Színházi Élet, 1934. április 8–14. (24. évfolyam, 16. szám)
1934-04-08 / 16. szám
varomban össze-vissza kezdtem beszélni: — Az ügyvédemmel van itt találkám, közös ügyünk van, tessék csak hagyni, majd hétfőn újra eljövünk. Ráér a dolog, — dadogtam, — egyáltalán nem sürgős! — De nem úgy van! — felelte a sóhivatal vezetője, — ha szombat is van, visszamegyünk s elintézzük a dolgot. Végre is azért vagyunk itt, hogy a feleknek rendelkezésre álljunk. Kezdtem izzadni. — Nem, nem, — mondtam — az ügyvéd nélkül úgyse tudnék dönteni. — Biztosan ügynökségről van szó! — mondta a sótárnok. — Igen, igen, izé, ügynökségről van szó, — kaptam az alkalmon. — Hogyne! Ügynökségről! — Önök sóügynökséget akarnak felállítani vidéken! — Olyasmit! — nyögtem ki szánalmasan. — Ja, akkor ön rossz helyen jár! Boldogan lélegzettem fel. Rossz helyen járok. Persze, így én még sohse örültem egy rossz helynek. — Hát akkor hova menjek, könyörgöm! — kérdeztem. — Tessék csak megmondani. — Ja kérem, nem olyan egyszerű. Tessék talán Budára menni a XI. B. ügyosztályba, Fattinger Sándor őméltóságához. (Gondolkozott.) Vagy ha ő nincs ott» Hoffer méltóságos úrhoz. Visszanyertem a hangomat s megkérdeztem: — És ha Hoffer úr nincs ott? — Akkor tessék Nemes Ernő osz to tálytanácsos úrhoz fordulni, tőle minden felvilágosítást megkaphat sóügyekben. Itt ellenben csak sót kaphat. Nagyon megköszöntem a szívességet s igazán nagyon röstelltem s ma is röstellem, hogy a kedves, előzékeny sótárnok úr pár perc idejét elraboltam. De nem én tehetek róla, a kalauz, aki odaküldött. Kifelé menet még elbeszélgettünk, kérdeztem, mi újság, a sótárnok úr azt felelte, semmi különös, jön a só, megy a só! Ebbe maradtunk. * Mikor kiléptem a kapun, egy parasztkülsejű bácsi megszólított: — Ez a sóhivatal, kérem? — Igen, ez az! — Látom, hogy az úr idetartozik, — mondja nekem — tessék már segíteni rajtam. — Mi baj van bácsi! — Kitettek az állásomból kérem! — mondja panaszkodva. — Na, és? — Igazságtalanság történt velem uram s én ezt nem vagyok hajlandó tűrni. Bementem a gazdámhoz, azt mondtam neki, fizesse ki a két hetemet. Azt felelte, nincs egy vasa se. Jó, de nekem mégis jár, mondtam neki, mire azt felelte a gazdám, tudja, hogy járna nekem, de neki még sincs. Hát akkor mit csináljak! kérdeztem tőle, mire a gazdám azt felelte, egy tanácsot adhat, menjek a sóhivatalhoz. Hát most itt vagyok. Tessék már megmondani, hol veszik fel a panaszomat?