Színházi Élet, 1930. június 29–július 5. (20. évfolyam, 27. szám)
1930-06-29 / 27. szám
Nevem Harry Harald, foglalkozásom író. Ha véletlenül olvasni fogják a „Mediciek története" című könyvet, ezt én írtam. Egyelőre azonban valószínűleg nem kerül a könyv a kezükbe, mert bár hat év óta dolgozom rajta, nem jutottam még tovább a gondosan összegyűjtött jegyzeteknél. Olyan szorgalmasan gyűjtöm az adatokat könyvemhez, hogy már egy külön koffert kellett vásárolnom jegyzeteim és a forrásmunkák számára. Aki írással foglalkozik, nagyon jól tudja, hogy dolgozni tulajdonképpen csak akkor lehet, ha az ember valami csendes, nyugalmas helyen él. Azt terveztem, keresek magamnak egy elhagyott, gyö^^^^ nyörű szigetet, ahol semmi sem fog zavarni abban, hogy a világot halhatatlan remekművemmel megajándékozzam. Hat év után végre V^^^Eltaláltam egy ilyen szigetet, Nápoly mellett. Május óta itt lakom a szigeten, a Hotel Aurorában, ahol e pillanatban rajtam kívül egyetlen fürdővendég sincs. Azt hiszem, ha én nem lennék itt, a szálloda be is zárhatna. A sziget olyan csendes és elhagyott, hogy igazán zavartalanul dolgozhatnék. Úgy látszik azonban, a magány is zavar munkámban. Ha az ember naphosszat unatkozik és társaság után vágyik, nem tud halhatatlan remekművet alkotni. Könyvemhez hozzáfogtam ugyan, de az első sornál nem tudtam tovább jutni. Minden este lementem a tengerpartra és lestem a kis postagőzös megérkezését, nem jön-e valami érdekes levél a számomra, vagy pedig nem érkeznek-e vendégek, akik végre egy kis életet és változást hoznának a sziget egyhangú életébe. Egyik este végre történt valami. Egy amerikai szállt ki a hajóból. Azonnal megállapítottam, hogy amerikai, mert az óriási hőség dacára is bélelt, sárga viharkabát volt rajta s a fején nehéz sportsapka. Jóformán még meg sem nézhettem rendesen a sziget új vendégét, amikor egyszerre furcsa látvány kapott meg. Ilyet még nem is láttam! Hármas ikrekkel találkoztam már életemben, de hogy ötös ikrek is legyenek... at élő ember, hajszálnyira hasonló egymáshoz: milyen groteszk tréfája ez a természetnek! Az amerikai mögött öt leány jött le a hajóról, aztán elmentek előttem anélkül, hogy rám néztek volna. Mind az ötnek szőke haja volt és valamennyin egyforma ruha. Tíz jóformájú láb vonult el előttem ugyanazzal a ruganyos, hintázó lépéssel. Az öt lány után öt teljesen egyforma fekete utazóbőröndöt hoztak le a hajóról , s én ebben a pillanatban elhatároztam, hogy eredeti tervemtől eltérően, nem hagyom itt az unalmas szigetet. Maradok, ha nem is készülő könyvem miatt, de az öt szép lány kedvéért. Szórakozottan indultam el utánuk a sziget egyetlen szállodája, a Hotel Aurora felé. Útközben megálltam az egyik kis üzlet kirakata előtt s újra megnéztem azt a kékköves láncot, amelyre már hetek óta alkuszom. Úgy terveztem, hogy innét Firenzébe utazom, ahol van egy nagyon kedves asszony ismerősöm, annak viszem el ajándékba a láncot. Naponta bementem az üzletbe és megkérdeztem, mibe kerül a lánc. Olyan kitartóan alkudtam, hogy az ára napról-napra lejjebb szállt. Most végre megvettem a kékköves nyakéket. Az Aurora Hotel előtt apró kis bádog asztalkák állnak az utcán, szorosan a fal mellett, az asztalnál is kényelmetlenebb és keskenyebb székekkel, öt ilyen kis asztal van a szálloda előtt (a számukat ilyen pontosan csak most állapítottam meg) s az öt 0 'S. m flB^^HJ ^^^^^ 66