Színházi Élet, 1927. június 11–18. (17. évfolyam, 24. szám)

1927-06-11 / 24. szám

34 s­zínházi fi­let Két levél a sok közül Irta: Farkas Imre A Lelki klinika levélözönében két ér­dekes levél jutott hozzám. Az egyik Aun-El-Hadjaiból jött Algírból, az idegein légióból. A más­ik pedig Mexikóból . . . Nemcsak az exo­tikum érdekes itt, ha­nem a levelek is. Alfred Unger légionista írja az egyiket (1. Reg. Etrangère Csj.) és kü­ld néhány pompás felvételt a siva­tagról, az oázisról. És a többek közt ezt írja: „Szolgálatidőm alatt csak kétszer sír­tam föl keservesen: először, amikor egy aradi fiú esett el mellettem Decairnál; másodszor, amikor a volt mennyasszo­nyom levelét közvetítették nekem Pá­rizsból, amibe­n a bocsánatomat és hazajövetelemet kéri. Ezért fordulok ön­­­höz, uram, pár szives sósért, önhöz, aki annyi ezer és ezer embert látott el a leg­joibb tanácsával. N­­adj­árban fekszem egy egész primitív l­azareti­ kórházjiam, de hol­nap nem tudom, nem-e lesz halálos lövés, mert az kész pokol: az arab hordák ellen harcolni . . . * Mit tudok én írni ennek a kedves fiú­nak? Vigasztaló, megnyugtató szavakat? Kell-e az egy férfinak, aki idegen ég­haj­la­t alatt, ezer veszedelem között verek­szik az élettel és az életért? Csak egy szeretetteljes üdvözlettel szorítom meg a kezét és kiválnom, hogy erőiben, épségben és egészségben térjen vissza majdan a hazájába. És a másik levél? D. F. Mexikó. Levél. A szívem sajog még a fájdalom­tól, amit egy Indus hölgy okozott neki. Olyan bájos, finom jelenség volt, hogy Farkas Imre úr el se hiszi. Beosontam hozzá... a m­ama éppen hazajött és megvolt a skandalum. Mit csináljak? Válasz: íme, a szívügyek mindenütt egyformák a világon. Szívesen adnék tanácsot, de Debrecenben, ahol ifjúságo­mat töltöttem, sose szelídítettünk dühös néger mamát . . . így praxisomból nem meríthetek üzenetet. Legföljebb gratulál­hatok D. F. urnák, mert ő a praxisban keresztül vitte azt, amit ma teóriában „tout Budapest" bömböl, sóhajt, fütyül és dalol, azt, hogy: Az én babáim egy Fekete nő . .. * És ezt az alkalmat felhasználom újra arra, hogy üzenjek a Lelki klinika közön­ségének. Üzenetem csak pár soros, de lényeges. Minden levél azzal kezdődik, hogy . . . „ne haragudjon uram, amiért soraimmal zavarom, de . . ." Ez a kezdet teljesen felesleges. Én min­den levelet örömmel bontok fel és bol­dog vagyok, ha egy okos szóval, egy vi­dám fordulattal, vagy sokszor egy kis csípős megjegyzéssel segíteni tudok. A „LELKI KLINIKA" POSTÁJÁBÓL A mexikói levél és az Idegen Légió borítékja

Next