Színházi Élet, 1925. december 6–12. (15. évfolyam, 49. szám)

1925-12-06 / 49. szám

5 SZÍNHÁZI ÉLET Jancsit, aki Beregi társulatával turnézik Amerikában s éppen New Yorkban volt. Jön is a kedves lelkesedésével s elkezdi énekelni a szép magyar dalokat. Hallgatják a távoli furcsa melódiákat az amerikai színészek — először borzasztóan idegenkedve, aztán mind nagyobb érdek­lődéssel. De nem mernek belekezdeni. Harmadnap jön Kun László és belevág a cimbalomba. Ettől már bizsereg a vér az erekben. Mikor pedig a kedves, tehetséges, temperamentumos Fellegi Teri (miért nincs ez a született szubrett-tehetség magyar szín­padon?) megmutatja, mi az a csárdás — nem lehet a színészekkel bírni. Azontúl az a próbák legnagyobb öröme, mikor a ma­gyar jelenetekhez érünk. Mr. Merivale ma­ga csinálja a „Ha meguntál édes rózsám szeretni" — kitűnő angol fordítását. És a premieren Merivale is, Rambeau is olyan csodálatos szépen, értelmesen, a maga rendje és módja szerint éneklik a magyar nótákat, hogy az embereknek könnyes lesz a szemük. * Az egyik cigány borzasztóan szemtelen. (Nem a Magyari bandája ez!) Nem lehet vele bírni. Ő húsz éve él Amerikában — ő nem is cigány — művész ! Egyszer a második felvonásban egészen összezavarja a muzsikát. Mr. Miller irtózatos dühbe jön. Felmegy a színpadra felvonás közben és se szó, se beszéd — úgy vágja pofon a cigányt, hogy igazán bőgőnek nézi az eget. Általános megdermedés. Mi lesz itt ? Boxolás. Sztrájk. Abbamarad az előadás. Óriási kártérítési per. De a cigány a po­fontól elfelejti amerikai állampolgárságát, s mintha megint ott volna Kunhalason a szolgabíró előtt, csendes alázattal mondja: — De Mr. Miller, miért nem tetszett mindjárt megmondani, hogy hol a hiba ? * Sok mindenből van az összerakva, hogy miért olyan kapós a magyar színdarab New Yorkban. A darabok kvalitásain kí­vül különös szeretettel foglalkoznak vele. Dr. Pauker Ödön kitűnő diplomáciával s páratlan ügyességgel intézi a magyar szer­zők ügyét. S azok­ az amerikai színházi emberek, — akik egyszer Budapesten jár­tak — halálosan főzve vannak Budapest szépségétől, embereinek kedvességétől. Nem kedves és egy kicsit megható pél­dául, hogy a hatalmas Frohman Co. igaz­gatója, a newyorki Empire s a londoni St. James Theatre tulajdonosa, Mr. Gilbert Miller egyszer hozzám fordul és azt mondja: — Tudja mit szeretnék, ha öreg ember leszek ? Budán lakni egy kis kertes ház­ban, a Rudas-fürdőbe járni s esténként egy kis budai kocsmában egy üveg jó bor mellett a pesti barátaimmal beszélgetni. . . WWWWWWWAAŁ WWWWWWW A HÓKAPARÓ BÁNATA Utamban ma hazafelé Egy hókaparóval álltam szóba. Hiba, hogy nem mindig esik, — Mondta, — hanem csak hébe-hóba. Kálmán Jenő Kisfaludi Stróbl Zsigmond mintázza Nádassy Imre országos főkapitány szobrát

Next