Színházi Élet, 1933. január 1–7. (23. évfolyam, 2. szám)
1933-01-01 / 2. szám
Kritikus Oktogon civiű darabommal jól bántak a kritikusok. Nincs okom feltenni, hogy elfogultak voltak velem szemben, mert még ha csupa személyes barátom ült volna is a főpróba első soraiban, tapasztalatból tudom, hogy a legnagyobb élvezetek közé tartozik egy jóbarátról meginni az igazságot, különösen, ha az az igazság kellemetlen, sőt lesújtó. Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy kritikusaim zömét személyesen nem is ismerem. Őszintén szólva, ha az ügy nem érdekel ennyire közvetlenül, nem szoktam alaposabban tanulmányozni a kritikákat. Futólag megnézem, hogy ki mit ír és kapásból megállapítom a bemutató mérlegét. Most természetesen minden szót a legnagyobb árnyalatossággal szemügyre vettem s függetlenül a rám nézve jóleső végeredménytől, fölöttébb kedvező megállapításra jutottam. Nálunk, ha a bajok okait kutatják, hamar készen vannak a könnyelmű és hamis általánosítások, a felületes diagnózisok. Amikor arról panaszkodnak, hogy a magyar színházi stílus és színműirodalom egyhelyben topog, elsősorban a kritikát szokás szidni, mert nem tud ösztönzően és irányítóan beleszólni a fejlődésbe. Ambrust és Ignotust reklamálják, akiknek állítólag végkép üresen maradt a helyük. Nem veszik észre, hogy a kritika, mint műfaj, átalakult, sok külső és belső okból, amelyekről egész könyvet lehetne írni. A külső okok legszembetűnőbbje, hogy a háború óta a napilapok tulajdonképpen állandóan korlátozott terjedelemmel jelennek meg s a kritika akaratlanul epigrammatikusabb, szűkebb, de egyúttal lüktetőbb lett. De ebben a néhány sorban többnyire annyi erudíció, tájékozottság, vitás és kifejezésbeli ötlet mutatkozik meg, hogy az írónak és színésznek nincs oka nélkülözni a szélesebb pertraktálást. Becsületszavamra jelentem ki: nem most fedeztem fel, régóta álmélkodom például Hajó Sándor tízsoros bírálatain, amelyek annyival különbek Kerr távirat-kritikáinál, hogy nemcsak ötletesek, epések és találóak, de teljesek is, minden részletre kiterjedők: Flaubert-ien kimerítő tömörségüek. S itt van a fiatal kritikus-garnitura, legaktuálisabb műveltségével, szimpatikusan hadakozó abszolút pontosságra való törekvésével! Vagy Egyed Zoltán szenvedélyességével, színes, tempera-