Színházi Élet, 1934. augusztus 5–11. (24. évfolyam, 33. szám)
1934-08-05 / 33. szám
FOGORVOSNÁL Fogorvos: Mit ordít? Hiszen még hozzá sem nyúltam a fogához! Páciens: A fogamhoz nem, de a tyúkszememen tetszik állni. 58 BOHÉMEK EGYMÁS A SANZONSZERZŐ KÖZÖTT MEGYEREN — Fel szoktad írni minden kiadásodat? — Hogyne. De csak a hó elején csinálom személyesen. — És később? — Később feliratom. (Lustige Blätter) EGY TÁNC KULISSZATITKAI A »Helyet az öregeknek« című most készülő filmben Halmay Tibor, aki egy artistát játszik, kézen táncolni tanítja partnernőjét, Bársony Rózsit. A bravúros tánc természetesen sikerül, mert így fotografálták le: Lovászy Károly, a Négy fekete lót című sanzon szerzője a napokban megjelent a megyeri lóversenyen. Természetesen nem platonikus érdeklődés vitte ki a turfra, hanem tickettel a zsebében figyelte az egyes futamok lezajlását. Amikor a hatodik futam is véget ért, Lovászy búsan nézett a mázsákóba visszatérő paripák után és így sóhajtott föl: »Anyám, én nem ilyen lovat akartam . ..« AZ IKREK A régi pincér kioktatja az új kollégát : — Látod ott azt az öreg urat? Ennek van egy ikertestvére, aki szakasztott úgy néz ki, mint ő. Egyformán ruházkodnak, egyforma nyakkendőt viselnek, egyforma a frizurájuk is, a különbség csak az, hogy ez itt olyan süket, mint a föld. Figyelj ide, mindjárt csinálunk egy kis tréfát. Ezzel odalép az öreg úrhoz és így szól: — No, vén akasztófáravaló, hát mivel töltjük meg ma azt a telhetetlen bendőnket? — Kérek egy szép csonthúst, — felel — de mellesleg az öreg úr mondva, nem én vagyok a süket, hanem a fivérem. A Színházi Élet indiszkrét fotográfusa azonban leleplezte a kéztánc trükjét is. A tánc tudniillik eredetileg így fest: (Menyhárt fotók)