Színházi Élet, 1926. szeptember 27–október 3. (16. évfolyam, 39. szám)

1926-09-27 / 39. szám

SZÍN­H­ÁZI ÉLE­T 49 Ennyi szép nő együtt talán sohasem volt itt. A hatvan legszebb pesti leány fürdőtrikóban statisztál Rátkay Már­tonnak,­­aki egészen eredeti maszkjá­ban nemcsak főszereplője, hanem az egyik rendezője is­­ a burleszknek. Rátkaynak ezer ötlete születik így fil­mezés közben, amíg Vani­c­sek kurbliz, Szántó Ernő segédrendező pedig töl­­­­csérrel a kezében, a statisz­táknak ordít. Az ijesztően fehérre mázolt arc új fin­torokra húzódik és alakja is valamilyen egészen különös, sohasem látott figurává gör­bül a gép lencséje előtt. Aki látja, azt gondolja: Rátkay nem volt, hanem lesz! * óriási kacagás között kiséri a strand népe a kis Zolit és nejét, akiket két hatalmas kétszázkilós gyermekkel ál­ított meg a­­ filmszcenárium. Heller úr, Zoli kétszázkilós fia és filmbeli testvére, a ha­sonló dr. Nagyné természe­tesen kisfiú-,­­ illetve kis­leányruhában állnak Zoliék mögött. Zolit elfogja az apai gyengédség és meg akarja csókolni „kicsinyeit". Ez nem megy olyan könnyen. Létrával mászik­ fel saját kisleányához. A legfontosabb szereplő , a „nap" felmondta a szolgá­latot. Egy csomó felhő mögé bújt és a segédrendező hiába kiabál feléje tölcsérrel. Meg­szakadnak a felvételek. Meg­élénkül a strand­vendéglő, ahol a lilára, kékre, zöldre és pirosra festett filmgörlök ví­gan söröznek. Csak a vezér­kar borús. Várják a napot. * Az egyik asztalnál Rát­kay és Major főrendező, Mihály István a szcenárium írója, Zádor rendező és Va­nicsek operatőr tanácskozzák meg „A delejfalvi csodadok­tor" további felvételeit. Új ötletek születnek. Az öt­letek jóságának legbiztosabb fokmérője, ha Mihály Pista elmosolyodik. Rátkay ad bő­ven okot erre. A másik asztalnál a fő­szereplők ülnek. Székely Ibo­lya, akinek egész tábora van a strandon, Báthory Giza, az örökké mosolygós Vaszary Gyarmathy Piri, a csudaszőke dekesen szép Marianne, az őr-Rita von Lan­don, aki egy műlovarnőt ját­szik, Kölkó, Heller úr, Ven­drey tata. A tata vicceket mesél. Az egyiket be sem fe­jezheti, mert Szántó szócsö­vén keresztül diadalmasan, jelenti : — Itt a nap! Mintha a többiek észre se vették volna. De hiába, itt •i. rend. A segédrendezőnek feladata a világításra ügyel­n­i. S. Z. A Zoli-házaspár és g­yermekeik: I.r. Nagyné, Heller, Zoli és Géza bohócok * Munka után édes a pihenés . . . Major Dezső rendező, Vanicsek János operatőr, Mihály István, a szerző, Raskó Imre és Szántó Ernő segédrendezők

Next