nehogy egy na­pon késő legyen ! 30 éves szegény úrileány vagyok, mindazon külső bájak hiányában, amely a férfiakban az érzéki vá­gyat a nők iránt fel tudnák kelteni. 10 éves koromig vidéken éltem, 20 év óta pesti leány vagyok, pesti erkölcsök nélkül. A mondott okoknál fogva nem tudtam társaságba járni, mert részint a léha, részint a hozományvadász, részint az érzéki vágyakat kereső fiatalemberek nem érdekeltek. Tudtam, hogy a társaságban oly gondolkozású fia­talemberre nem fogok akadni, aki a gondolat és lelki­világomba magát bele tudná élni ... b­e nem keresve, a sors mégis felém sodort egy nálamnál fiatalabb em­bert. Nem vagyok szerelmes belé, ő sem én belém, de gondolkodásunk oly harmonikus, oly egységes, hogy két testvér sem lehet azonosabb annál, néze­tünk, szokásunk, véleményünk, ítéletünk, felfogásunk annyira egységes, hogy egyik saját cselekedeteinek tartja a másikét. Nézeteltérés nincs közöttünk és nem is vagyunk elnézők egymással még udvariasság szem­pontjából sem, mindenben a legtisztább meggyőződés sugárzik vissza. Két testben egy lélek, egy gondolat. A probléma súlyos ! Ez a fiatalember megnősül és elvesz egy leányt feleségül, azonban azt a lelki kap­csot, azt a harmóniát a jövőre is továbbra fenn akarja tartani és ezt a felesége tudtával és hozzájárulásával folytatni. Lehetséges ezt a kapcsolatot, amely az ő részérről és az én részemről egy lelki szükséglet, fenn­tartani •> Hona ILONA. Amennyiben a felesége nem lesz féltékeny erre a lelki összetartozásra , a barátságuk fenntartható. Az a kérdés, a fiatalasszony eléggé elfogulatlan és intelli­gens-e ehhez ? Az asszonyok nem nagyon szeretnek osztozni a férjükön, még lelki ér­telemben sem. Az idő meg fogja mutatni. * 21 éves vagyok, egy évvel ezelőtt Pesten női állást vállaltam egy regényírónál, ahol az nevelő­as­­szony nagyon bizalmas volt hozzám, minden titkát közölte velem, s így tudtam meg, hogy évek óta nem él a férjével házaséletet, aki egy 40 éves úri­asszonnyal van jó viszonyban. Természetesen az as­­szony álláspontjára helyezkedtem én is, sajnáltam, hogy ilyen szerencsételen, vigasztaltam, amennyire tudtam, s az ura iránt­ valami megmagyarázhatatlan ellenszenvet éreztem, noha csupán az ebéd alatt ta­lálkoztunk. Gőgösnek tartottam, k­ésőbb azonban, jobban látva a helyzetet, arra a meggyőződésre ju­tottam, hogy a férjnek van igaza, az asszony na­gyon alantas, gonosz, rosszindulatú teremtés, ne­kem azt ajánlotta, hogy használjam ki a fiatalsá­gom, nem érdemes tisztességes életet élni. Termé­szetesen ezek után tovább nem maradtam, ő azon­ban a fizetésem felét levonta, ekkor az árához for­dultam, Ő minden szó nélkül kifizette. Látta két­ségbeesett helyzetemet, óva intett a körülöttem le­selkedő veszélytől, elém festette, hogy mi várhat egy leányra, aki teljesen magára van hagyatva, itt, a nagy város zajában. Azt mondta, menjek haza a szüleimhez. Olyen jól esett, hogy volt valaki, aki törődött azzal, hogy tiszta maradjak, aki hitte, hogy nem vagyok rossz, és ahelyett, hogy magának ipar­kodott volna megkaparintani, intett a reám lesel­kedő veszélytől. Akkor nem csókoltam meg a kezét, amit még ma is sajnálok. Azóta mindig rá gondo­lok, a nap minden percében, azóta szeretem, azóta csak kínlódás az életem, nem tudok róla pedig úgy is tudom, reménytelen. Sokszor lemondani, meghalni szeretnék, hogy véget vessek ennek a gyötrelemnek. Úgy érzem, a cselédje tudnék lenni, a rabszolgája, hűséges volnék hozzá az utolsó lehelletemig. Mit te­gyek, nem tudom. Sohase legyek boldog ? Én csak a szenvedésre születtem ? S. M. 5. M. Mit akar egy férfitól, akinek fele­sége és szeretője van ! Egy pár emberséges szót mondott, amit bárki más is mondott volna az ő helyében és már elveszti a fejét. Térjen magához és verje ki a fejéből és nyu­godjon meg. Nincs semmi célja, hogy epeked­jen utána. ÜZENETEK : Emi bakfis levelére szerkesztői üzenetek alatt vá­laszolunk. MAGYAR ÍRÓK ARCKÉPCSARNOKA KAHHVl'llY FT» IGY HS (Feiks Jenő rajza)

Next