Színházi Élet, 1925. január 4–10. (15. évfolyam, 1. szám)

1925-01-04 / 1. szám

Sári : Nem­ itt, — h­anem a szomszéd te­reimben. Tanár : Mi ? Sári : Talán tetszett látni a múzeum­ban a Termékenység cimix képet, — középen a nő. (Meghatva.) Szegény anyám, mielőtt meg­születtem. A Ibal sarcaiban, az egyik an­gyal, az már én vagyok, miután megszülettem. Csak azért mondom, nehogy azt tessék hinni, hogy tanár úrnak ültem itt először. Tanár (lényegesen udva­riasabban) : Hát akkor ne okoskodjék . . . hanem várja meg türelmesen azt a fiút, fiam. Sári (most már szintén szelídebben): Kérem, miután fizetve lesz, várhatok is. De nem szeretem. (Leül.) Tanár : Mili néni, nézzen ki, talán a másik teremben van az a fiú ! (Sárihoz.) hívják azt a modellt ? Hogy Sári : Valami Géza. Nem nagyon régi modell. Pár hó­napja jár ide. Mili néni : Melyik az ? Az a zöldruhás ? Sári (vállat vonva): Mit tudom én ia ruháját. Ha én jövök . .. máskor már dig itt volt levetkőzve, mint Ha meg elmentem, ő még to­vább maradt. Valami Géza. (Mili néni után kiáltva.) A hasán van nekije egy vá­gás ... vakbéltől. Tanár : A seprűt is vigye magával. És söpörjön más­hol, ne itt a friss képre. Mili néni (el): Tanár (a képet nézve, mo­rogva) : Mindig van valami baj. Igazán nem festhetem meg az Édenkertet Ádám nélkül. Sári : Kérem, hoztam szin­detikont. Tanár : Minek ? Sári (hivatalosan) : Fel­ragasztani a fügefalevelet. Tegnap ötször is i­eesett. Kérem, ezek nem jó fügefalevelek. A színe se jó. Tanár : Ehh­ez is árt ? Sári : Kérem, ha az ember legalább száz­szor volt Éva és Vénusz és Zsuzsanna az öre­gek közt. Tanár (összehasonlítva a lányt a Mondja, hány centiiméter magas maga­s képpel): Sári : Kérem, az Iványi-Grünwald úr azt mondta, hogy pontosan a milói Vénusz ará­nyai. Csak islusszban van egy pár centiméter ÉVA eltérés, — de az is az én javaimra. (Mind­ezt minden kacérság nélkül, rideg üzletszerű­séggel mondja.) Mili néni (fejét bedugva): Kérem, tanár úr, a másik teremben nincs senki. Vasárnap van. Munkaszünet. Csak én vagyo­k az a jó bolond ... (Már el is tünt.) 3. JELENET Sári, Tanár Tanár : Hát akkor, fiam, da el akar menni, elmehet, csak sajnálom, mert a képet ma be akartam fejzni, tár­lat előtt, nekem nagyon fon­tos lett volna. Sári : Kérem, ha fontos, még várhatok. Tanár: Azt mindenesetre nagyon köszönöm. Sári ( a barátságos szóra mindig még barátságosab­ban) : Kérem. Szívesen. (Szünet.) Tanár : Hát akkor vár­junk. (Cigarettával kínálja a lányt.) Egy cigarettát ? Sári : Nem szokok. Tanár (újságot olvas, köz­ben) : Mondja . . . nem fá­rasztja magát, sokszor órá­kig állni ? Sári : Jó fóban van, kérem. Apámtól örököltem. Hordár volt és modell. Tanár : Modell ? Sári (fecsegve): sőbb, Munkácsynak Igen, ké­is állt. A Krisztus Pilátus előtt­ben ő az egyik zsidó. És a hon­foglalásain is rajta van, há­tun, lóháton. Tanár : Lóháton ? Sári : Igen. Emlékszem, szegény papa, mikor haza­jött, mesélte : ketten fogták őt, hogy le ne ugorjon a ló­ról. (Megint könnyezve.) Szegény, félt. Mondta is, hogy ő az első lovashordár. Szegény, meghalt. Belső szá­razságban. Tanár (aki már az újságot félretette) : Miben ? Sári : Belső szárazságban. A hordár mind abban hal meg, mert amin­t a sarkon áll, folyton köp, lehet érteni, ha kiszárad belül. Tanár : Szóval, az anyja is modell volt, az apja is ? Sári : Ojjé, régi modell család vagyunk. Egy unokafivérem a legkeresettebb római fej. Aladárnak hívják. Legalább ötvenszer lemintázták, mint római gladiátort. Tanár (aki egyre nagyobb érdeklődéssel

Next