Színházi Élet, 1924. december 7–13. (14. évfolyam, 49. szám)

1924-12-07 / 49. szám

SZÍNHÁZI ÉLET 22 ért besúgta a tanári karnak, hogy Holéczi Pista, Petki Pali, Kudelka Tóni, meg a töb­biek lumpolni járnak Odrobina Janó kocs­májába — úgy haragudtak, hogy előadás után még meg is abcugolták, amikor kijött a színészbejárón. Azt hiszem, ez volt Rajnai Gábor színészi pályáján az egyetlen abcug, azt is, mint privát ember kapta, mert a ko­lozsvári diákok azt szerették volna, hogy ne legyen olyan istentől elrugaszkodott színész, aki az árulkodó diák alakját eljátssza. Emlékszem rála : Király Ernő már egészen elfáradt a sok ismétlésben, úgy tapsoltak a nézőtéren és úgy tapsoltak a színpadon is — a többi szereplők. Jómagam is egyre nó­gattam Király Ernőt és minden előadás előtt bemondtam neki, hogy hányszor fogja meg­ismételni azt a dalt, amely ma is úgy cseng a fülemben, mint az ifjú színészek­ egyik leg­szebb emléke. Ropta Király Ernő a jó ma­gyaros csárdást, azután mi is mosolygósra fordítottuk szigorú tanári ábrázatunkat és úgy mulattunk a diákokkal együtt, mintha csakugyan a „majálison" volnánk. Csak László Gyula maradt komoly, ő az igazgatót játszotta. Annál vidámabb volt Si­mák pedellus szerepében az öreg Dezséri bátyánk, aki akkora barackokat nyomott a diákok fejére, hogy másnap a Dolovai nábob előadásán is érezték. Pontosan tizenhét esz­tendővel ezelőtt volt az Iglói diákoknak ez a kolozsvári előadása, amelyen én Kircsák tanár urat, az Éviké édesatyját játszottam. Janovits Jenő direktor nem gondolta a pre­mieren, hogy a fiatal Farkas Imre színdarab­ját egy szezonban ötvenszer fogjuk játszani, pedig így volt. Az egész város erről a darab­ról beszélt, valami igen különös szentimen­tális érzés fogta el az embereket a színház­ban, amikor Petki Pali meg Évike szerelmes történetét hallgatták. Sokszor találkoztam azután a darabbal és amikor buda—temesvári színigazgató vol­tam, gyakran játszotta az én társulatom is. Ha vidéken műsorváltozás volt, az Iglói diá­kok mindig segített. Nem lehetett olyan hirtelenül elővenni, hogy telt ház ne legyen rá. Nem véletlen az sem, hogy most itt, a Városi Színházban elővettem. Kötelessége és hivatása mra a színpadnak, hogy akkor, ami­kor az emberek lelke a romanticizmus renaissanceát várja és óhajtja, igyekezzék helyet adni az ilyen természetű színdarabok­nak. Hogy pedig az emberek nagy tömege valóban efelé a színpadi irány felé hajlik, azt igen sok aktuális példán kívül cáfolha­tatlanul bizonyítja az Iglói diákok előadá­sának közönsége. A magam színészeiről nem beszélek, de mégis azt hiszem, hogyha a mostani előadás Tircsák tanár ura újabb tizennhét esztendő múlva valamelyik színház nézőteréről, mint igazgató fogja végignézni a darabot : ugyanazok fognak eszébe jutni, mint amilyenekről én most emlékeztem. „Húzzad, a hegedűd mindenit !" PALLÓ, PAJOR és SZIRMAI Városi Színház : „Az Iglói diákok" (Strelisky-fiók felv.) „Te spicli !" TARNAY, ÉRCZKÖVY és PALLÓ Városi Szinház : „Az Iglói diákok" (Strelisky-fiók felv.)

Next