Színházi Élet, 1929. május 19–25. (19. évfolyam, 21. szám)
1929-05-19 / 21. szám
Magam is érzem most már, hogy egy bukással tartozom a sorsnak — mondja Marcel Pagnol, a „Topáz" szerzője Beszélgetés budapestről, az öreg fogatlanokról, a mai generációról és arról, hogy a világ kilencvenkilenc és fél százalékban : a gazembereké Párizs, május hó. Talán kényelemből, de talán mert friss beérkezettje a dicsőségnek és a pénznek, elég annyi, hogy Marcel Pagnol egyelőre nem ért még rá állandó lakásra berendezkedni Párizsban. A Boulevard-Murat egyik „meublée"-jében lakik. De így is, albérlő létére elkérkedhetik vele, hogy királyok álmát nem őrzik féltékenyebben, mint az övét. Ebéd után, amikor valahára telefonvégre kaptam, Pagnol az elragadtatás hangján vett tudomást róla, hogy a Topáz Budapesten is nagy sikert aratott s hogy a Színházi Élet interjút kér tőle és fényképet. — Ha velem vacsorázna ma este, — invitál, ismeretlenül. Aztán némi ide-oda alkudozás után megállapodunk a találkozóban: fél négykor, még ma, a Théure de Paris-ban, ahol most a másik darabja, a Marius arat nap-nap után megújuló, óriási sikert. Karcsú növésű, széles vállú, elegáns fiú Marcel Pagnol. Az a nagyszerű optimizmus ömlik el rajta, amely a fiatalok és a magabiztosak sajátja, ha elég korán —még ép gyomorral és ép fogsorral — ismerték meg a diadal izét. Pagnol modorában semmi feszesség, semmi „láttál-e márengem?" A testté vált kedvesség és közvetlenség ez az alig harminc éves ember. Mialatt beszél, tumultuózus gyorsasággal váltva a témáit, szünet nélkül mosolyog . Nagyon szerettem volna részt venni a pesti premieremen, de kissé belefáradtam az utóbbi hónapok izgalmaiba és ezért inkább pihenni megyek, Marseillebe... Budapestnek nincs éppen pihenőhely híre, — teszi hozzá és mosolyog. — Igaz, hogy Marseillenek se. De ott legalább a szülői ház parancsolja rám, hogy békén maradjak. — A magyar fordítóm, Zilahy Lajos is igen szívélyesen írt, a fényképét is megküldte. Remélem személyesen is összeismerkedünk, ha Párizsba jön el, vagy ha én látogatok Pestre. . . Egy hónap múlva . . . Két hónap múlva . .. Mert Budapest szine, ize, kulturája, mint minden amit nem ismerek, nemcsak érdekel, de lázba hoz, felizgat. — Uj darabom? . .. Nehéz beszélnem 28 róla. Irtóztató helyzetben vagyok, — sóhajtja és ahogy fiatalos, csillogó szeméből pillanatra ellobban a fény, érzem, nem dicsekszik, de csakugyan a baját panaszolja: — Szörnyű a helyzetem! A két legutóbbi darabommal, a Topáz-zal és a Marius-szal olyan két sikert arattam, amilyent nem látott még párizsi színház. A Cyrano-t lepipáltam! ... A színházak rekordbevételeket csinálnak velem. Két előző munkám, a „Marchands de Gloire" és a „Jazz" sikere utáni két ilyen mértékű diadal: magam is érzem, most már egy bukással tartozom a sorsnak! Hasztalan szabadok... Hiába küzdök ellene. De amikor nem akarok megbukni.. . Szegény kritikusaim váltig az irodalmat emlegetik, — ezt a lidércet tartják a szemem elé: irodalminak lenni, sőt irodalomtörténetinek. Hátha így hínárba tévedek. De nem állok kötélnek . . . Azt hiszem a legközelebbi darabom egy bukfenc lesz. Egy revue . . Egészen újfajta dolog. Nem aktualitásokat kicsúfoló revue . . . Nem is olyan bolondos kabarék, mint az angol-amerikai revue . . . Más. Uj. Vidám, mókás, zenés játék, belétűzdelt szkecsekkel. . . Elgondolkodik. — Még nem tudom pontosan milyen lesz. És hozzáfűzi: — Tegnap szerződtem le rá az Apolloszínház igazgatójával . . . Egy másik színház a korábbi darabomat, a „Jazz"-t akarja feleleveníteni, nagy fénnyel, pazar kiállítással. De nem engedem. Nem akarom, hogy egyszerre három szín/Hídon engem játszanak, amivel végleg magam ellen bőszíteném az öregeket, akik „Helyet a fogatlanoknak!" jelszó alatt máris forradalomra készülnek a fiatalok ellen. — .... ? Én? ... Pontosan harminc éves. Bűn?... Nevet és elbeszéli: — Hogy a sikeremet hogyan viselem? .. . Néha úgy érzem, mintha az a legendás állatszelidítő nő lennék, akinek egy bolondos angol mindenüvé utána utazott, nem mintha szerelmes lett volna a nőbe, hanem ment jelen akart lenni, ha egy nap fellázadnak a fenevadak és széttépik a szeliditő nőt. Ezért vannak sokan az én sar-