Színházi Élet, 1927. október 16–29. (17. évfolyam, 43. szám)
1927-10-16 / 43. szám
SZÍNHÁZI K LE Y 73 a megszólításban is. És azt talán tetszik tudni, hogy ,,Extra Hungarian " nincsenek. Bátyám gazdáink és néném hugomok, még csak „Méltóságos asszonyok" sem, csak az van: Uram! Asszonyom ! Kisasszonyom. Az a levél mindig kedves nekem, amely ezen a nyugateurópai hangon szólít meg: ,,Uram !" Tamás. LEVÉL: Vidám, de komoly alaptermészetű asszony vagyok, ön azt írja: „Nő és férfi közt nem lehet barátság. Csak szerelem, vagy közöny." Bosszantó. Éppen most, amikor kedves kis barátom van. Tessék vitatkozni olyan velem e felől. Tessék meggyőzni ! VÁLASZ: Kérem asszonyom, én csak theoretikus vagyok és minden theoriát meg lehet a gyakorlatban dönteni. Minthogy pedig ön épp ezzel a theoriával a gyakorlatot szögezi szembe, győzzön meg ön ! Sok szives üdvözlet ! Qui virro verro. LEVÉL: „ön nem arra válaszolt amit kérdeztem, dehát fogadom, mert egyebet úgysem tehetek. Nem is vitázom önnel, mert ön sem tehet egyebet, csak küld pár szíves szót. Ennyi az egész." VÁLASZ: Fájdalom, igaza van. Ennyi az egész. Én nem vagyok lélek-analitikus, csodadoktor, jövendőmondó, semmi más nem vagyok, csak egy ember, egy név, akinek levelet írnak. Ne higgje hogy én túlozom az erőmet, sokszor bizalmasan érzem a tehetetlenségemet. Sokszor kapok leveleket, hogy napokig tudnék róla beszélni halkan és gyöngéden, megsimogatva a levélíró lehajtott fejét ... és e helyett be kell érnem pár sablonos sorral, amik minduntalan, a dolog természetéből kifolyóan meg kell hogy ismétlődjenek. De higgje el, nem is annyira a válaszom a fontos. Erre már rájöttem. Maguk a levelek fontosak, a levelek, amelyekben egyegy ifju sziv vágyik, vonaglik, vérzik és örül. Ezek a szivek föltárulnak egy pillanatra, mert szükségük van arra, hogy föltáruljanak és megmutassák kincseiket ... én csak eszköz vagyok, hogy megmutassák és én hálás vagyok a Teremtőnek, hogy engem szemelt ki ez eszközül, mert mióta e rovatot vezetem százszor jobban hiszek az emberi szivek tisztaságában, jóságában és jóravaló törekvésében. Ennyi az egész. Egy szenvedő lélek. LEVÉL: „Nehéz nekem az élet . . ." VÁLASZ: Ön tele van panasszal, lemondással és leveléből egy pozitív bánatot tudtam csak kiolvasni, hogy pár hónappal ezelőtt meghalt a nagymamája. Ha ő odafentről hallja önt, bizonyára szomorú lesz, mert egy bizonyos: az élet arra való, hogy szeressük és hogy előre nézzünk. A jövőbe ! Effy asszony. LEVÉL: Nézze meg az arcképemet . . . érdemelek-e egy kis boldogságot ? VÁLASZ: Látja, én ezt már nem kérdezhetném. Én már éreztem egy kis boldogságot. Akkor, amikor ezt a szép képet megkaptam. Babi és Ica. LEVÉL: Intézetben vagyunk Svájcban. A szívünket Pesten hagytuk, de aztán kezdett utánunk jönni. Most, hogy itt van, nem tudjuk hova tenni. Ebben a kies faluban, ahol az intézetünk van (La Margueritte) van egy fiu intézet is és a fiuk a rácson keresztül minduntaan átkacsintanak. Ez természetesen nem maradhat hatástalanul, mit csináljunk? Visszaküdjük-e a szivünket Pestre, vagy hagyjuk, hogy itt elfoglalják ? VÁLASZ Ez az a diplomáciai bonyodalom, amikor mindenki mosolyog. Az ég is. És én is! Egy 19 éves szerelmes fiú. LEVÉL: Ő 35 éves, férje, gyereke van. Irhatok-e neki egy izzó, szerelmes levelet? VÁLASZ: Hogyne. Mindjárt ajánlok egy jó megszólítást is. Azt hogy : Kedves néni ! ÜZENETEK. M. A. Bíró Lajos Hollywood-ban is megkapja a témát. És ő szíves örömmel fogad minden tehetséget. — Dr. M. N. Azt hiszem, a fenti üzenet érdekli önt. Bővebben, fájdalom, nem tudok foglalkozni a dologgal, mert nem az én reszortom. De örülnék, ha sikerülne valamit elérni. Sok üdvözlet. — Viktor 21. Az édesanyjának is, önnek is igaza van. Ez az eset, amikor mindenkinek igaza van. De legfőképpen igaza van az ön szép, ifjú huszonegy évének. — Margit és Józsi, önnek nagyon imponál egy fiu és ezt tudomásomra hozza. Tudomásul veszem. Nincs tovább. — P. Róza. Kívánságának eleget tettünk. — Penseé. Ezek a versek azok, amiket finomlelkű és ábrándos kedélyű úri hölgyek szoktak írni a maguk mulatságára. A nyilvánosságot főleg a technikai okok miatt nem bírnák el, de a hang finomsága, a gondolatok szépsége és tarkasága bárkit is gondolkozásra késztetne. — Elkeseredett. Szeged. Fájdalom, nem tudok semmit segíteni önnek. Nem is tudja milyen érthetelenséget kíván tőlem, aki egy magányosan élő és dolgozó úriember vagyok és úgyszólván semmi összekötetésem, befolyásom sincs. — Sz. Anni. A köszönetet megkaptam a szerkesztőség utján. De nem tudom miért? — Életunt. 11. S. Ha eddig nem írtam volna választ, legyen olyan jó kedves Sárika, nézze el pontatlanságomat és írja meg mégegyszer a levelet. — Lasciate ogni speranca. A dolog meritumára vonatkozóan nem tudok semmi pozitívat mondani, de hiszen önnek kell éreznie, hogy nem is igen lehet. Itt nincs másról szó, mint az ön túlzott, kissé exaltált lelkiállapotáról, amit fegyelmezni kell. Kétségbeesésre oka nincs, legyen erős és legyen ismétlem fegyelmezett lelkű az élettel szemben. Ez minden amiit mondhatok, de ha komolyan keresztül viszi ez éppen elég. Meg fogja látni. Robert Primosits a kiváló jugoszláv baritonista, aki most mutatkozott be Budapesten, a Városi Színházban. A teljes szezont Budapesten tölti