Színházi Élet, 1931. július 26–augusztus 1. (21. évfolyam, 31. szám)
1931-07-26 / 31. szám
penve, idegenül, egy kicsit csodálkozva és zavarban van, nem tudja, mit meséljen magáról. Most beszél életében először újságíróval. —• Óbudán lakom, a szüleimnél — kezdi végre a beszélgetést — és a színészegyesületi iskola végzett növendéke vagyok. Tizennyolc éves leszek októberben, színpadon még sohasem játszottam, csak vizsgaelőadáson... A Süt a napban játszottam Sárika szerepét és magam csodálkozom a legjobban, hogy filmszínésznő lettem. Arról álmodtam, hogy talán szerződtet valamelyik nagy pesti színház és majd én is olyan színésznő lehetek, mint Gaál Franciska, vagy Dayka Margit. Most aztán... Mary Pickford lesz belőlem. Nevet. Kivillan az egészséges, fehér fogsora, majd mintha hirtelen úgy érezné, hogy szerénytelen volt, gyorsan hozzáteszi: — Ne tessék azt hinni, ezt a Mary Pickford-dolgot én találtam ki, nem én, hanem Lázár főrendező úr. — Ez a hirtelen, váratlan karrier, nem szédítette meg magát, kislány? — kérdezzük. Egy pillanatig gondolkozik, mintha keresné a szó értelmét: mit jelenthet az, megszédíteni? Aztán felel: — Ó, kérem, még nem csináltam karriert . . . Csak most akarom kezdeni, most akarok olyan nagy lenni és olyan édes, mint az Anny Ondra. (Ő a kedvenc színésznőm.) Különben is, ugyanúgy élek, mint ahogy eddig éltem. Kis házban lakunk Óbudán, a pénzt, amit kerestem, anyukámnak adtam, mert mit is csinálnék vele? De azért ne higgje azt, hogy ingyen játszanék , hogy nem szeretnék sokat keresni: nagyon jó volna, ha gazdag lennék és híres, és szeretném, ha olyan kastélyom lenne, mint az amerikai filmszínésznőknek, nagy, saját uszodával és a kertben sok-sok virággal, a vizén pedig hattyúk. Nem is magam miatt szeretném ezt így, hanem, hogy az anyukám lakhasson ilyen szépen, boldogan, gazdagon. Lenne még egy obligát kérdés: szerelem? Nem is merem kérdezni, nem is lehet kérdezni: a tiszta, kislányos kék szemébe nézek s a szeme mindent elmond Rédey Nelli helyett. Rődey Neil!Rísz—Bíró beír.)