Színházi Élet, 1938. augusztus 20. (28. évfolyam, 35. szám)
1938-08-20 / 35. szám
tündéri, mély, gyöngyös szépségeit, a munkájában teljesen feloldódó művész zseniális találékonyságával és akaraterejével. Irigylem Paulinit, végtelemn öröme leheti abban, amit csinál. sok Az anyag, amivel dolgozik, a legbecsesebb. Az élet őstalajában ás, a nép lelkének mélységes tengere ringatja. És micsoda nép az övé. Vannak, fajok, amelyek nem látnak színeket, amelyeknek zenéje egyetlen fájdalmas hang, tánca egyetlen, örökké ismétlődő, kábult mozdulat. A magyar nép művészete csodálatosan változatos. Daliás, tüzes, gyöngéd, néha tréfás. A tigrisnek és a báránynak kecsessége van meg benne. Pogány kurjantásait mennyei finom muzsika követi. A lány dereka hajlik, akár a nád, a férfi sokszor szinte mozdulatlanul áll, válla terül, fejét büszkén hátraszegi, a szeme villan, térde megrezzen, táncol, de »belül«. Hol van rajta, amely ezt utána tudja csinálni? A »gyöngyösbokréta<r divattá vált az évek során. Idegenforgalmi attrakció lett, sőt meg tudta mozgatni a »belföldi« tömegeket is. Ami elég sajátságos, mert hiszen ez a faluművészet csöppet sem fölszínes dolog. Igaz, hogy az a néző is megtalálja benne mulatságát, aki nem akar egyebet egy kis szórakozásnál, hiszen az, amit lát, oly tarka és pompás, mint a páva farka. De, aki a szívét viszi el a Gyöngyösbokrétához, aki fölteszi, hogy érezni és gondolkozni fog, aki megtiszteli népi produkciót azzal, hogy nem beecsüli kevesebbre, mint egy nagyon nehéz és nagyon művészi operát, annak az embernek a számára a Gyöngyösbokréta ugyanolyan gyönyörrel fog fizetni, mint a szerelem. Három hevesaranyosi bokrétái