Színházi Élet, 1937. július 4–10. (27. évfolyam, 28. szám)
1937-07-04 / 28. szám
lmedért, az önfeláldozásodért, még csak egy ó szót sem... egy kis gyöngédséget sem. Elkezdesz zokogni... Ivonne (zokog): Gabriel : De te ezt nem csinálod tovább. Ivonne : Úgy van. Nem csinálom tovább. Gabriel (a szekrény tetejéről levesz egy kalapskatulyát) : Tessék. Ivonne (sírva) : Mi az? Gabriel : Ezután ez következik, összecsomagolod a három kombinédat. Isten velem örökre... Lassan megindulsz az ajtó felé. De én nem tartalak vissza. Elmész. De a lépcsőházban hangos sikollyal összeesel. Én kimegyek érted. Behozlak. Befektetlek az ágyba és kibékülünk. Ivonne : Gazember ! Gabriel : Nézd, én úgy unom ezeket a veszekedéseket. Kezdjük mindjárt a kibékülésen. Ivonne: Te előtted semmi sem szent... Cinikus gazember ! Gabriel (közeledik hozzá) : Angyalom... Ivonne : Ne nyúlj hozzám...Felugrik és belerúg a kalapskatulyába, amelyet Gabriel eléje tett.) Egyszer én is elvesztem a türelmemet. (Felkap egy képet és a földhöz vágja.) Nesze... (Egy másikat a falhoz vág.) Nesze... Gabriel (a festőállványon álló képet kezébe adja): Nesze. Yvonne: Gabriel veszekedő duettje. Yvonne: Megölöm magamat Gabriel: Fő csak az akarat Yvonne: Te piszok gazember, szégyeljed magadat! Gabriel: Beszéltél eleget írjál most levelet Yvonne: Esküszöm, szétverem a fejedet! Ne gyötörj tovább, mert belehalok! Gabriel: Történjen meg a te akaratod! Vegyed a holmidat Csináld a rollaikat , tegyed a fejedre a kalapot! Yvonne: Itt maradok! Itt maradok! Velem te nem fogsz így eljárni! Meg fogod ezt még majd te bánni! Gabriel: Mit tehetsz nekem, no, halljuk! Yvonne: Ezt mi nők, de már nem valljuk! Sírsz te majd még Gabriel: Hahahahahaha! Yvonne: És ha csalnék! Gabriel: Hahahahahaha! Yvonne: Méltó hozzád! Válaszolj csak így, te jellem! Megcsallak majd én! Gabriel: Én már csak röhögök, röhögök, röhögök! Mint egy Toscát, úgy lelőlek, szcép szerelmem! Ha rájönnék én! Yvonne: Ezen csak röhögök, röhögök, röhögök! Gabriel: Kérlek szépen, hagyjuk abba már! Yvonne: Vegyél egy kalapot, vegyél egy kalapot! Gabriel: Erről mondj le! Minden szóért kár! Yvonne: Akkor nem maradok, akkor nem maradok! Gabriel: Édes kincsem, házbér nincsen, honnan költsek rád! Yvonne: Engem nem érdekel, engem nem érdekel! Gabriel : Vennék néked minden szépet, • hallgass, kérlek hát! Yvonnne: Nekem egy kalap kell, nekem egy kalap kell, nekem egy kalap kell! Gabriel: Nekem meg nyugalom! Yvonne: Csak egy kis kalap kell! Gabriel: Ez már egy unalom! Yvonne: Sőt ez a cipő oly vacak és ruha is kéne! Gabriel: Nem vessek! Yvonne: Belehalok! Gabriel: Én már azt se bánom! Yvonne: Megölöm magamat! Gabriel: Fe csak az akarat! Yvonne: Te piszok gazember, szégyeljed magadat! Gabriel: Beszéltél eleget, írjál most levelet! Yvonne: Esküszöm, szétverem a fejedet, a fejedet, a fejedet! S ami a kezembe kerül, minden egyebet! (Odavág egy képet.) Nesze, neked! Gyilkos... Gazember... (Elájul és a földre esik.) (Madame Bataille megjelenik a hátulsó ajtóban.) Bataille : Mi ez? Mi történik itt? Hogy mernek ilyen zajt csinálni? Ivonne : Vigyázzon ! Ne lépjen a kezemre ! Gabriel: Bocsánat, asszonyom... A mai nap egy kivételes nap. Házassági évforduló. Bataille : Tudtommal maguk nincsenek összeházasodva. Gabriel : Azért ünnepeljük így. Bataille : Nem elég, hogy nem fizetnek, még a berendezésemet is rongálják? Gabriel: Bocsánat, a hölgy az én képeimet dobálja. Bataille : Avval nem is törődöm. De az én bútoraimhoz, az én padlómhoz, az én falamhoz dobálja őket. Ez ellen tiltakozom. Ivonne : Tiltakozik? Ide nézzen ! Ez a maga fala? (Felemel egy képet és a falhoz vágja.) Hát tessék! (Sírva rohan a hálófülkébe és bevágja maga után az ajtót.) Bataille : Ez mégis csak szemtelenség. Ezt nem fogom tűrni. (Elájul.) Gabriel (a festékek közül kis üveget hoz, orra alá tartja) : Tessék ! Bataille (megrázkódik) : Mi ez? Jaj ! Gabriel : Terpentin ! Bataille : Szemtelenség ! Gabriel: Ne izgassa magát, asszonyom... Ewei már vége a krízisnek. Most beveti magát az ágyba. Egy darabig még sírni fog, aztán csendesen elalszik. Ivonne (odakint hangosan zokog). Bataille : Ugy? Figyelmeztetem, hogy magammal viszem a seprűt a hálószobámba és mindaddig kopogni fogok a falon, amíg sírást hallok. Gábriel: Előre is nagyon köszönöm. Bataille : Micsoda banda !... Az embernek már az a kis nyugalma sincsen meg... (Indulni akar.) Gabriel: Bocsánat, asszonyom... Tudom, hogy a pillanat nem alkalmas... de mégis megpróbálom... Nem tudna nekünk kölcsön adni pár darab kockacukrot? Bataille : Hány darabról van szó? . Gabriel : 0 kettővel issza a teát, mert nem akar hízni. De én meglehetős édesen szeretem. Nyolc darab kockacukrot kérnék. 106