Színházi Élet, 1937. október 17–23. (27. évfolyam, 43. szám)

1937-10-17 / 43. szám

ked­ves vagy. Victoria, mióta csak itt va­gyunk. (Gyorsan.) Mind a kettőnkhöz na­gyon kedves vagy. Victoria: Ernőt én nagyon szeretem. Albert: Én is nagyon szeretem. (Leül.) Victoria: Ti mindig együtt voltatok ed­dig, ugye! Albert: Igen, még sohasem voltunk egy­más nélkül. Victoria: Az nagyon szép. (Szünet.) Nagy áldozat volna számodra, ha el kellene tőle szakadnod? Albert: Elválni tőle fájdalmas volna. De az ember az ilyesmit megszokja, ha muszáj. Victoria: Az én életem egész más volt, mint a tietek. Nekem sohasem volt hozzám való társam. Folyton, folyton, egész életem­ben egyedül voltam, a mamáról persze nem beszélek. El sem tudom­ képzelni, milyen le­het az, ha az embernek testvére van­ Albert: Egy testvért nagyon meg lehet szeretni. Victoria: De, azt hiszem, nemcsak test­vért, ugye? Albert: Igen, az megesik, hogy mást is. (Szünet.) Victoria: Most mire gondolsz! Albert: Idehallatszik az Ernő játéka. Beethovent játszik. Victoria: Ernőre hallgatsz, mikor velem vagy, nem énrám! Albert: Bocsáss meg, behallatszott a zene. Igazán, ne gondold, hogy figyelmetlen vagyok. Victoria (hosszú szünet után): Albert, va­lamit mondanom kell neked. Albert: Igen, parancsolj velem. Victoria: A rangommal jár, sajnos, hogy ezzel nekem kell előállnom. Pedig egy leány rendszerint nem szeret ezzel maga előhozakodni. Jobban szereti az ember, ha ezzel az illető fiatalember hozakodik elő. Albert: Kívánod, hogy mondjak valamit! Victoria (remegő hangon): Egyelőre csak egyet remélhetek tőled, hogy azt mondod nekem: egyszer majd fogsz tudni szeretni. Mert ha azt mondhatnád nekem, hogy máris szeretsz, az maga volna a mennyország. Albert: Már pedig így van. Szeretlek. Victoria: Eléggé szeretsz ahhoz, hogy el­vegy feleségül! az Albert: Jobban. Hiszen a mi köreinkben emberek gyakran úgy házasodnak, hogy egyáltalán nem szeretik egymást. Victoria: Erre én képtelen volnék. Albert: Én is. Victoria: Szóval elveszel engem fele­ségül! Albert: Ha a­kkor is akarni fogod, mi­kor jobban megismertél, akkor nagyon há­lásan és hódolattal el fogom fogadni ezt az édes kis kezet, amelyet most felajánlasz nekem. A NEW YORK újjáalakított márványterme az előkelő közönség vacsorázóhelye Berkes Bandi 106 Victoria: Mikor jobban megismertelek! Albert: Igen, mert elő­bb még m­ond­anom kell valamit. Néhány perccel előbb még magam sem tudtam azt, amit most már tudok. Bizonyítékom tulajdonképpen még most sincs. De úgy érzem, hogy amiről beszélek, az igaz. Victoria: Ha olyasmi, amit nem sze­retnék tudni, akkor ne mondd meg. Albert: Meg kell mondanom. Ernőnek és nekem az édesanyánk ugyanaz, de az apánk nem. Victoria: Ezt nem értem. Albert: Eléggé fáj, hogy meg kell ma­gyaráznom. Az én anyám és a férje külön­váltak egymástól, miután én megszülettem. Nem szerették egymást. Anyám, úgy lát­szik, valaki mást szeretett. Victoria: Mint férjes asszony! (Albert bólint.) A te születésed előtt szeretett mást, vagy utána! Albert: Az én születésem előtt. Victoria: Kit! Albert: Azt nem tudom. Úgy hogy én voltaképpen azt sem tudom, ki vagyok. Ezt mindenesetre kötelességem volt kö­zölni veled. Victoria: Igen, ez nagyon helyes volt. Albert: Ezek után elbocsátasz! Victoria: Nem. Maradj, nem engedlek. Ezzel én nem törődöm. Különben is ki tudja ezt a dolgot! Albert: Ernő például tudja. Victoria: Ernő! Albert: Nekem is Ő mondta el. És az apja sem tudja. Victoria: De hiszen apátok küldött ide téged is. Albert: Igen. De abban a reményben, hogy te Ernőt fogod választani. Victoria: Elég csacsi volt, ha ezt re­mélte. Albert: Miért! Victoria: Hogy választhatom én Ernőt, ha te is itt vagy! Albert, bánom is én az egészet, én nem az apádhoz akarok felesé­gül menni, hanem hozzád! (Már egymás karjaiban is vannak. A lány szenvedélyes odaadása vágyai­a vágy még kissé vált ki a férfiból, de ez tartózkodó.) Albert: Édes kis rokon... édes kis fele­ségem ... Victoria: Nem csókolsz meg! Albert: Ha szabad. (Csók.) Victoria: Még, még! Albert: Kérem a jó Istent, hogy sohase legyen okod ezt megbánni. Victoria: Megbánni! Miért kellene meg­bánnom! Nem szoktam semmit megbánni. Aztán meg nem is lesz sok időm gondol­kozni fölötte, mert igen gyorsan meg fogjuk tartani az esküvőt. Mindenki várja. Albert: Mindenki! Hiszen még nem is tudja senki. Victoria: Mindenki várja, hogy férjhez­ menjek. Mindenáron választanom kellett már valakit. De én nem akartam akárkit választani. Albert: Még Ernőt sem! Victoria: Istenem, én Ernőt mindig SZP-rettem. Most is szeretem. Albert (vidáman): Ezért küldted gyako­rolni. Ő észrevette, hogy miért. Victoria: Tudta, hogy ez lesz a vége! Albert: Nem, azt nem várja.

Next