Színházi Élet, 1926. március 14–20. (16. évfolyam, 11. szám)
1926-03-14 / 11. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 14 Fából vaskarika avagy használati utasítás Shakespearnek, Ibsennek, Madáchnak, Hevesi Sándornak és a többieknek a hatásának artistaprodukciókkal való fokozására Hát igen, minden héten újra írni kell erről a dologról, mindig újabb alkalmat és impulzust ad az Élet — hogy a színpadi irodalomban döntő változás és for [adatom napjait éljük, olyan izét, szóval, ujjkorszakot, mint korszakos amilyen Aristophanes, vagy Shakespeare megjelenésekor köszöntött be — az irodalom történetének uj fejezetét, ezredévekben egyszer megismétlődőt. Múltkor a Sarment-féle kísérletről számoltam be, mely a kérdésit egyszerűen úgy oldja meg (Hamlet házassága), hogy a már rendelkezésünkre álló színpadi hősök sorsának permutálásával új darabtémák tömegét szüli meg gépiesen — most még nagyobb jelentőségű dologról van szó. Az érdem, természetesen, a Fővárosi Operettszínházé. Ők találták ki azt az új dolgot, mely gyökerében forgat fel minden ósdi fogalmat, ami eddig a „színház", „dráma", „operett", „orfeum" cím alatt élt tudatunkban felforgatja, de csak azért, hogy a legcsodálatosabb összekeveréssel új, diadalmas műfajt teremtsen belőle, mely hivatva van egységbe foglalni a sok zavaros skinsérletet, amiket eddig drámai műfajoknak neveztünk. Revüdráma — drámarevü! Értitek, mit jelent ez? Nem kevesebbet, minthogy hatásnak azt a két legfőbb forrását, amit a eddig külsőn képviselt Dumas, Strindberg, Hauptmann, Ibsen egyrészt, Uferini, Barbette és Beketow Zoli másrészt, ezentúl egymást támogató, egymást fokozó erők hatalmas sugárzásában élvezhetjük. Orfeum és színház testvéri kézfogásban hajlong a függöny előtt s közös kasszában könyveli el mindent ábrázoló alkotás célját és eredményét: a sikert. Nézze meg az embert Nézze meg az ember, hogy ez még nem jutott senkinek az eszébe! Hogy milyen remek volna például Peer Gynt előadása, ha a költő vakmerő saltomortale-it, amivel eszmék és szimbólumok lajtorjáján képpeszti el nézőjét, néhány valódi Bolly-Brothers salto-mortale enyhítené, a jól sikerült mutatványa, sodronytrapézon, úgy két felvonás közt — de mmiért is kellene felvonások közé ékelni? Minden rendes író prózájában vannnak kitételek, szóképek, fordulatok, hasonlatok, stílusvilágok, amik a leleményes rendező számára megannyi alkalmat nyújthatnak, hogy egy hatásos artistaprodukcióval megvilágítva, realizálva szöveget, egyben szórakoztató változatosaságot vigyenek bele az egyhangú dialógusba. Példák kellenek ? Amennyit parancsolnak Nézze meg az ember, milyen remek volna (de persze, Hevesi Sándornak ilyen nem jut az esszébe), ha az Ember Tragé d 4/IlCU Ember tragédiája: „Sok az ember, kevés a fóka..."