Színházi Élet, 1934. január 21–27. (24. évfolyam, 5. szám)

1934-01-21 / 5. szám

ISTVÁN, ROZI (egymásra néznek). ROZI (keserűen) : Komámuram itt akar ma­radni ? A KOMA : Itt én édes lelkem, dehogy vi­szem el az álmotokat. ISTVÁN­­ mérgesen leült . Nohát beszélj koma, minek köszönhetjük a szíves látogatást? A KOMA (megtömi a pipáját, rágyújt) : Hát csak azért gyüjtem, mert h­ogy a Kati nénitől megtudtam, hogy Itthon vagy, gondoltam, első akarok lenni, aki megmondja neked : eladó ám a Veres-Kovács háza ! Merthogy a Kati néni azt is mondta, annyi a dollárod, mint a kutyában a bab­a ! ISTVÁN: Nono. A KOMA : Igaz, hogy most a pengő jobb mint a dollár, de azért azt se hajítjuk a trá­gyába. ROZI : Nem veszünk mink házat. Elég nekünk a magunké is. A KOMA : Nono I Kontynak hallgatás a neve. Férfiak dolga ez lelkem, mi se szólunk bele a kenyérdagasztásba. ISTVÁN : Aztán mit kérnek érte? A KOMA : Azt még nem tudom, de nagyon olcsó. Szentuccse egy pohár borral megkínál­hattok, ha már ilyen jó üzletet hozok. ISTVÁN : Előbb alszunk rá egyet. ROZI (dühösen lecsapja eltje a bort) : Váljék egészségére. A KOMA : Tudom, jó szívvel adod, nem utasíthatom vissza, neked is hasonló jókat kívánok. (Isznak.) ISTVÁN : Te még most is a régi vagy koma. Meginnád a kalapodat is, ha pálinka volna. A KOMA : Meg én. Tudod, csak az a baj, hogy a tenger vízből van. Mert ha borbul volna, én furtonfurt ide-odajárnék Ameriká­ból. (Isznak.) ROZI (hirtelen) : Aztán tudna kend beszélni a Veres-Kováccsal? A KOMA : Már hogyne tudnék ! ROZI : Most, rögtön? A KOMA . Most ebben a minutumban. Ott ül a kocsmában. Onnét jövök. ISTVÁN (megérti Rozi szándékát): Hát akkor menj koma, beszélj vele sürgősen, mert a Ku­csera Jóska is ma­gyütt meg, még el találja csapni a kezemről. A KOMA (fontoskodva) : Az nem lehet. Én vagyok a hites ember. ROZI: Akkor menjen, menjen, tudja meg mibe kerül. A KOMA : Mennék én, de tudod furcsa em­ber az . Veres-Kovács. Csak azt hiszi el, amit lát. Egy-két dollárt ha mutatok neki . ROZI (közbevág) : Pénzt előre nem adunk. ISTVÁN (dühösen) : De fenét nem adunk. Adok én, hadd menjen a koma ! A KOMA : Értelmes ember vagy te István. Ritka jót tett neked Amerika ! ISTVÁN : Itt egy ötdolláros ! Nesze koma ! A KOMA (zsebregyürt) : Nohát akkor Isten veletek gyerekeim. Te úgyis aludni akarsz, Ist­ván. De a mért nem szóltatok hamarabb? Mit marasztaltatok borral? Ne félj semmit, te csak aludj nyugodtan, mire felébredsz, már házad lesz ! (Bl.) ISTVÁN (felsóhajt) : No hála Istennek, csak­hogy elmenti ROZI : Minek adott neki annyi pénzt? ISTVÁN : Megérte, hogy elhordta magát. ROZI : Elprédálja, amit nagy nehezen kere­sett. Egy ilyen boros spongyának pénzt adni! ISTVÁN : Sose búsulj Rozi: Jut is, marad is. ROZI : Adja ide, hadd csukom be az almá­riumba, mert még szét találja osztani, amennyi esze van. ISTVÁN (két keze közt fog/a az arcát) : Es te piros alma, de beléd harapok mindjárt. T Rozi: Mondanék én neked valamit. Vesd meg az ágyat ! ROZI : Fáradt, úgy­e lelkem. No vetem vetem már. (Ebben a pillanatban erős kopogás az ajtón.) ISTVÁN (aki veti már a kabátját, most vissza­húzza) ; És azt a nemjóját. Már megint valaki KUCSERA (benyit). ROZI : Ni a Jóska ! ISTVÁN : Szervusz Kucsera ! KUCSERA : Good by, lady Rozika. ISTVÁN : Mi jót hoztál, Jóska? KUCSERA (Rozihoz) : Bjutiful biznisz haud' judu Ion szőr — ROZI : Hát maga micsoda madárnyelve: beszél? KUCSERA : Aki sokáig kint időzik Ameri­kában, az mind így csinálja. ISTVÁN : Eridj már, ne rázd a rongyat Kár erőködni. Csak beszólj úgy, ahogy magán között szoktunk. KUCSERA : Hová lesz akkor az ameriki tekintély? ROZI : Megleszünk anélkül is. Ne üljön ! Jóska, oszt mondja, mi szél hozta ide. (Bot tesz az asztalra.) ISTVÁN : No csak mondd, szaporán. KUCSERA : Hát csak azért gyüttem, hogy megmondjam neked, hogy meg ne vedd ám s Veres-Kovács házát. ISTVÁN : Honnét gondolod, hogy meg aka­rom venni? KUCSERA: A koma mondta. ROZI : A koma? KUCSERA: A koma. Ma délben ott járt nálam és azt mondta, hogy az a ház eladó , hogy siessek a vásárral, mert aszondja, te­­ meg akarod venni. ISTVÁN : Azt mondta? KUCSERA : Azt. Még pénzt is adtam nek előre. ROZI : Pénzt? Mennyit? KUCSERA: öt dollárt. ISTVÁN (Rozira néz) : öt dollárt? KUCSERA : Addig kunyerált, amíg ki imádkozta belőlem. Pedig kár a pénzért. Nem ér az a ház egy centet sem. Megnéztem, s földje nedves, a fala penészes, békának val­lanya az, nem a magamfajta gentlemannak ROZI : No pedig azt hittem, hogy odaviss asszonynak a Julikát. KUCSERA : A Julikát? Nem viszem én az sehová. ISTVÁN: Hát hiszen azért gyüttél házi hogy a Julikával összepárosodjatok. KUCSERA : Bár ne gyüttem volna haza legalább most is azt hihetném, hogy a Julikáét érdemes dolgozni. ROZI : No már, pedig a Julikára nem ha­gyok semmit sem mondani ! Az öt évig, ami maga oda volt, rá se nézett senkire, nem járt sehova, csak a templomba. KUCSERA : De nem az Úristen kedvéér hanem a harangozó fiáért ! ROZI (elámulva) : Hát ezt meg ki mondta KUCSERA : Aki látta ! ROZI : Ki látta? KUCSERA : A koma. ISTVÁN : A koma? „ KUCSERA : A koma. Ő mondta, hogy ne egyszer látta őket, ahogy a templom mögé az ákácosban nyalták-falták egymást. ROZI : Ó de hogy ilyet hogy is lehet­­ találni ! . . . Azért, m­­ert szereti a szép haran szót? . . . Hát a Julika mit mondott? , KUCSERA : Nem beszéltem vele. Ugy (

Next