Színházi Élet - 1934/5. szám

A KOMA Falusi történet­e felvonásiban Irtai Balázs Sándor A vl­rab előadási joga kizárólag Balázs­­Andortól (I., Maazamoe­lutea 12.) szerezheti­ meg. Az elngeidély'nél­kü­ Tii előadást szigorúan bünteti az 192­1. évi IV. t.c. Copyright by Balázs Sándor, Budapest. Helyrekerült az ANDRÁSSY-ÚTI­­SZÍNHÁZBAN ia s­övetkező szereposztásban: István Biisoti Tivadar Kati néni Szűcs Irén Rozi Kovác» Terű« A koma Rózsahegyi Kálmán Kucsera László Miklós Szín : parasztszoba, a rendes bútorzattal, magasra letett ággyal. Kit artó. Az asztalon sok cifra Holmi, színes pohár stb. kirakva. Elöl István katona­ ládája, abból pakolt ki az asztalra. Szip verőfényes vasárnap délután. ISTVÁN (lehajol és kutat a ládában). KATI NÉNI, ROZI (nagy várakozással nézik). ISTVÁN (kivesz a ládából egy parföm-fujta­it) : Ezt is neked hoztam Rozi ! ROZI : Hát ez mi a csuda? ISTVÁN : Ez? Ettül szagosodnak az ameri­kai asszonyok ! (Ráfuttat.) ROZI (sikongva fut előle) : Menjen már, van ínnekem szagom magamtól is. KATI NÉNI (eléje áll) : Hát éntőlem saj­nálod? ISTVÁN : Sajnálja a rosseb, de vén asszony­nak minek a szag. KATI NÉNI (elszontyolodva) : Aztán énne­kem semmit sem hoztál abbul az Amerikából? ISTVÁN : Dehogy nem ! Dehogy is nem ! Gondoltam én magára is nyanya . . . ( Keres a ida mélyén.) Ehun van e ! (Ménkű nagy laka­ot húz elő.) Patent lakat, vénasszony szájára jen alkalmatos. KATI NÉNI (hátba vágja) : Eridj mán te ötélrevaló. ISTVÁN : Hogy ne kelepeljen folyton, mint­­ özvegy gólyamadár ! KATI NÉNI (átveszi a lakatot) : Jó lesz ez padlásajtóra is. ROZI : Jó lesz az lelkem anyám, amerikai ikat ISTVÁN : Tolvaj ezt ki nem nyitja. KATI NÉNI (próbálgatja). ISTVÁN : Csak menjen, menjen vele nyanya, gye haza, otthon jobban ráér kitanulmányozni. KATI NÉNI : Ejnye, de útban vagyok . . . ISTVÁN (magához vonja a Rozit) : Már úgyne lenne, hiszen öt esztendeje, hogy nem ttam nejemet, a Rozit. Úgy vágytam én erre viszontlátásra, mint a szopós borjú az anyja gyire. ROZI (szemérmesen riszálja magát) : De na­on vágyütt.. . Juszt se menjen anyám, ám olyan sürgős. KATI NÉNI (készülődik) : No megyek, me­ek. (Rozihoz.) A te szegény apád is ilyen gy étvággyal gyütt haza a háborúból... ti Isten áldjon, megyek, megyek, hagyom, gy­­ kibeszélgessétek magatokat. (El.) ( Kis szü­net. Kint a kapuajtó csapódik.) ROZI: Elment édesanyám. ISTVÁN : Végre elvitte az ördög. ROZI : Mért bántja? ISTVÁN: Öt esztendeje, hogy nélkülözze­, aztán mégsem volt benne annyi körül­nyesség, hogy magától eltávozzék. (Magá­t vonja.) ROZI (hozzábújva) : No úgy-e apjuk, mégis­­ jobb itthon, mint Amerikában? ISTVÁN : Ki se lehet azt mondani Rozi. ROZI : Aztán mondja kend, nem volt ott kendnek senkije? ISTVÁN : Kellett is nekem. Mindig csak te jártál az eszembe. Ha a bányából egy csillagot láttam a fejem fölött, az is te voltál. ROZI (szerelmesen) : Ej, de érti a módját. .. ISTVÁN (folytatja) : Valahányszor egy olyan nyiszlet amerikai lányt láttam, elül deszka, hátul deszka , mindig a te tekintélyes részedre gondoltam ... ROZI (mint előbb) : Hogy megtanult udva­rolni ... ISTVÁN : Aztán Itt minálunk, amíg én oda voltam, nem járt valami kankutya a kertben? ROZI: Kellett is nekem. Olyan egyedül voltam, mint a kerék a talicskában. ISTVÁN: Te Rozi. Mondanék én neked valamit. Vesd meg az ágyat ! ROZI (miközben megy az ágy felé) : Ugyan mit gondol kend. Világos nappal. . . dehogy vetem én meg. (De azért már húzza is le a takarót az ágyról.) ( Kint kutyaugatás, kapuajtó csapódik.) ISTVÁN : Hát ez meg ki? ROZI (az ablakhoz lép) : A koma. (Gyorsan visszatakarja az ágyat.) ISTVÁN : A koma? Ennek is most kellett gyürni. A KOMA (ötven körüli vén korhely. Az ajtó­ban megáll. Kitárt karokkal) : Szervusz István ! Szervusz édes komám! Hát meggyüttél? (öle­lés.) Ne mutasd magad, hadd nézzelek meg. Meghíztál te, nem a, rosszul mondom, meg­soványodtál. ISTVÁN : Csak olyan maradtam én, mint voltam. Hát te koma? Iszol-e még? A KOMA : Hogy iszok-e? Hogyne innék, úgyse lesz Pesten házam. (Rozihoz.) Hát te komámasszony, örülsz-e neki? Ugy­e én mindég mondtam, hogy visszagyón. Nem tudtam, hogy mikor, de tudtam, hogy egyszer csak itthon lesz. A jóféle barom is megtér az istállójába. ISTVÁN : Aztán mi szél hozott erre, koma? A KOMA: Találkoztam az úton Kati néni­vel, az újságolta, hogy meggyüttél. ISTVÁN (mérgesen) : Hiába adtam neki a lakatot, nem tette a szájára. ROZI : Most éppen le akart feküdni az Ist­ván, mert — mert nagyon fáradt az úttól. A KOMA : Fáradt? Hiszen csak nem gyalog gyütt.­­ ISTVÁN : Ha nem is gyalog, azért jól esnék már az itthoni ágyba. Ugy­e Rozi? ROZI : Fáradt is, álmos is, nagy út ám ez Ámerikából ! A KOMA : Az is nagy út ! A te korodba koma, én mint népfelkelő gyalog gyüttem meg Hercegovinából, pedig az messzebb van mint Ámerika ! Még most is fáradt vagyok tőle, ha rágondolok. (Leül.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék