Színházi Élet, 1925. szeptember 6–12. (15. évfolyam, 36. szám)
1925-09-06 / 36. szám
67 SZÍNHÁZI ÉLET lángokon, át a füstön. Már erősen sötétedett is. Mikor felért, magasba emelt karddal, meglátta az ellenséget. Rárohant, de egy kardcsapás suhant a sisakjára, ugy hogy megtántorodott. Ám ő összeszedte magát s újból előre. Jeanne lihegve, kibomlott hajjal, szemekkel szaladt nyugtalan utolsó lépcsőfokon előle. Az megállt és visszafordult. Már hallotta maga mögött üldözője lépteit. Robert megtudta, hogy felérkezett, mert a páncélja megint egy hatalmas ütést kapott. Ekkor kirántotta a kardját, de olyan sebesen, olyan ügyesen, hogy Jeanne nem menekülhetett előle. A nyakán érte a penge. Robert hallotta, hogy a bárd kiesett ellenfele kezéből s ebből megtudta, hogy ő a győztes. De meg akarta fojtani lovásza a gyilkosát s ezért megragadta földön heverő Jeanne torkát. Mikor aztán véres kezei közt annak a lénynek az arcát látta, akit jobban szeretett, mint bárkit a világon, meg sem igen lepődött. Hiszen már szinte részeg volt a harctól, a füsttől, a fáradtságtól. Az agya üres volt . Csak azt látta, milyen üdék és illatosak a leány ajkai. Lehajolt és rátapadt egy végtelen csókban. És úgy érezte, fölötte van most minden alacsony tusának. Ott alant, ott van harc és a halál. Itt fenn a a csillagok nyugalma. XI. Egy hónappal a beauvaisi csata után — melyet egyébként az utolsó pillanatban megérkező királyi csapatok az ostromlottak javára döntöttek el — ülték meg Jeanne Fouquet és Robert Cottereau lakodalmát. Maga a toursi érsek áldotta meg a fiatalokat. Mikor aztán a szertartás végeztével az uj pár elhaladt a meghívottak előtt, a király hangosan, hogy mindenki hallotta, így szólt: — íme, a burgundiak igazi hódításat Amin a férfiak mind nevetni kezdtek, az asszonyok meg elpirultak vagy úgy tettek, mintha pirulnának. Az uj házasok aztán a király felé indultak, hogy átadják neki a hűbéresi ajándékot. Jeanne egy szép aranytálat hozott a kezében, amelyet még Hesselinger csiszolt és dolgozott meski. Úgy hozta két kézben, méltóságosan. A király szolgája átvette az ajándékokat, de mikor a tálhoz is hozzá akart ni, Lajos megszólította nyúlát: — Ahhoz csak egy asszony nyúlhat vagy egy király. ) Mindenki csodálkozva nézett rá, de a király folytatta: — Az Isten anyja megmutatta a birodalomhoz való jóindulatát azáltal, hogy boldogult és tiszteletreméltó apám segítségére elküldte a derék Jeanne Arcot, aki kiverte az angolokat Franciaországból. Neked meg, kedves keresztlányom, megengedte, hogy meglágyítsd a vad farkasok szivét, nehogy téged, meg hogy széttépjenek elhozhasd nekünk Péronneba azt a pergamentet, amely oly nagy segítségünkre volt. Amit te ezen az arany tálon hozol elénk, amely bármilyen szép, nem méltó erre a tisztességre, azt sem az én derék hadnagyaim, sem fondorlatos papjaim, sem ravasz tanácsadóim nem tudják megteremteni. Azt hozod elénk, ami tartóssá teszi az esendő emberi dolgokat. Az életet, a mai, a holnapi meg az eljövendő századokbeli életet hozod te elénk, mivel ezen a szépen megmunkált aranylapon gyenge kezeiddel a szeretetet hozod elibénk! a Az összes ottlevők felkiáltottak: — Éljen a mi jó királyunk! Éljenek az uj házasok! Éljen a szeretet! Lajos pedig megcsókolta keresztleányát. pár Azután soká nézett az uj után, amint azok összefonódva felfelé vonultak a lépcsőn. Jeanne magához vonta a zászlótartó fejét és ajkuk — akárcsak a beauvaisi bástyán — egyesült. A király felkacagott. Azután imádkozni kezdett az Isten Anyjához. Soká imádkozott. Kérte, tegye naggyá Franciaországot, hozzon halált ellenségeire és adjon dicsőséget őneki. Amint egy régi krónika írja: Quaesivit etiam praecipue verteret in fumum Caroli Temerarii potentiam qui... (Vége). A lusa után ...