Színházi Élet, 1927. október 16–29. (17. évfolyam, 43. szám)

1927-10-16 / 43. szám

SZÍNHÁZI K­ LE Y 73 a megszólításban is. És azt talán tetszik tudni, hogy ,,Extra Hungarian " nincsenek. Bátyám gaz­dáink és néném hugomok, még csak „Méltóságos asszonyok" sem, csak az van: Uram! Asszo­nyom ! Kisasszonyom. Az a levél mindig ked­ves nekem, amely ezen a nyugateurópai hangon szólít meg: ,,Uram !" Tamás. LEVÉL: Vidám, de komoly alaptermészetű asszony vagyok, ön azt írja: „Nő és férfi közt nem lehet barátság. Csak szerelem, vagy kö­zöny." Bosszantó. Éppen most, amikor kedves kis barátom van. Tessék vitatkozni olyan ve­lem e felől. Tessék meggyőzni ! VÁLASZ: Kérem asszonyom, én csak theore­tikus vagyok és minden theoriát meg lehet a gyakorlatban dönteni. Minthogy pedig ön épp ezzel a theoriával a gyakorlatot szögezi szembe, győzzön meg ön ! Sok szives üdvözlet ! Qui virro verro. LEVÉL: „ön nem arra válaszolt amit kérdez­tem, dehát­­ fogadom, mert egyebet úgysem te­hetek. Nem is vitázom önnel, mert ön sem te­het egyebet, csak küld pár szíves szó­t. Ennyi az egész." VÁLASZ: Fájdalom, igaza van. Ennyi az egész. Én nem vagyok lélek-analitikus, csodadoktor, jövendőmondó, semmi más nem vagyok, csak egy ember, egy név, akinek levelet írnak. Ne higgje hogy én túlozom az erőmet, sokszor bi­zalmasan érzem a tehetetlenségemet. Sokszor kapok leveleket, hogy napokig tudnék róla be­szélni halkan és gyöngéden, megsimogatva a levélíró lehajtott fejét ... és e helyett be kell érnem pár sablonos sorral, amik minduntalan, a dolog természetéből kifolyóan meg kell hogy ismétlődjenek. De higgje el, nem is annyira a válaszom a fontos. Erre már rájöttem. Maguk a levelek fontosak, a levelek, amelyekben egy­egy ifju sziv vágyik, vonaglik, vérzik és örül. Ezek a szivek föltárulnak egy pillanatra, mert szükségük van arra, hogy föltáruljanak és meg­mutassák kincseiket ... én csak eszköz vagyok, hogy megmutassák és én hálás vagyok a Te­remtőnek, hogy engem szemelt ki ez eszközül, mert mióta e rovatot vezetem százszor jobban hiszek az emberi szivek tisztaságában, jóságában és jóravaló törekvésében. Ennyi az egész. Egy szenvedő lélek. LEVÉL: „Nehéz nekem az élet . . ." VÁLASZ: Ön tele van panasszal, lemondással és leveléből egy pozitív bánatot tudtam csak ki­olvasni, hogy pár hónappal ezelőtt meghalt a nagymamája. Ha ő odafentről hallja önt, bizo­nyára szomorú lesz, mert egy bizonyos: az élet arra való, hogy szeressük és hogy előre nézzünk. A jövőbe ! Effy asszony. LEVÉL: Nézze meg az arcképemet . . . érde­me­lek-e egy kis boldogságot ? VÁLASZ: Látja, én ezt már nem kérdezhet­ném. Én már éreztem egy kis boldogságot. Ak­kor, amikor ezt a szép képet megkaptam. Babi és Ica. LEVÉL: Intézetben vagyunk Svájcban. A szí­vünket Pesten hagytuk, de aztán kezdett utá­nunk jönni. Most, hogy itt van, nem tudjuk hova tenni. Ebben a kies faluban, ahol az in­tézetünk van (La Margueritte) van egy fiu in­tézet is és a fiuk a rácson keresztül mindun­ta­an átkacsintanak. Ez természetesen nem ma­radhat hatástalanul, mit csináljunk? Visszakü­d­jük-e a szivünket Pestre, vagy hagyjuk, hogy itt elfoglalják ? VÁLASZ Ez az a diplomáciai bonyodalom, amikor mindenki mosolyog. Az ég is. És én is! Egy 19 éves szerelmes fiú. LEVÉL: Ő 35 éves, férje, gyereke van. Ir­hatok-e neki egy izzó, szerelmes levelet? VÁLASZ: Hogyne. Mindjárt ajánlok egy jó megszólítást is. Azt hogy : Kedves néni ! ÜZENETEK. M. A. Bíró Lajos Hollywood-ban is megkapja a témát. És ő szíves örömmel fogad minden tehetséget. — Dr. M. N. Azt hiszem, a fenti üzenet érdekli önt. Bővebben, fájdalom, nem tudok foglalkozni a dologgal, mert nem az én reszortom. De örülnék, ha sikerülne valamit el­érni. Sok üdvözlet. — Viktor 21. Az édesanyjá­nak is, önnek is igaza van. Ez az eset, ami­kor mindenkinek igaza van. De legfőképpen igaza van az ön szép, ifjú huszonegy évének. — Margit és Józsi, önnek nagyon imponál egy fiu és ezt tudomásomra hozza. Tudomásul ve­szem. Nincs tovább. — P. Róza. Kívánságának eleget tettünk. — Penseé. Ezek a versek azok, amiket finomlelkű és ábrándos kedélyű úri höl­gyek szoktak írni a maguk mulatságára. A nyilvánosságot főleg a technikai okok miatt nem bírnák el, de a hang finomsága, a gondo­latok szépsége és tarkasága bárkit is gondolko­zásra késztetne. — Elkeseredett. Szeged. Fájda­lom, nem tudok semmit segíteni önnek. Nem is tudja milyen érthetelenséget kíván tőlem, aki egy magányosan élő és dolgozó úriember vagyok és úgyszólván semmi összekötetésem, befolyá­som sincs. — Sz. Anni. A köszönetet megkap­tam a szerkesztőség utján. De nem tudom miért? — Életunt. 11. S. Ha eddig nem írtam volna választ, legyen olyan jó kedves Sárika, nézze el pontatlanságomat és írja meg mégegy­szer a levelet. — Lasciate ogni speranca. A do­log meritumára vonatkozóan nem tudok semmi pozitívat mondani, de hiszen önnek kell éreznie, hogy nem is igen lehet. Itt nincs másról szó, mint az ön túlzott, kissé exaltált lelkiállapotá­ról, amit fegyelmezni kell. Kétségbeesésre oka nincs, legyen erős és legyen ismétlem fegyel­mezett lelkű az élettel szemben. Ez minden amii­t mondhatok, de ha komolyan keresztül viszi ez éppen elég. Meg fogja látni. Robert Primosits a kiváló jugoszláv baritonista, aki most mutat­kozott be Budapesten, a Városi Színházban. A teljes szezont Budapesten tölti

Next