Színházi Élet, 1927. augusztus 14–20. (17. évfolyam, 33. szám)
1927-08-14 / 33. szám
24 SZINHÁZI ÉI. Ez Na vannak all round atléták, miért ne lehetnének all round költők is? Íme itt van Farkas Imre, aki lírai poéta, szerző, novellista és regényíró egy személyben, ha kell cikkíró, ha kell muzsikus és mégis mindenben egész ember. Ha lehetne irodalmi pentatlont rendezni, föltétlenül ő vinné el a bajnoki címet. Farkas Imre most éli termékenységének legszebb idejét. Derűs életfilozófiája hétről-hétre két lap hasábjain ontja pompás a perszóit az életről, egészségről, szerelemről és fordulatokban gazdag sorsunk ezer problémájáról. A költő t gyelmekkedélyét az érett férfi bölcsességének aranyával zománcozta be. Lírikus és humorista, de humorának nem heiyei éle, inkább mikszáthi méze van. És van teljes hite, magabízása, rugékonysága, lendülete. Az idők és események enerváló hatását könnyedén rázta le izmos, munkabíró vállairól, okosságában is örök gyermek, örök optimista, olyan, amilyenné a világot szeretné átformálni. Farkas Imre legújabb regényét, a Takács Sisterst a Színházi Élet szerezte meg. Biztos, hogy a két világot járt budai lány bájos története sok örömet fog szerezni a Színházi Élet olvasóinak. De adjuk át a szót magának Farkas Imrének, aki új munkájáról ezeket mondta: — Miért nem Takáts nővérek, miért Sisters Takáts? — kezdtük. — Mert ezen a néven ismerik őket nemcsak idehaza, hanem künn a nagyvilágban is. — De hiszen magyar lányok, Budán laktak a Várban. — Úgy van. Szép sudár magyar lányok. Csak ők képesek ilyen karrierre, csak ők képesek arra, hogy beolyongják a nagyvilágot és úgy térjenek vissza, fehér, illatos, tiszta virágként, ahogy elindultak. — Van a történetnek valami alapja? Van. Egy csomó levél. Az első még Pestről kelt, aztán Bécsből, Montekarloból, Nizzából és Indiából. Kitűnő stílusuk van. Mindig örömöm telt ezekben a nagyszerű levelekben. — Melyik volt az az utolsó levél? — Egy eljegyzési kártya. Az idősebbik Takáts-leány eljegyzési kártyája. Akkor határoztam el, hogy megírom a történetüket. Mert ez a történet jobban bizonyít az én meggyőződésem mellett, mint bármi más. — Mi az ön meggyőződése? — Az, hogy az Úristen meghatározza a születésünk napját és a halálunk pillanatát. De abban az intervallumban azt tesszük a lelkünkkel, az életünkkel, amit akarunk. — Szóval, mindenki tarsolyában hordja a marasallbotot. — Ha a boldogságot, a boldogulást marsallbotnak hívják, akkor igen. — S hogyan lehet ezt megszerezni? — Egy, ahogyan a Takáts-lányok. hondorniával, Tisztességgel, vidámsággal és optimizmussal. Mindenek fölött pedig energiával. Testi egészséggel és lelki egészséggel. — Nem udvarolt valamelyiknek, hogy ilyen szépen beszél róluk? — A Takáts-lányoknak nem lehet udvarolni. Csak feleségül lehet őket venni... Annyit azonban elárulhatok, hogy gyöngém ez a két vidám, magas termetű, égőszemü leány. Két virágszirom a mai nyugtalan, bolond forgószeles világban. Láttam, amikor a vihar fölkapta őket, eltűntek a szemem elől, nyugtalan melódiák, néger charlestontaktusok modern mással, a roulette táncritcsontgolyójának misztikus csörgése festette történetük alá a melodrámát. És a forgószél ide letette őket szépen, finoman, gyöngéd kézzel újra előmbe ... Többet nem árulok el róluk! Mert hiszen a többi már a meséhez tartozik ... és a meséből pedig nem árulok el semmit! Csak annyit tudok mondani ismételten róluk, hogy nagyon szeretem őket és nemcsak a tollammal, meg a fantáziámmal, hanem a szivemmel is. PARKAS IH1E UJ NÛÎMIl <A SÜNHall ÉLET SIEHT ISTVÁN SZÁMÁBAN Farkas Imre