Színházi Élet, 1925. február 15–21. (15. évfolyam, 7. szám)
1925-02-15 / 7. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 76 tudó, csodálatosan mély, hatalmas erejű muzsikus . . . Nem oly zord, mint Bartók, nem olyan vad, nem olyan internacionális. De líraibb, poétább és jellegzetesebb a magyarságában. Fodor Gyula, a Független Magyarország zenekritikusa: „Kodály muzsikális lángelme, vérbeli komponista. Markáns egyéniség kontúrjai rajzolódnak ki műveiből, öntudatunk küszöbe alatti érzések lettek úrrá rajtunk, amikor ma, először, magyar fajisággal átittatott muzsika emlékeztetett arra, hogy turániai ép vagyunk. Ez a zene erős rezonanciára talál a lelkünkben és mindennél erősebben emlékezhet ős Napkeletre. Ismeretlen régi nemzetségek sajátos érzései élnek benne, amelyeket mint évezredes álmok emlékeit őrizték meg Székelyországban. Az Újság ezt írja: Mint annak idején Arany Toldija az irodalmi köröket, úgy lepett meg ma bennünket Kodály Zoltán zeneköltészete. Mérsékeltebb, hűvösebb hangon írja a Pester Lloydba Beer August: „Itt kétségtelenül mutatkozik egyéni tehetség a technikai tudás mellett, egyéni érzék, élénk hatások keltésére", hatások keltésére. Dr. Béldi Izidor a Pesti Hírlapban a következőket írja: Kodály az összhangzattan tanára a zeneakadémián, ami azért is nevezetes, mert műveiben kerüli a harmóniát. Kerüli a hagyományos formákat, a sablont és ez a sablonkerülés nála már szinte sablonos . . Diósy Béla a Neues Pester Journalban igy ír: Sajnálatos, hogy fiatal szerzőink éppen a hamis tudás fájáról szedik gyümölcseiket. Kodály pathologikus művészi mivolta amellett becsületes. Nyomasztó egy ily magvas tehetséget mérges foszforeszkálásba kényszerülve látni. Bartók a helyenként érdekes, egészben véve visszataszító zongoradarabokat sajnálatos kongenialitással játszotta. A kvartett utolsó tétele azonban legmelegebb csodálatunkat érdemli. A sulykot csak a Pesti Napló kritikusa vetette el, nevét nem is írjuk ki, már régen nem újságíró, de egyike volt a legkiválóbbaknak. Kodály kétségkívül tehetséges és nagytudású ember. Csak nála a keresés, keresettség öncél. Ez a mindenáron való feltűnni vágyás vagy pózos tudatosság, vagy pathológia... A zenéhez így sincs, ugy sincs semmi köze. Bartókot minden fenntartás nélkül már csak ketten fogadták el. A Polgár ezt írja róla: Bartók Béla az ifjú magyar zeneforradalmárok vezére, ő haladt a menet élén, ő szenvedett legtöbbet, őt érték az ellenség legerősebb nyilai, a kacajok, pisszegések, röhejek, amikből minden forradalmár géniusznak okvetlenül kijut. A Független Magyarország pedig így nyilatkozik: Bartóknak minden szereplése szenzáció. Akadtak még, akik kinevették, de sokkal többen voltak a meggyőződés nélkül tapsolók. A közönség körülbelül Beethovennél tart. Bartók, miután végigjárta a meggyőződések útjait, túl van Strausson is és saját magát adja muzsikájában. Bán Bizonyos fokig követi csuk Bartókot a Budapesti Hirlap, midőn igy ír: Bartók egyéniségének kifejlődését ma három művében láttuk: a zongorakvintelt a fiatal, kezdő Bartók munkája. Következnek a zongoradarabok. Ezeket kezdem érteni, sőt némikép élvezni. De a végső alakulatot, a vonósnégyest még nem appercipiálom. Ez kétségtelenül a jövő zenéje. Bartók művészegyéniségének elismerése mellett irányát elhibázottnak az alábbi kritikák találják A Pesti Hirlap: Bartók Béla ma bemutatott műveinek végighallgatása után egyetlenegy vágy, egy leküzdhetelen óhajtás támadt bennünk : Aszpirint, aszpirint ! Mert ennek a muzsikának az a sajátos hatása, hogy hatalmas fejfájást okoz . . . Egynémely részlet olyan benyomást kelt, mintha visszafelé, hátulról előre játszanák. Kár volt Bartóknak elhagynia a (zongora kvintettében) inaugurált, mindenképpen művészi irányt, kár volt hamis bálványok szolgálatába szegődni. De reméljük, hogy még visszatér. Mert ha nem gyógyulna ki, igazán sajnálnák azt a nagy és pótolhatatlan veszteséget, mely e rendkívüli zenei tehetség elkallódásával hazai zeneművészetünket érné. De sajnáluók zenei ifjúságunkat is, musical cupida juventusnak azt a a részét, melynek kiképzése ennek a mai Bartóknak gondjára van bízva. A Neues Pester Journal: Kinyitni az ablakokat, özönöljön be tavaszi levegő! Betegszobából jövünk és jodoformszagú akkordok borzalmait akarjuk lelkünkből kiszellőzni. Tulajdonképpen nem vagyunk szakszerű bírálatra hivatva Bartók mai szerzői estje után, ezt csak egy ideggyógyász tehetné. Roppant fájdalmas amaz oszlási folyamatnak tanúja lenni, melynek Bartók zseniális tehetsége nyilvánvalólag áldozatul esik... Zongorára irt hang deliriumok következtek. Emésztési zavarok, melyek hangok rapszodikus sorává alakulnak. Végül a Pesti Napló: Ma este fokozott lett a Bartók zsenialitása előtti meghódolásunk, de a sajnálkozásunk is. Hívői, rajongói neki is vannak és az az óriási ünneplés, melynek részes** volt, talán azt a tévedést ébresztik benne, hogy értő agyak, halló fülek és megérző lelkek vannak már az ő számára is, nekünk fizikai fájdalom volt ez a zene és ezt így ridegen megállapítani a szerző talentuma iránt való kötelességünknek tudjuk. Néhány esztendő múlva maga Bartók Béla is nevetni fog ezeken a kieszeléseken, mert ha nem azt tenné, úgy azt kellene hinnünk róla, hogy már most nevet azokon, akik ezeket a dolgokat komolyan veszik és akár desfeneráltságból, akár snobságból lelkesedni tudnak érte. Minden tendencia nélkül objektíven közöljük ez eltérő nézeteket. A becsületes meggyőződés, még ha téves is, nem szégyelleni való. De megfontolásra int. Tévedni emberi, a tévedés mellett kitartani ostoba dolog, tartja a latin példa. Ezt a példát pedig nem árt még többeknek is megszívlelni, követni. SZEGFI GELLA zongoraművésznő, aki március 5-én tartja hangversenyét (Fodor)