Színházi Élet, 1924. november 16–22. (14. évfolyam, 46. szám)

1924-11-16 / 46. szám

XIV évfolyam 1924. november 16-tól november 22-ig 46. szám SZÍNHÁZI, IRODALMI É­S M­ŰVÉ­SZETI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ: INCZE SÁNDORL" * * BAJOR GIZI Irta: Heltai Jenő Nem vagyok szerelmes a darabjaimba, nem szédülök el tőlük, csak addig érdekel­nek, izgatnak igazán, amíg írom őket. Két­szer-háromszor is átírom egy-egy színpadi munkámat és amikor befejeztem, mindig az az érzésem, hogy tulajdonképen most kellene kezdenem. Mennél többször hallom a pró­bákon, annál fokozottabban érzem ezt , annál világosabban látok min­den hibát és fogyatékos­ságot és az utolsó pilla­natig javításokkal, betol­dásokkal és kihagyások­kal gyötröm azokat a szerencsétlen színészeket, akik szerepet vállaltak benne. Megérkezek egy olyan­ ponthoz, amikor hallgatni sem bírom többé mondataimat, olyan üre­­sen, hamisan hangzanak. Nincs türelmem ahhoz, hogy a próbát végigszen­vedjem és darabjaim pre­mierején a társalgóban, vagy a portás szobájában szoktam pipázgatni. Egy fél­ felvonásra, egy-egy je­lenetre néha dek a kulisszák bemerészke­mögé, de aztán gyorsan menekü­lök. Én vagyok az a jószívű ember, aki rész­letekben vágja le a kiskutya farkát, hogy ne fájjon olyan nagyon. Bajor Gizinek köszönhetem azt, hogy ez­úttal hálásabb és türelmesebb közönsége vol­tam saját darabomnak, mint lenni szoktam. Az ő révén ismerkedtem meg újra a Masa­mód-dal, amelynek már csak fájdalmas, szép emléke élt bennem, mint egy hervadt virágé, egy elmúlt fiatalságé. A kritika, amely mindig izgalmas volt hozzám, megállapította, hogy a Masamód elhalványodott és megkopott az idők viharában. Én, Bajor Gizi alakításán keresztül frissnek, fiatalnak és üdének láttam és — mivel nincs okom arra, hogy a kritika hozzáértését és jóindulatát kétségbe vonjam — kétségtelenül Bajor Gizit láttam ilyennek, nem a darabot, örülök ennek, mert így bát­ran beszélhetek Bajor Giziről, aki nem a Masamód-ot fedezte föl számomra, hanem Bajor Gizit, így talán elhiszik nekem, hogy most, amikor bokrétáim akarom kötni mind­azt a szépet, amit e körül a fölfedezés körül láttam, nem a megbabonázott szerző elragad­tatása lelkesít hálás és virágos bókok­ra, hanem őszintén együtt tapsolok min­den becsületes nézővel. Valóban , olyan önzetlenül gyönyörköd­tem Bajor Giziben, mint­ha nem is az én Masa­mód­ omat játszotta volna, a színésznőtől nem láttam a darabot, a sok tavalyi színtől a kopást és hang­jának muzsikájától nem hallottam a szöveget. Szá­momra mindegy volt, hogy mit mond. Én magam érttettem meg vele , nem fontos, hogy pontosan a szerepét mondja-e, a figu­ra, amelybe életet lehelt, az első pillanattól egységes és tökéletes olyan volt, annyira semmiféle élő élet volt, hogy írói kitalálás nem tehette volna eleve­nebbé és gazdagabbá. Az ő Masamód-ja nem az enyém — az övé, — hosszú idők óta a legnagyobb színházi élmény szá­momra. Irigylésre méltó író az, akinek elkép­zeléseit ez a színésznő valósítja meg. Milyen egyszerű és közvetlen, mindent tud és mindent mer ; nézése, hallga­tása, beszéde, mozdulatainak macskaszem­i gráciája, fiús jókedve, csillogó okossága, fölszabadultsága, angyali szelídsége és ve­szedelmes bukája , csupa ellentmondás és csupa összesimulás egy hallatlanul dús művészi és asszonyi egyéniségben, egy nagy­szerű teremtő szellemben, amelynek ereje és zsenije szerepről-szerepre mindjobban ki fog bontakozni. Bajor Gizi művészete nem időhöz kötött, ez a színésznő addig maradhat a szín­padon, amíg neki tetszik. Százéves korában ugyanolyan diadalai lesznek, mint mindig azt fogjuk tőle kapni, ami a ma : mert színpadon legbecsesebb : az embert, az életet. BAJOR GIZI

Next