Színházi Élet - 1934/5. szám
A KOMA Falusi története felvonásiban Irtai Balázs Sándor A vlrab előadási joga kizárólag BalázsAndortól (I., Maazamoelutea 12.) szerezheti meg. Az elngeidély'nélkü Tii előadást szigorúan bünteti az 1921. évi IV. t.c. Copyright by Balázs Sándor, Budapest. Helyrekerült az ANDRÁSSY-ÚTISZÍNHÁZBAN ia sövetkező szereposztásban: István Biisoti Tivadar Kati néni Szűcs Irén Rozi Kovác» Terű« A koma Rózsahegyi Kálmán Kucsera László Miklós Szín : parasztszoba, a rendes bútorzattal, magasra letett ággyal. Kit artó. Az asztalon sok cifra Holmi, színes pohár stb. kirakva. Elöl István katona ládája, abból pakolt ki az asztalra. Szip verőfényes vasárnap délután. ISTVÁN (lehajol és kutat a ládában). KATI NÉNI, ROZI (nagy várakozással nézik). ISTVÁN (kivesz a ládából egy parföm-fujtait) : Ezt is neked hoztam Rozi ! ROZI : Hát ez mi a csuda? ISTVÁN : Ez? Ettül szagosodnak az amerikai asszonyok ! (Ráfuttat.) ROZI (sikongva fut előle) : Menjen már, van ínnekem szagom magamtól is. KATI NÉNI (eléje áll) : Hát éntőlem sajnálod? ISTVÁN : Sajnálja a rosseb, de vén asszonynak minek a szag. KATI NÉNI (elszontyolodva) : Aztán énnekem semmit sem hoztál abbul az Amerikából? ISTVÁN : Dehogy nem ! Dehogy is nem ! Gondoltam én magára is nyanya . . . ( Keres a ida mélyén.) Ehun van e ! (Ménkű nagy lakaot húz elő.) Patent lakat, vénasszony szájára jen alkalmatos. KATI NÉNI (hátba vágja) : Eridj mán te ötélrevaló. ISTVÁN : Hogy ne kelepeljen folyton, mint özvegy gólyamadár ! KATI NÉNI (átveszi a lakatot) : Jó lesz ez padlásajtóra is. ROZI : Jó lesz az lelkem anyám, amerikai ikat ISTVÁN : Tolvaj ezt ki nem nyitja. KATI NÉNI (próbálgatja). ISTVÁN : Csak menjen, menjen vele nyanya, gye haza, otthon jobban ráér kitanulmányozni. KATI NÉNI : Ejnye, de útban vagyok . . . ISTVÁN (magához vonja a Rozit) : Már úgyne lenne, hiszen öt esztendeje, hogy nem ttam nejemet, a Rozit. Úgy vágytam én erre viszontlátásra, mint a szopós borjú az anyja gyire. ROZI (szemérmesen riszálja magát) : De naon vágyütt.. . Juszt se menjen anyám, ám olyan sürgős. KATI NÉNI (készülődik) : No megyek, meek. (Rozihoz.) A te szegény apád is ilyen gy étvággyal gyütt haza a háborúból... ti Isten áldjon, megyek, megyek, hagyom, gy kibeszélgessétek magatokat. (El.) ( Kis szünet. Kint a kapuajtó csapódik.) ROZI: Elment édesanyám. ISTVÁN : Végre elvitte az ördög. ROZI : Mért bántja? ISTVÁN: Öt esztendeje, hogy nélkülözze, aztán mégsem volt benne annyi körülnyesség, hogy magától eltávozzék. (Magát vonja.) ROZI (hozzábújva) : No úgy-e apjuk, mégis jobb itthon, mint Amerikában? ISTVÁN : Ki se lehet azt mondani Rozi. ROZI : Aztán mondja kend, nem volt ott kendnek senkije? ISTVÁN : Kellett is nekem. Mindig csak te jártál az eszembe. Ha a bányából egy csillagot láttam a fejem fölött, az is te voltál. ROZI (szerelmesen) : Ej, de érti a módját. .. ISTVÁN (folytatja) : Valahányszor egy olyan nyiszlet amerikai lányt láttam, elül deszka, hátul deszka , mindig a te tekintélyes részedre gondoltam ... ROZI (mint előbb) : Hogy megtanult udvarolni ... ISTVÁN : Aztán Itt minálunk, amíg én oda voltam, nem járt valami kankutya a kertben? ROZI: Kellett is nekem. Olyan egyedül voltam, mint a kerék a talicskában. ISTVÁN: Te Rozi. Mondanék én neked valamit. Vesd meg az ágyat ! ROZI (miközben megy az ágy felé) : Ugyan mit gondol kend. Világos nappal. . . dehogy vetem én meg. (De azért már húzza is le a takarót az ágyról.) ( Kint kutyaugatás, kapuajtó csapódik.) ISTVÁN : Hát ez meg ki? ROZI (az ablakhoz lép) : A koma. (Gyorsan visszatakarja az ágyat.) ISTVÁN : A koma? Ennek is most kellett gyürni. A KOMA (ötven körüli vén korhely. Az ajtóban megáll. Kitárt karokkal) : Szervusz István ! Szervusz édes komám! Hát meggyüttél? (ölelés.) Ne mutasd magad, hadd nézzelek meg. Meghíztál te, nem a, rosszul mondom, megsoványodtál. ISTVÁN : Csak olyan maradtam én, mint voltam. Hát te koma? Iszol-e még? A KOMA : Hogy iszok-e? Hogyne innék, úgyse lesz Pesten házam. (Rozihoz.) Hát te komámasszony, örülsz-e neki? Ugye én mindég mondtam, hogy visszagyón. Nem tudtam, hogy mikor, de tudtam, hogy egyszer csak itthon lesz. A jóféle barom is megtér az istállójába. ISTVÁN : Aztán mi szél hozott erre, koma? A KOMA: Találkoztam az úton Kati nénivel, az újságolta, hogy meggyüttél. ISTVÁN (mérgesen) : Hiába adtam neki a lakatot, nem tette a szájára. ROZI : Most éppen le akart feküdni az István, mert — mert nagyon fáradt az úttól. A KOMA : Fáradt? Hiszen csak nem gyalog gyütt. ISTVÁN : Ha nem is gyalog, azért jól esnék már az itthoni ágyba. Ugye Rozi? ROZI : Fáradt is, álmos is, nagy út ám ez Ámerikából ! A KOMA : Az is nagy út ! A te korodba koma, én mint népfelkelő gyalog gyüttem meg Hercegovinából, pedig az messzebb van mint Ámerika ! Még most is fáradt vagyok tőle, ha rágondolok. (Leül.)