Színházi Élet - 1930/27. szám

KELETI LÁSZLÓ és GÁRDAY LAJOS nyerték a Színházi Élet idei epizóddíjait A Színházi Élet három év előtt elhatározta, hogy a színházi év két legsikeresebb epizódistáját évről-évre a nyári szünet előtt pénzjutalomban részesíti. Ennek az elhatá­rozásnak az volt az indító oka, hogy a jó epizódista éppen olyan fontos tényezője a sikernek, mint akár a főszereplő. Az első évben az epizódisták díjait Dávid Mihály és Nagy Gyula kapták, 19­29-ben Lász­ó Miklós és Szegő Endre nyaraltak jutalmainkból, ebben az évben Keleti László és Gárdos­ Lajos érdemelték ki a Színházi Élet díjait. Keleti Lászlót nem kell már a közönségnek bemutatni. A fiatal komikus jellem­színész már két év előtt feltűnt az Új Színházban, ahol a Bérkaszárnya öreg orvosának háromperces jelenetében nyíltszíni tapsot kapott. Ebben az évben a Belvárosi Színház­ban már a szezon elején kirobbanó sikere volt a Földnélküly János mókás bűnügyi szakértőjének epizódszerepében. Azóta nagyobb szerepeket is játszott, a díjra azonban ez az epizód­szerep érdemesítette. Gárday Lajos régi jó színész, aki régebben Nick Winter filmjeiben játszotta a leg­különbözőbb epizódszerepeket. Később Délamerikába került, ahol több évig a legkalan­dosabb pályákon próbálkozott. Volt villanymunkás, mechanikus, sotfőr, gabonaátvevő és tengerész. Ebben az évben az Új Színház tagja volt és élénk feltűnést keltett Földes Imre ,,"Tüzek az éjszakában" című darabjában egy újságíró szerepében. Most, a szezon végén, megint csak nyíltszíni tapsot fogott ki Nagy Endre vígjátékában „A nyárspolgár"-ban, ahol egy pallér epizódszerepét formálta tökéletesen. A Színészszövetség képviseletében Hegedűs Gyula, Molnár Dezső dr., Raj­nay Gábor, Sándor Zoltán dr. és I­por József jelentek meg a Fészekben, ahol a két színész örömmel vette át a Színházi Élet kezéből a jutalmakat. Ez az alkalom kétségkívül a legsikerültebb epizódja volt a két kitűnő színész idei nyaralásának.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék