Színházi Élet - 1925/40. szám

22 színházi él­et Ezt a kis vicclapra­ valót legrégibb és legkedvesebb emlékeimből szedegettem össze. Ha nem elég vidámak, ne tessék haragudni. Én azért vagyok, hogy a mások vicceit mondjam el, erősen súgó után. De hát egyszer megpróbálok én is az írás terén­­ ripacskodni. Az első szerződés A szinészakadém­iáról azon a címen dobtak ki, hogy nincs tehetségem és kicsapa­tásom a tanári kar egyhangú lelkesedésével találkozott. De én azért nem estem kétség­be. Egy hősszerelmes-jelölt barátommal lesétáltam a Muzsák-kávéház elé, ah­ol, virágvasárnap lévén, éppen szinészvásár volt. Elég jókabátu és jóképű fiú voltam s a kis daltársula­tok igazgatói hamar szemet vetettek rám. Annyira divat­ba jöttem, hogy egyszerre négy direktor settenkedett körülöttem s közülük az egyik, Győri Jóska, a fülem­be súgta: — Jöjjön a kapu alá. Ugy látszik azonban, itt sem érezhette zsákmányát biztonságban a többi, pré­dára éhes direktor közelé­ben, mert a kapu alól az udvarba vonultunk, majd egy egészen sötét és bizony­talan kinézésű folyosóra, amely egy itt megnevezhe­tetlen helyiség előszobája volt. Itt kötöttem meg első szerződésemet esti egy forint és busz krajcár fellépti díj ellenében. * A Görög rabszolga Természetesen óriási re­pertoárunk volt, de ha vala­melyik darabot nem tudtuk, nem jöttünk zavarba, így például akkoriban divatban volt a Görög rabszolga című, nagy angol operett. — Holnapra kitűzzük a Görög rabszolgát"— mon­dotta egy nap a tolnamegyei Kölesdén direktorom, Győri Jóska. — S­e hiszen azt nem tud­juk — aggodalmaskodtam én. •— Sebaj ,— felelte a di­rektor —, majd eljátsszuk helyette a Spartacust. — Mért éppen a Spar­tacust? — Mert az is görög rab­szolga volt, így játszottunk el egy drá­mát operettnek. Az első vasúti kedvezmény Nemrég meséltem egy tár­saságban: — A színészek részéről ál­landó a panasz, hogy a ma­gyar államvasutak nem ré­szesítik a színészeket ked­vezményben. Bezzeg az egy­kori Bosznia-Hercegovinában jobban megbecsültek ben­nünket. — Hogyan? — kérdezte valaki meglepetve. — Teljes szabadjegyet ad­tak Szerajevóból egészen a magyar határig. Tudniillik kizsuppoltak bennünket. De most már hadd mon­dom el a kizsuppolá­s törté­netét is. Győri Jóska, az én első színigazgatóm, vállal­kozó szellemű ember volt és elhatározta, hogy meghó­dítja magának Boszniát. Az előjelek sok reménnyel ke­csegtettek. Az előreküldött titkár egész sereg bérletet gyűjtött. De ez lett a vesz­tünk is. Mert amikor mi megérkeztünk Szerajevóba, a titkár már tovább is állt az összegyűjtött pénzzel. Soha többé nem láttuk. A szerajevói kormány az­után szabályos zsupplevelet adott számunkra, amit még ma is illő kegyelettel őrzök

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék