Színházi Élet, 1936. december 20–26. (26. évfolyam, 52. szám)

1936-12-20 / 52. szám

Irénke nagyon jó tanuló volt, de Elluska is. Egy kevéske szünet után jóízűen fel­nevet, majd folytatja: — Mindent jól megtanult, még kár­tyázni is. Ezt ugyan már elfelejthetné, mert mindig veszít... Azután bűnbánóan beismeri... —• Igaz, hogy én­­ is szeretek kár­tyázni. Vannak barátnőim és azokkal szoktam. Persze mein kávéházakban, m­em eu k­­­ás­zdában­. Oda szeretek járni... Ezt isi meg akarja írni? — mondja derűs ijedtséggel. — Nem lesz kellemetlen a kávéházaknak?... — De, hogy dicsérjem is Elluskát, na­gyon szereti a gyerekeket. És kézimun­kázni is­ szeret. Látja ezt a Irénke és Elluska csinálták már terítőt? régen. Blúznak készült, de terítő lett belőle. Én összeállítottam. A múltkor észrevette Elluska és olyan boldog volt. Felkiál­tott: »Mamuskám, hiszen ez az én kézi­munkám!« — Mert imád kézimunkázni. Sokszor a színpadra is magával viszi. Gyönyörűeket csinál, pedig sohasem ta­nulta. Repül a dolog a kezében, aztán elajándékozgatja ide-oda. Kérjen maga is egy sálat tőle, biztosan fog adni... * Szokatlan dolog Rökkéknél, hogy Ma­rika mamája nyilatkozik Eddig ezt csa­k a papa tette. Rök­k Ede, aki a »színházi papa,« fogalmát népszerűvé tette, most csendesen szivarozik,­ úgy hallgatja, hogy miket mesél a felesége. Marika mamája nagyon szép asszony, hasonlít a lányára, de sokkal magasabb. Fekete­kávét tölt és Darlinggal kínál, ő maga is rágyújt. — Ez­­ egyetlen szórakozásom. — a dohányzás és­ a háztartás ... Marika? Nem akarom sem szidni, sem dicsérni, pedig dicsérhetném, olyan ment át ez a gyerek. Nagyon változáson megkomo­lyodott. Sehova sem a­kar menni, csak a munkája érdekli, csak előre akar jutni... Soha sincs megelégedve magával, ő nem képzeli azt be, hogy tökéletes. Tudja, hogy csiszolódnia , tanulnia kell még... — És tudja, hogyan spórol ez a gye­rek? Most, hogy a kocsit ja, nem volt itt­hon, csak autóbuszon járt. Nem kell neki mondani, hogy : »kisanyám! ... így-Úgy, ne költekezz!« — nagyon vigyáz, hogy mire adja ki a pénzét. Pers­ze ruha az más, azt sokat rendel, de nagyon tud is ám vigyázni r­ájuk ... Marika állítólagos házasságáról érdek­lődöm. Igaz-e? ... — Mikor hazajött Berlinből, egyik nap kért, hogy rakjam át a retikü­ljét. Egy­szer csak a kezembe akad egy jegy­gyűrű.' ... Képzelheti ezt az érzést? A lányom férjhez ment és nekünk egy szót sem szólt?... mondom: »kisanyám, mit jelentsen ez a gyűrű?« ... Nevetve ölelt át: »Ne ijedj meg, nem arany, csak vicc­ből van itt!... tudmi, egy kicsit linkóci vagyok.­«... — Szóval nem ment férjhez! Nem bánnám ugyan. Még csa­k azt sem mon­dom, hogy milliomos legyen a férje, vagy herceg. Csak rendes ember le­gyen! ... El vagyok rá készülve, hogy egy szép napon előáll, hogy szeret va­lakit és­ hozzá akar menni... — Mit meséljek magamról! vagyok, hogy a gyerek hazajött, Boldog ő is szeret itthon lenni és színházban ját­szani. Mégis csak más ez, mint a film. Ott négy-öt hónapig is dolgozik a műte­remben és­ végre egyszer, a találkozik csak a publikummal. premieren Ez­ őt nem elégíti ki!... Marinska érkezik haza végszóra. Jól mulat, amikor felismeri a helyzetet. — Na végre, ezt is megértem­, hogy a mama nyilatkozik! ... — majd bemu­tat Georg Jacobynak, a rendezőjének, aki az új filmszerződés miatt van itt látogatóban: — Das ist der Herr, der mir keine ruhige Sekunde lässt! — Ezt most kire értette, — kérdezem — rám vagy a rendezőjére? — Igaza van, — mondja Marika most már magyarul — ez Jacobyra is pas­­szol. És közben szeretettel nézi Jacobyt. Szinte hajlandó lennék elhinni, hogy az a bizonyos gyűrű mégis csak aranyból van. KÜTHI GYÖRGY Rökk Karika és mamája (Fotó László)

Next