Színházi Élet, 1937. október 10–16. (27. évfolyam, 42. szám)
1937-10-10 / 42. szám
A Színházi Élet intim családi ünnepet ül ezen a héten: a ves Kálmán Jenőnk, a humorista és regényíró, akinek bohém valaha legendák keringtek ebben a városban és akinek játékos ötzletei, a perszei szájról-szájra keringenek ma is, most töltötte be huszonötödik évét a lap kötelékében. A magyar humoristáik és karrikaturisták szintén részt kérnek a Színházi Élet ünnepeiből: külön kis emlékkönyvet szerkesztettek »Az omszki randevú«, »Ez a kutya eladó«, »Mr. Bundash« népszerű írójának tiszteletére. íme: Kedves fiatal Barátom, szívből gratulálok munkájához! Ha tudná, milyen rettenetesen irigylem azért, hogy mindössze még csak huszonötéves jubileumát ünnepli! Aoltai JW Sterger pezsgő írta: ï Nagy Endre Ifjú újságíró koromban egy vendéglős-kongresszusra küldtek ki riportra. Újságírónak ez olyan munka, mint vincellérnek a szüret. Bankett után néhány vendéglős elindult egy kis ráadásricsajra és én velük sodródtam. No ezek meghazudtolták a régi közmondást, hogy suszter lyukas cipőben jár. Gömbölyű alakokkal, piros arcukkal, vidám tekintetükkel a vendéglősipar virító plakátjai voltak. Amint letelepedtünk a szeparéban, az egyik pezsgőt rendelt. De valami nagyon furcsa pezsgőmárkát rendelt, hírét se hallottam sohase. Mintha azt mondta volna: Berger-pezsgő. Meg is hökkentem, de ő hunyorgatva, megnyugtatott: — Csak bízd, ránk magad nyugodtan, ecsém. Mi értünk a dologhoz! Ezt a pezsgőmárkát a közönség nem ismeri, ez a mi titkunk. Igyál belőle, de nehogy másoknak eláruld! Ez jutott eszembe most, hogy Kálmán Jenőt, a Színházi Élet a nyilvánosság előtt ünnepli. Valami szorongó érzésem van, ez az író eddig a mi céhbeli titkunk volt, zamatját, pezsgős szellemét mi tudtuk a legjobban élvezni, a mi írónk volt. Ejnye, talán mégsem kellett volna így elárulni a nagy nyilvánosságnak. Ámbár, belátom, nagyon bajos titokban tartani egy embert, amikor olyan tehetséges, mint Kálmán Jenő. írta : Vértes Marcel Tudod-e Kálmán hogy mikor láttalak Jenő, • utoljára. Háborúba indultál, hosszú kardod volt, a New York karzatán köszöntem el Tőled. Elmentél és nem jöttél amikor már lehetett vissza, visszajönni. Párizsban az átutazóktól mindtől kérdeztem, mi lett a kis Kálmánból? Fogoly. Egyszer aztán hallottam, hogy visszajöttél, remek izó lettél. Most találkoztunk, még több év Húsz év, vagy után. Féltelek viszontlátni, most már megmondhatom. Úgy emlékeztem Rád, hogy csupa éjjelezés voltál, csupa cigaretta, ráncos volt az arcod, egy kis öreg voltál. Nem mertelek viszontlátni. Orosz fogság, húsz év nikotinos fiatalság— agg j^styánt fogok látni, százéves öreg barátot. Gondolhatod, hogy azért bátorkodom mindezt nyilvánosan a szemedbe mondani, mert íme a kellemes meglepetés. Mokány kemény legény lett belőled, a tulajdon tél, akit vidéken öcséd letmíg te kávéházakban neveltek, rontottad fékszem, a tüdődet. Jól empiros volt a szemed környéke, mint a galamboké, most meg úgy nézel, határozottan, mint a pilóták. Hogy csináltad? Te nem mondhatod ee a régi jó idők . . .«. Néked biztosan jobb Ennyi áradozás mostan közepette bevallhatom, hogy annak idején seszínű a hajad volt. Nekem nem tetszett. Maf Olyan szép fehér, mint azoké a finom angol lordoké, akiknél ez a fehér haj jelzi csak, hogy már nem gimnazisták. Ezeket láttam mikor én húsz évvel rajtad, öregebb lettem. Ha te is olyan hiú lennél, mint én, akkor szebb jubileumi ajándékot nehezen adhatnék. Szerető barátod MARCI Major