Színházi Élet, 1935. március 3–9. (25. évfolyam, 10. szám)
1935-03-03 / 10. szám
DIVATPOSTA Szeretnék csinos lenni. Ha elegáns délutáni szövetruhát akar, amit azért délelőtt is viselhet, csináltasson sötétzöld, vagy sötétbarna angolos ruhát háromnegyedes bőhátú kari báttal. A színek közül azt válassza, amelyik jobban áll, de mindkettő nagyon divatos. Ha a szövetruhát nemcsak kora tavasszal akarja viselni, akkor egész puha, könnyű gyapjúszövetet vegyen. A kosztüm, tekintve, hogy utazáshoz is akarja viselni, természetesen szintén angolos legyen. Nagyon elegáns a sötétszürke, vagy a sötétkék. Csináltasdson hozzá egy egyszerűbb és egy díszesebb blúzt, így a díszesebb blúz zal délután is viselheti. A halvány I rózsaszín krepzsorzset ruháját fes [ tesse feketére, a fodrokat mindenesetre vegye le róla. A piéket hagyja meg, mert ha kifejti, a helye meglátszik. A kivágás körül a pliszétj helyettesítse ekrüszínű finom csipkegallérral, vagy hímzett fehér batisztgallérral. Az ujjak maradhatnak, puffosak, fodrok nélkül. — Tanács I talan előfizető. Szürke négerbarna T beszövésű kabátját vágassa le rövidre, csípőn alul érőre és minthogy már be van vágva, svejfoltassa. Vegyen hozzá ugyanolyan négerbarna gyapjúszövetszoknyát, így nagyon divatos lesz. Szőrmét ne tegyen rá. Muszlinruháján, sajnos, nem sokat segíthet, tekintve, hogy csak az egész sűrűvirágos impriméanyag a divatos, ebből sem a muszlin, hanem a nehéz anyagok. Azonkívül valószínű, hogy már a festést sem bírná ki. Alakíttassa át egész egyszerű háziruhának és hordja el otthon délutánra. — Kis Svábhegy 1935. Lapos tetejű, kerek kis kalap nagyon jól fog állni, de ha sötétkék kabátjához is viselni akarja, ne feketét, hanem sötétkéket, vagy vegyen, természetesen az szürkét utóbbi esetben szürkecipővel. Ha szürke kesztyűt és táskát vesz hozzá,nagyon elegáns lesz. Fekete szövetruháját nem kell alakítani, csak a piros velursifon helyett díszítse csipke, vagy hímzett batisztgallérral. Strapa-ruhának, ha a zöldet és feketét már megunta, csináltasson egy szép szürkét, ehhez nyugodtan hordhatja a fekete felszerelést. A pongyola terve nagyon jó, csináltassa meg.— Timisoarai fiatalasszony. Régi ruhái közül a sötétkék szövetruhát díszítse sötétkék hímzett batisztgallérral, ezt a sötétkék tavaszi kabáttal bátran viselheti. A selyem szoknyához csináltasson mintás imprimé-kazakot, nagyon szép lesz és nagyon fogja szeretni. A drapbarna kis kockás tavaszi kabátját alakíttassa át háromnegyedesre, csináltassa meg hozzá a barna szoknyát két blúzzal, az egyik legyen drapingblúz, a másik pedig díszesebb, amivel a kosztümöt délutánra ks viselheti. Ha valami újat akar csináltatni, csináltasson galambszürke angol szövetruhát, sötétebb szürke ,háromnegyedes képpel. Ezt egész nap viselheti és nagyon elegáns lesz benne. Ha selyemruhát is akar, legjobb egy szép fekete ruha, amit színházba és vacsorához is viselhet. Ami a nyári ruhákat illeti, két hét múlva írjon újra, akkor már részletesebben foglalkozhatunk a nyári divattal. — Icu Lillafüred. Sötétkék szövetruháját a háromnegyedes kabáttal kitűnően felhasználhatja. Ha a sötétbarna tényleg olyan jól áll, akkor ebből csináltassa a délutáni ruháját, de semmiesetre sem szaténből, mert ez erősítené is és azonkívül tavasszal már nem hordják. Csináltassa marokénből angolosan egy háromnegyedes, vagy csípőigérő képpel. Azt hisszük, ennek a háromnegyedes előnyösebb lenne. A fekete Sötétkék szövetruha sötétkék tait gallérra •••if 1 W Az arcbőr ápolásához, szépítéséhez, puhításához, simításá I ITIinttim nnmnnlSIP hoz a legtermészetesebb módszer. Magóvja az arcbőrt Ilill'IIIIIIII fll'llflllulmn naptól, széltől, érdességtől, ráncosodástól. Üdít, Ulli UIIIUU III UUULLIMU frissít. A kezelések egyéniek. Citromos arcápoló szerek Törvényesen védett 58.088 szám alatt. Egyedárusítés. Citromolaj arctisztításra P 1.50 Citromkenőcs zsíros, éjjelre, tubusban P 3.— Citrom napolaj P 1.50 Citromkenőcs nedvdús, nappalra púder alá, tubusban P 2.— Citrom ránctalanító olaj P 2.— Citromkenőcs szeplő ellen P 4.— I Citromszappan P —.80 Citrom a revíz bőrzsírosság, mitesszer ellen P 2.— Citrompúder P 3. Vid ki szétküldés, — költség megtakarításért, — az összeg előre beküldését kérem + 60 fillér portó SCHADEK ANTALNÉ filïrï IV., VÁCI UTCA 9. 98