Színházi Élet, 1938. augusztus 20. (28. évfolyam, 35. szám)

1938-08-20 / 35. szám

tündéri, mély, gyöngyös szépségeit, a munkájában teljesen feloldódó művész zseniális találékonyságával és akaraterejével. Irigylem Paulinit, végtelemn­ öröme leheti abban, amit csinál. sok Az anyag, amivel dolgozik, a legbecse­sebb. Az élet őstalajában ás, a nép lelkének mélységes tengere ringatja. És micsoda nép az övé. Vannak, fa­jok, amelyek nem látnak színeket, amelyeknek zenéje egyetlen fájdal­mas hang, tánca egyetlen, örökké ismétlődő, kábult mozdulat. A ma­gyar nép művészete csodálatosan változatos. Daliás, tüzes, gyöngéd, néha tréfás. A tigrisnek és a bá­ránynak kecsessége van meg benne. Pogány kurjantásait mennyei fi­nom muzsika követi. A lány dereka hajlik, akár a nád, a férfi sokszor szinte mozdulatlanul áll, válla terül, fejét büszkén hátraszegi, a szeme villan, térde megrezzen, táncol, de »belül«. Hol van rajta, amely ezt utána tudja csinálni? A »gyöngyösbokréta<r divattá vált az évek során. Idegenforgalmi att­rakció lett, sőt meg tudta mozgatni a »belföldi«­ tömegeket is. Ami elég sajátságos, mert hiszen ez a falu­művészet csöppet sem fölszínes do­log. Igaz, hogy az a néző is megtalálja benne mulatságát, aki nem akar egyebet egy kis szórakozásnál, hi­szen az, amit lát, oly tarka és pom­pás, mint a páva farka. De, aki a szívét viszi el a Gyöngyösbokrétá­hoz, aki fölteszi, hogy érezni és gondolkozni fog, aki megtiszteli népi produkciót azzal, hogy nem be­e­csüli kevesebbre, mint egy nagyon nehéz és nagyon művészi operát, annak az embernek a számára a Gyöngyösbokréta ugyanolyan gyö­nyörrel fog fizetni, mint a­­ sze­relem. Három hevesaranyosi bokrétái

Next