Színházi Élet, 1933. március 19–25. (23. évfolyam, 13. szám)
1933-03-19 / 13. szám
t Életem utolsó nagy szenvedélye az irodalom lesz.» Ezt a vallomást Nagy Frigyes fogalmazta meg így. Irigyeltem ezért a sorért. Életem első nagy szenvedélye az irodalom volt. Most tartok ott, hogy más egyéb is tud olyan bensőségesen érdekelni, mint az irodalom- egy ember, egy utazás, egy helyzet, a természet is. Nincsi lelkiisimeretfurdalásom többé, ha elszököm a könyvtől az emberhez. Aztán, az olvasásnak is üteme van, évszakai vannak, mint az életnek. Az első ifjúságban gyönyörűséggel olvastam. Aztán később robotba olvastam, sőt «Programm» szerint, nyelvterületek és évszázadok szerint csoportosítva irodalmakat. Elolvastam a francia, a német, az angol, az orosz irodalmat. Mint a diák, aki vizsgára készül, magolva olvastam, szakmányba. Azzal a csekély anyaggal óhajtottam megismerkedni, ami a világirodalom. Majd, még később, mesterségből olvastam, az irodalom új jelenségeit iparkodtam figyelemmel kísérni, bakterkodtam az irodalomban. Egy napon történelmet kezdtem olvasni, körülbelül úgy, ahogy az ember elhatározza, hogy megtanul egy nyelvet. Szerettem volna megtudni, mi történt az emberrel a földön? Nem tudtam meg, s amit mégis ésszrevettem ezzel a módszerrel, nem volt megbízható, s nem is elégített ki. Renan az egyetlen történetíró, aki elragadott; ő is inkább szemléletével, szellemével és irályával, mint anyagának megbízhatóságával... Aztán, egy hosszú télen át, nem olvastam semmit. Most megint ott tartok, ahol kezdtem: gyönyörűséggel olvasok, ötletszerűen olvasok, nem érzem kötelezőnek az új könyvet, ráérek. Ínyenc vagyok, már csak a legerősebb, legtisztább hatásokat élvezem. ösztönszerűen érdeklődöm az irodalomban, elmulasztok «újdonságokat», készséggel elidőzök avult szerzők társaságában. Az irodalmi áradás nem nyugtalanít, nem óhajtok menteni belőle fuldokló szerzőket és kallódó műveket. Magamnak olvasok, 8 ha egy érdekes ember elhív egy közepesen érdekes könyv mellől, szívesen megyek, s nem érzem a hűtlenség bűntudatát. Mit olvastam mostanában? Legpontosabban úgy felelhetek, ha idézem a könyvek jegyzékét, melyek asztalomon hevernek. Ezeket a könyveket a véletlen hozta így össze. Vékony verseskönyv hever legfelül. Vihar Béla: «Üt önmagunktól», (még nem olvastam). Aztán egy szürke füzet: Grosschmid Lajosnak, a tudományegyetem közgadaságkari dékánjának ezévi megnyitó, ünnepi beszéde. Strachey két könyve: a «Queen Victoria», s a «Geist und Abenteuer», melyet, látom, Harsányi Zsolt dicsér a Színházi Életben; kitűnő könyv; különösen a Carlyle-portrét szeretem benne. Még egy füzet: ifj. Krúdy Gyula első regénykéje. Mellette Kosztolányi Dezső kínai és japán versfordításai. Milyen nagy, milyen tiszta művészet ez: kínaiaké ési Kosztolányié együtt. .. Egy a kötet «Arany János levelei és hátrahagyott írásán, Ráth Mór kiadása. Kassák új regénye, a Egy kötet Kästner-vers, «Munkanélküliek». «Lärm in Spiegelt (undorlodom ettől a költészettől.) Körmendi utolsó könyve, melyet nem olvastam még, de különös élmény volt számomra a címe: Berlinbe kellett utaznom, s mert nem értek a menetrendhez, már éppen telefonálni akartam bölcsebb ismerőseimnek, mikor észrevettem ezt a regényeimet: «Ind. 7.15, via Bodenbach». Gondoltam, kipróbálom. Reggel 715-kor kimentem a Nyugatihoz, s íme, csakugyan indult egy vonat Berlinbe. Megbízható író, gondoltam elégedetten. Később megtudtam, hogy indul még egy r>o