Színházi Élet, 1926. január 24–30. (16. évfolyam, 4. szám)
1926-01-24 / 4. szám
74 színházi élet nem a sporttól azt várja, ami legjobbat ez nyújtani tud, az egész test egészséges és összhangzatos kifejlődését s egy ebből táplálkozó lelki harmóniát, rendesen több sportot űtmérséklettel s így nem is ölti magára a sportember, az atléta rikító jellegét. A sportember ideálja az „atlète complète", ahogy a franciák mondják, nem árulja el száz lépésről a sportembert, hanem csupán egy egészséges, erőteljes lény benyomását kelti. Az ilyen sportolás természetszerűleg nem árt az igazi női csökkenti a női lélek jellegzetes varázsait. Azok a férfiénál lágyabb, elmosódottabb vonalak, melyek a nőt jellemzik, megmaradnak sportlady alakjának ékességéül is, legfeljebb ruganyosabb mozgással és egészségesebb arcszínnel párosulnak. Az akaraterő, sőt merészség, a sport e lelki következményei pedig, nem ellenkeznek az igazi női lélek jellegével. Csak egy maradi, nőelnyomó, a női vagy robotos háztartási alkalmazottá, avagy felpiperezett kéjszerszámmá lealacsonyító felfogás tekintheti ideális női tulajdonságoknak az akarattalanságot, a kezdeményezésnélküliséget és bágyadt passzivitást. Valójában ugyanis a női lélek sokkal kevésbé különbözik a férfilélektől, mint amennyire a női test különbözik a férfitesttől. Dőre túlzás tehát bármi vonatkozásban a sportot, természetesen mérsékelt és a szellemi élet a számára is időt engedő sportot, a nőiesség ellenic Durand Zsuzsi és Wollemann Istvánné assautja Tary Gizella mesterével, dr. Gerentsér Lászlóval iskolázik, mögöttük: Weszely Ilonka, Szőke Kató Massáriiné, Pálfy Ilonka, Horovin Béláné, Szemző Böske, Vágó Magda, Weisz Kéri, Bóth Lili, Székely Lujza (Strelisky foto)