Színházi Élet, 1934. január 21–27. (24. évfolyam, 5. szám)

1934-01-21 / 5. szám

ette tőle kedvemet a koma, hogy látni se karom. ISTVÁN : Ezt nem csinálod okosan. Jóska: Hőbb ládd, mit beszél, csak aztán hozd meg döntvényt. ROZI: A cigányt is kihallgatják, mielőbb esztőhelyre viszik. KUCSERA : Gondolja lady Rozika? ... ROZI : Persze, hogy gondolom. KUCSERA : Hogy én elmenjek a Julikához? ISTVÁN : Hát persze, hogy menj. KUCSERA : Mennék én szívesen, a szivem gyis odahúz ... ROZI : Hát csak menjen a szive után. KUCSERA (indul a másik kettő reménykedve ízi, de az ajtóból visszafordul) : Nem megyek. ROZI : Nem? Miért nem? KUCSERA: Hát már, ha eddig vártam, árok estélig, nem akarok most már a falun égigmenni. Megvárom, míg setét lesz. ROZI (rémülten) : Addig itt akar maradni? KUCSERA (leül) : Itt. ISTVÁN (mérgesen) : De fenéket maradsz 11 Ha várni akarsz, majd vársz otthon, n­em a te dolgoddal ne macerálj. Elég nekem magam dolga is. ROZI (pergő nyelvvel) : Ugy, úgy lelkem |óska, sose várjon estéiig, mit törődik maga az hberekkel, fő, hogy Julikával megegyezzék, mert higgye el nekem, nem vót ott semmi, az ? eszét az a vén korhely találta ki, hogy a pók tőrte be a szája szélét ! KUCSERA : No már ha nem igaz és az egész koma huncutsága, akkor annak a boroshordn­ak beverem egy-két dongáját ! ROZI (buzgón) : Jól teszi. KUCSERA: Hát akkor Isten áldja maga­it lady Rozika. Jó good byt kívánok. ( Kezet íz Istvánnal is el.) ROZI (felsóhajt) : No csakhogy... Hát ihez mit szól? ISTVÁN : De jó nekünk, hogy nincsenek fen gondjaink. ROZI : Bizony. (Megöleli.) Hűséges szívnek hűség a talma. ISTVÁN (szépen, szelíden) : Rozi te, mondok­­ neked valamit. Vesd meg az ágyat. ROZI (szemérmesen) : Ó hogy mindig erre akad ki !... De akkor ... zárja be kend az tót. . ISTVÁN : Igazad van Rozi. Ha még valaki v­an, elmúlik belőlem a jó szándék. (Bereteszeli ajtót.) ROZI,(veti az ágyat). ISTVÁN (nézi) : Szentuccse, egész Ameriká­n nem volt ilyen szép kilátás. (Ebben a pillanatban kopognak az ajtón.) A KOMA (kívülről) : Brissz be István 1­tt van ! ISTVÁN : Tyű a nemjóját, hát nem vissza­,t a koma ! ROZI : Be ne engedje kend ! A KOMA (dobol) : Nyisd ki mán te, igen gy baj van ! ISTVÁN : Muszáj beengedni, még össze­idizi az egész falut ! ROZI : Hogy az ember a saját fedele alatt legyen biztonságban. ISTVÁN (kinyitja az ajtót) : No, mi a meny­rgős ménküt akarsz, koma? V KOMA : Baj van koma. Igen nagy baj van, üg­y­ engem az imént itt marasztaltatok, l­g úgy-e hogy akartam menni, aközben a rös-Kovács eladta a házát a Kucsera Jóská­é. No de ne búsuljatok, tudok én nektek­­ ennél jobb vásárt. (Súgva.) Ott van a­­ rét, az is eladó ! Micsoda széna terem azon ! ROZI (dühösen­) , hogy olyan jól tudja? Legelj már kend rajta. ISTVÁN : Hagyj engemet máma koma. Majd beszélünk róla holnap. A KOMA (rácsap az asztalra) : De nem úgy van az, abba én nem megyek bele ! Hogyisne ! Hátha azt is megveszi a Kucsera ! ROZI (gúnyosan) : Tán azzal is kend a hites ember? A KOMA : Én hát ! Gyere most mindjárt át a kocsmába, ott a Pap János, mindjárt meg is ihatjuk az áldomást. ROZI (pattogva) : Csak hagyja kend az én uramat, ne hívogassa a kocsmába. Jó helye van őneki itthon is. A KOMA (István felé kacsint) : Holmi restan­ciákat elintézni, úgy-e? ISTVÁN: Hát menj koma csak egyedül. A KOMA : Én? Hogy én téged itthagyjalak? Te engem nem ismersz ! Nem olyan komád vagyok én neked, koma ! Ha te nem gyász, akkor én is maradok. A te borod jobb, mint a Móricé, meg azonfelül Ingyen is van ! (Válogat a poharak közt.) Melyik is volt az én vályúm? Az, amelyik üres, ugy­e? No isten éltessen benneteket gyerekeim. (Iszik.) ISTVÁN : De hallod-e koma, most már elég volt, vidd innen az irhádat. Nem kell ne­kem se ház, se rét, te sem kellesz koma ! ROZI: Nem bizony. Jobb is, ha kerüli a há­zunkat. Aki egyebet se tud, mint pletykázni, rosszat mondani ... A KOMA : Én? Rosszat mondani? Soha életemben ne lássam nejemet, az Esztikét, ha én valakiről rosszat mondtam. ISTVÁN : Hát a Julika meg a harangozó fia? A KOMA : Hát az igazat se szabad már megmondani? Meg aztán mi rossz van abban, hogy a fiatalok az ákácosban összetaposták a füvet. Majd kiegyenesedik. ROZI : Okosabb, ha hallgat. A KOMA : Tudok én sok mindent, de nem szólok. Egyet se szólok. De ugy­e a tanitóné is látta őket egy este az ákácosban ... ROZI (kíváncsian) : A tanitóné? A KOMA : A ház. Amikor kiugrott a kántor ablakából és arra ment haza. De én nem szólok. Ne szólj szám, nem fáj fejem (Iszik). A Grószék kutyája se vót azelőtt harapós ... ISTVÁN : Hát most harap? A KOMA : Ritka jámbor állat volt és mos­tanában harap. Nem szereti, ha a farkára lépnek. ROZI : Ki lépett a farkára? A KOMA : Hát az ispán úr, ahogy éjszaka kijött a Grószék német kisasszonyától (Iszik.) Tele van a világ jajjal-bajjal. ROZI : Még mi baj van? A KOMA : Te is hallottad? ROZI : Kigyelmed mondta. A KOMA: Én? Szóltam én egy szót is? Hiszen ha én kinyitnám a számat. Mert ugy­e a Lencsésék bornyóját is ellopták. Ki tudja, hogy ki lopta el? Senki. Hiába nyomozzák a tettest, azt el nem fogják. Én tudom, hogy ki volt. De énnálam el van temetve. (Iszik, csak úgy mellékesen.) A Szűcs Ábris volt, aztán ISTVÁN : A Szűcs Ábris? A KOMA : Az hát. Az Ábris gyerek. Ügyes legény az. Szép gyakorlata van. Ő hajtotta el tavaly a Dankoék hízóját is. De én nem szólok. (Iszik.) Most azután majd gyün a rovancsolás. ISTVÁN : Hát az meg mi? A KOMA : A rovancsolás a postán. ROZI : Ott is baj van? 155

Next