Színházi Élet, 1927. június 11–18. (17. évfolyam, 24. szám)
1927-06-11 / 24. szám
34 színházi filet Két levél a sok közül Irta: Farkas Imre A Lelki klinika levélözönében két érdekes levél jutott hozzám. Az egyik Aun-El-Hadjaiból jött Algírból, az idegein légióból. A másik pedig Mexikóból . . . Nemcsak az exotikum érdekes itt, hanem a levelek is. Alfred Unger légionista írja az egyiket (1. Reg. Etrangère Csj.) és küld néhány pompás felvételt a sivatagról, az oázisról. És a többek közt ezt írja: „Szolgálatidőm alatt csak kétszer sírtam föl keservesen: először, amikor egy aradi fiú esett el mellettem Decairnál; másodszor, amikor a volt mennyasszonyom levelét közvetítették nekem Párizsból, amiben a bocsánatomat és hazajövetelemet kéri. Ezért fordulok önhöz, uram, pár szives sósért, önhöz, aki annyi ezer és ezer embert látott el a legjoibb tanácsával. Nadjárban fekszem egy egész primitív lazareti kórházjiam, de holnap nem tudom, nem-e lesz halálos lövés, mert az kész pokol: az arab hordák ellen harcolni . . . * Mit tudok én írni ennek a kedves fiúnak? Vigasztaló, megnyugtató szavakat? Kell-e az egy férfinak, aki idegen éghajlat alatt, ezer veszedelem között verekszik az élettel és az életért? Csak egy szeretetteljes üdvözlettel szorítom meg a kezét és kiválnom, hogy erőiben, épségben és egészségben térjen vissza majdan a hazájába. És a másik levél? D. F. Mexikó. Levél. A szívem sajog még a fájdalomtól, amit egy Indus hölgy okozott neki. Olyan bájos, finom jelenség volt, hogy Farkas Imre úr el se hiszi. Beosontam hozzá... a mama éppen hazajött és megvolt a skandalum. Mit csináljak? Válasz: íme, a szívügyek mindenütt egyformák a világon. Szívesen adnék tanácsot, de Debrecenben, ahol ifjúságomat töltöttem, sose szelídítettünk dühös néger mamát . . . így praxisomból nem meríthetek üzenetet. Legföljebb gratulálhatok D. F. urnák, mert ő a praxisban keresztül vitte azt, amit ma teóriában „tout Budapest" bömböl, sóhajt, fütyül és dalol, azt, hogy: Az én babáim egy Fekete nő . .. * És ezt az alkalmat felhasználom újra arra, hogy üzenjek a Lelki klinika közönségének. Üzenetem csak pár soros, de lényeges. Minden levél azzal kezdődik, hogy . . . „ne haragudjon uram, amiért soraimmal zavarom, de . . ." Ez a kezdet teljesen felesleges. Én minden levelet örömmel bontok fel és boldog vagyok, ha egy okos szóval, egy vidám fordulattal, vagy sokszor egy kis csípős megjegyzéssel segíteni tudok. A „LELKI KLINIKA" POSTÁJÁBÓL A mexikói levél és az Idegen Légió borítékja