Színházi Élet, 1938. július 30. (28. évfolyam, 32. szám)

1938-07-30 / 32. szám

PON­TOS Babay , József »Rózsafa-Szigligeti Ede híres népszínműve a katona« is rövidesen »Szökött film­re kerül. A külső felvéte­leket a cselekmény sze­rint Milanóban készíti bot« című regényéből fri­ Faragó Rezső, a film per­met írt. Még az ősszel el­kész­ül JÓZSI ducere. A Szigligeti-film a film, Daróczy főszerepét: Dayka Margit, produkciójában. Lázár Mária, Csortos Gyula, Somlay Artúr Bilicsi Tivadar játsszák. Sok viszontagság után szeptemberben műterembe kerül a »Leányvári bo­szorkány« filmváltozata. Lövik Károly aranyos diákregényéből még a né­mafilm korában forgató­könyvet írt Lévai Béla, de a film éppen a han­gosfilm beköszöntése miatt nem készült el. Azóta év­ről né­vre kombinációba került a »Leányvári bo­rkány« film, míg most idén ősszel végre meg is alókítják. A film rendle­­ője: Gertler Viktor lesz. Göre Gábor a menyor­szágból látogat majd le a földre és a Hunnia film­gyárba György István filmfeldolgozásában. Gár­donyi Géza híres regény­hősét, Mály Gerő játssza, Durbints sógort Hosszú Zoltán, a Kátsa cigányt<t pedig Pethes Sándor. Eggerth Márta és Kie­pura közös olasz filmjük után külön-kül­ön is dol­goznak majd a Róma mel­letti Cinecittában. . Dr. Székely Vilmos forgat világhírű házaspárral egy-­ egy olasz és francia ver­zióban készülő filmet. Clark Gable és Myrna Loy új közös filmjének, a »Too Hot To külső felvételeit Handle«-nak most ké­szítik a délamerikai dzsungelekben. A film Mrs. Chaplin, Paulette azért válik férjétől, mert film­karrierjét nem látta biztosítva Chaplin oldalán. Paulette most újra filmezni fog. David Selz­nick »The Young In Heart« című filmjében eljátssza a női főszerepet, hogy megmutassa: Chaplin nélkül is sztár lesz belőle (ü. A. fotók) Új magyar sztárjelölt: Erdész Irén. A »Papucshős« egyik epi­zódszerepe után legközelebb fő­szerepet játszik a »Fenegyerek« című filmben (Stúdió Tárkonyi) játssza az »Elfújta a szál« film­változatában Carreen O'Hará-t. Miss Tallichot két évvel ezelőtt még egy kis amerikai hetilap társaság rovatát vezette, majd hat hónapig gépírónősködött Hollywoodban, amíg Carole lownbierd tel­effin fedezte a film számára

Next