Színházi Élet, 1935. január 6–12. (25. évfolyam, 2. szám)
1935-01-06 / 2. szám
Az êfavaka Uuu*oca KIPTfÄ-em, egy egészen másr világ ... Ezt Flaschner, a Moulin Rouge direktora mondotta nekem, mikor először revüt íratott velem, egyik lokálja számára. Tulajdonképpen ezzel csak figyelmeztetni kívánt arra, hogy az, ami nappal jó, az az éjszakában rossz, illetve, ami színházban tetszik, az a l akálban könnyen megbukhat és fordítva. De ennek a megjegyzésnek — mint később rájöttem — sokkal mélyebb jelentősége is van. Valóban, az Andrássy-út ama jellegzetes mellékutcájában, ahol alkonyat után a konkurrens lokálok transzparensei fénycsatát vívnak egymással, egészen más világ kezdődik, amelyet csak az ismerhet meg igazán, aki sokáig benne él. Aki csak néha-néha kukkant be egy pohár konyakra, az a tangó, félhomályban nem látja meg az igazi pesti éjszakát, nem csupán a hivatalos amelyet tizenkét óra választ el a pesti nappaltól. Emlékszem, milyen furcsán hangzott kezdetben, nappali fülem számára egy éjszakai ember panasza: — Képzelje, este nyolckor felcsöngettek a legszebb álmomból .. . Aztán belenyugodtam abba, hogy itt az éjszakában mások az emberek, mások a szokások, mint a napsütésben. Hamar megtanultam, hogy itt a nézőt vendégnek hívják, a bevételt lózungnak és hogy a lokálban újságot olvasni vagy villamosjegyet eldobni nem szabad, mert az rossz kabbala. Megszoktam, hogy itt minden mondat ezzel kezdődik: »jó uram, jól értse meg, amit mondok... « vagy »jó uram. Idehallgasson ...« Erre a beve.... vetésre azért van szükség, mert a jazz dübörgése elnyeli a hangot, tehát nem árt az óvatosság ... Sőt később annyira belejöttem, hogy még a kövér artista-ügynököt is megértettem, aki így számolt be egy Bécsben látott varietészámról: — Láttam egy komisch majmot, homlokán volt nekije, az orrán volt ne akije és az állán volt nekije. .. Azt nem is mondta, hogy micsoda? Ezen a helyen illik tudnia mindenkinek, hogy egy komisch majomnak homlokán, az orrán és az állán csak egy a labda lehet... Érdemes tanulmányozni a pesti éjszakát. Az ábrándos tekintetű költő, aki nappal a szigeten a kel társalog, éjszaka falevelekgyakran feltűnik, aaz jobban mondva, eltűnik az egyik pesti lokál vörös páholyában. Talán új regényhez vagy színdarabhoz gyűjti az adatokat ? Legutóbb szóba elegyedett egy szőke angyallal, aki a vendégek szórakoztatása körül tevékenykedett. A költő, úgy látszik, bepillantani a kis táncosnő akart kébe, mert vallatni kezdte; fel— Mondja, szívem, szokott magácska olvasni? — Hogyne — hangzott a rövid válasz. — Akkor talán meg tudná mondani nekem, hogy ki volt Petőfi? — Petőfi? — felelt a leány. — Ő volt Magyarország legnagyobb szövegírója ... Aki egyszer az éjszakában élt, az többé nem tudja megszokni a nappali környezetet. Íme itt van Náci bácsi, a legrégibb pesti lokálog, aki tönkrement és ma egy kávéházat vezet. Mesélik, hogy mindennap, pontosan éjfélkor elszökik az üzletéből és felig tűrt kabáttal fel-lesétál a Nagymező utcában és mint egy kis pillangó a villanykörtét, úgy röpdösi körül a lokálokat, bekukkant a félig nyitott ajtókon, hogy legalább egyet-egyet szippantson az éjszakából... És ismerek egy idősebb hölgyet, Vilmának hívják, valamikor ő is bárhölgy volt, de meghízott, kiöregedett, abba kellett hagyni mixelést, ott kellett hagyni a bárpultot. Könnyes szemmel mondta nekem a minap: — Ha maga tudná, hogy sírok, ha a pultra igondolok ... Művészek találkozóhelye: Japán Kávéház Andrássy út 126