Színházi Élet, 1926. január 3–6. (16. évfolyam, 1. szám)
1926-01-03 / 1. szám
Szeretném, ha ez az irásom, amely Zilahy Lajos új darabjáról szól, egyszerű és meleg lehetne, mint egy kézszorítás. Mert ennek a darabnak a közönség része-világsiker dukál, fontsterling, dollár,ka, frank, de a kollegák részéről közblen, meleg baráti üdvözlés. És ez y, irigylésre méltó szerencse, mert a ipadi szerző többnyire az egyikrőlytelen lemondani a másik kedvéért. Mnt ahogy az ember nem tud egyszerre érj és fidélis cimbora lenni a vendégasztaltársaságban. Akit a pajtások húrja fogadnak, az otthon sírva találja a vegét. De Zilahy Lajos kivételes szerencséjű fiatalember. (Megjegyzem, a fizikai struktúrája ha nem is predesztinálja rá, de kiválóan harmonizál a romantikusan előretörő pályafutással. E darabjával olyan szerencséje, mint azoké a mozistároké akiknek szédületes engagement-jukka szemben csak az az egy kötelességük van hogy olyanok maradjanak, amilyennek Isten megteremtette őket Mert világos, hogy Zilahy Lajos „A zenebolwcok"-ban tisztán a maga gyönyörűségére liritált, mint amikor a zeneművész odaül a zongorájához és elábrándozik a billentyűkön, amikor senki se hallja. Biztos, hogy hallatlan erőfeszítéssel rászánta magát a legnagyobb fényűzésre, ami fiatal költőtől kitelhetik, hogy lehunyt szemmel lerázza magáról a koncessziókort, amelyeket a közönség, a színpad parancsol az íróra, hogy a maga le- BAJOR GIZI és FORGÁCS ANTAL — „Zenebohócok"