Színházi Élet, 1936. december 20–26. (26. évfolyam, 52. szám)
1936-12-20 / 52. szám
Irénke nagyon jó tanuló volt, de Elluska is. Egy kevéske szünet után jóízűen felnevet, majd folytatja: — Mindent jól megtanult, még kártyázni is. Ezt ugyan már elfelejthetné, mert mindig veszít... Azután bűnbánóan beismeri... —• Igaz, hogy én is szeretek kártyázni. Vannak barátnőim és azokkal szoktam. Persze mein kávéházakban, mem eu kászdában. Oda szeretek járni... Ezt isi meg akarja írni? — mondja derűs ijedtséggel. — Nem lesz kellemetlen a kávéházaknak?... — De, hogy dicsérjem is Elluskát, nagyon szereti a gyerekeket. És kézimunkázni is szeret. Látja ezt a Irénke és Elluska csinálták már terítőt? régen. Blúznak készült, de terítő lett belőle. Én összeállítottam. A múltkor észrevette Elluska és olyan boldog volt. Felkiáltott: »Mamuskám, hiszen ez az én kézimunkám!« — Mert imád kézimunkázni. Sokszor a színpadra is magával viszi. Gyönyörűeket csinál, pedig sohasem tanulta. Repül a dolog a kezében, aztán elajándékozgatja ide-oda. Kérjen maga is egy sálat tőle, biztosan fog adni... * Szokatlan dolog Rökkéknél, hogy Marika mamája nyilatkozik Eddig ezt csak a papa tette. Rökk Ede, aki a »színházi papa,« fogalmát népszerűvé tette, most csendesen szivarozik, úgy hallgatja, hogy miket mesél a felesége. Marika mamája nagyon szép asszony, hasonlít a lányára, de sokkal magasabb. Feketekávét tölt és Darlinggal kínál, ő maga is rágyújt. — Ez egyetlen szórakozásom. — a dohányzás és a háztartás ... Marika? Nem akarom sem szidni, sem dicsérni, pedig dicsérhetném, olyan ment át ez a gyerek. Nagyon változáson megkomolyodott. Sehova sem akar menni, csak a munkája érdekli, csak előre akar jutni... Soha sincs megelégedve magával, ő nem képzeli azt be, hogy tökéletes. Tudja, hogy csiszolódnia , tanulnia kell még... — És tudja, hogyan spórol ez a gyerek? Most, hogy a kocsit ja, nem volt itthon, csak autóbuszon járt. Nem kell neki mondani, hogy : »kisanyám! ... így-Úgy, ne költekezz!« — nagyon vigyáz, hogy mire adja ki a pénzét. Persze ruha az más, azt sokat rendel, de nagyon tud is ám vigyázni rájuk ... Marika állítólagos házasságáról érdeklődöm. Igaz-e? ... — Mikor hazajött Berlinből, egyik nap kért, hogy rakjam át a retiküljét. Egyszer csak a kezembe akad egy jegygyűrű.' ... Képzelheti ezt az érzést? A lányom férjhez ment és nekünk egy szót sem szólt?... mondom: »kisanyám, mit jelentsen ez a gyűrű?« ... Nevetve ölelt át: »Ne ijedj meg, nem arany, csak viccből van itt!... tudmi, egy kicsit linkóci vagyok.«... — Szóval nem ment férjhez! Nem bánnám ugyan. Még csak azt sem mondom, hogy milliomos legyen a férje, vagy herceg. Csak rendes ember legyen! ... El vagyok rá készülve, hogy egy szép napon előáll, hogy szeret valakit és hozzá akar menni... — Mit meséljek magamról! vagyok, hogy a gyerek hazajött, Boldog ő is szeret itthon lenni és színházban játszani. Mégis csak más ez, mint a film. Ott négy-öt hónapig is dolgozik a műteremben és végre egyszer, a találkozik csak a publikummal. premieren Ez őt nem elégíti ki!... Marinska érkezik haza végszóra. Jól mulat, amikor felismeri a helyzetet. — Na végre, ezt is megértem, hogy a mama nyilatkozik! ... — majd bemutat Georg Jacobynak, a rendezőjének, aki az új filmszerződés miatt van itt látogatóban: — Das ist der Herr, der mir keine ruhige Sekunde lässt! — Ezt most kire értette, — kérdezem — rám vagy a rendezőjére? — Igaza van, — mondja Marika most már magyarul — ez Jacobyra is passzol. És közben szeretettel nézi Jacobyt. Szinte hajlandó lennék elhinni, hogy az a bizonyos gyűrű mégis csak aranyból van. KÜTHI GYÖRGY Rökk Karika és mamája (Fotó László)