Színházi Élet, 1924. december 7–13. (14. évfolyam, 49. szám)
1924-12-07 / 49. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 22 ért besúgta a tanári karnak, hogy Holéczi Pista, Petki Pali, Kudelka Tóni, meg a többiek lumpolni járnak Odrobina Janó kocsmájába — úgy haragudtak, hogy előadás után még meg is abcugolták, amikor kijött a színészbejárón. Azt hiszem, ez volt Rajnai Gábor színészi pályáján az egyetlen abcug, azt is, mint privát ember kapta, mert a kolozsvári diákok azt szerették volna, hogy ne legyen olyan istentől elrugaszkodott színész, aki az árulkodó diák alakját eljátssza. Emlékszem rála : Király Ernő már egészen elfáradt a sok ismétlésben, úgy tapsoltak a nézőtéren és úgy tapsoltak a színpadon is — a többi szereplők. Jómagam is egyre nógattam Király Ernőt és minden előadás előtt bemondtam neki, hogy hányszor fogja megismételni azt a dalt, amely ma is úgy cseng a fülemben, mint az ifjú színészek egyik legszebb emléke. Ropta Király Ernő a jó magyaros csárdást, azután mi is mosolygósra fordítottuk szigorú tanári ábrázatunkat és úgy mulattunk a diákokkal együtt, mintha csakugyan a „majálison" volnánk. Csak László Gyula maradt komoly, ő az igazgatót játszotta. Annál vidámabb volt Simák pedellus szerepében az öreg Dezséri bátyánk, aki akkora barackokat nyomott a diákok fejére, hogy másnap a Dolovai nábob előadásán is érezték. Pontosan tizenhét esztendővel ezelőtt volt az Iglói diákoknak ez a kolozsvári előadása, amelyen én Kircsák tanár urat, az Éviké édesatyját játszottam. Janovits Jenő direktor nem gondolta a premieren, hogy a fiatal Farkas Imre színdarabját egy szezonban ötvenszer fogjuk játszani, pedig így volt. Az egész város erről a darabról beszélt, valami igen különös szentimentális érzés fogta el az embereket a színházban, amikor Petki Pali meg Évike szerelmes történetét hallgatták. Sokszor találkoztam azután a darabbal és amikor buda—temesvári színigazgató voltam, gyakran játszotta az én társulatom is. Ha vidéken műsorváltozás volt, az Iglói diákok mindig segített. Nem lehetett olyan hirtelenül elővenni, hogy telt ház ne legyen rá. Nem véletlen az sem, hogy most itt, a Városi Színházban elővettem. Kötelessége és hivatása mra a színpadnak, hogy akkor, amikor az emberek lelke a romanticizmus renaissanceát várja és óhajtja, igyekezzék helyet adni az ilyen természetű színdaraboknak. Hogy pedig az emberek nagy tömege valóban efelé a színpadi irány felé hajlik, azt igen sok aktuális példán kívül cáfolhatatlanul bizonyítja az Iglói diákok előadásának közönsége. A magam színészeiről nem beszélek, de mégis azt hiszem, hogyha a mostani előadás Tircsák tanár ura újabb tizennhét esztendő múlva valamelyik színház nézőteréről, mint igazgató fogja végignézni a darabot : ugyanazok fognak eszébe jutni, mint amilyenekről én most emlékeztem. „Húzzad, a hegedűd mindenit !" PALLÓ, PAJOR és SZIRMAI Városi Színház : „Az Iglói diákok" (Strelisky-fiók felv.) „Te spicli !" TARNAY, ÉRCZKÖVY és PALLÓ Városi Szinház : „Az Iglói diákok" (Strelisky-fiók felv.)