Színházi Élet, 1938. október 15. (28. évfolyam, 43. szám)

1938-10-15 / 43. szám

dát, amit egy szürke szóval egysze­rűen Természetnek neveznek. Ké­sőbb, a diá­kkori ábrándozásból már csaknem valóság lett. Nappal az Iparművészeti Főiskolára jártam, este pedig egy híres festőművész szabadiskoláját látogattam. Abban az időben csak a képzőművészetnek éltem. Szakmunkákat olvastam és a tárlatokon csodáltam a mesterek al­kotásait. Különösen nagy kedvvel készítettem karikatúrákat. Gyakran eljártam az Árverési Csarnokba és ott típusokat rajzoltam. Aztán... — Aztán? — Rájöttem, hogy van ugyan tehetségem a fes­tészethez és a rajzolás­hoz, de az, ami néha csak szunnyad, máskor meg mozog bennem,­­ nem az igazi! Soha nem lehetnék olyan nagy festő vagy rajzoló, m­int azok, akiket bálványo­zok. Ismerőseim azt ta­nácsolták, hogy inkább színész legyek. Ott in­kább felküzd­hetem ma­gam a legnagyobbak közé. Ezért dobtam el az ecsetet és a ceruzát. Mosolyogva mondja, hogy milyen furcsa: folyton festőt játszik. És este eszébe jut, hogy tizennégy minden éves korában megnyert egy pályázatot, amelyet ifjú rajzolóművészek szá­mára tűztek ki. • Legutóbb a színészfestők kiállí­tást rendeztek műveikből. Miért nem küldtél oda képet? Legyint. — Mert az álmokat örökre elte­mettem! Ma már csak színész va­gyok. Igaz, hogy százszázalék­eig csak az akarok lenni. A színészi hiva­tás egész embert kíván. De azért jól esik esténként le­rajzolni a Vértest, ha látnád, hogy mindig újra és újra mennyire csodálkoznak, hogy si­kerül a rajz. A beszélgetés végét már többen hallják a társalgóban. Hirtelen rajzmappa kerül elő é­? Ráday már skicceli Szombathelyi Blankát. De jön az ügyelő, foly­tatják a próbát. — Majd a következő szünetben lerajzollak — kiált a művésznőre Rá­cs szalad be a színpadra. Az fonto­ Ráday a Vígszínház társalgójában rajzolja Vértes Lajost ./,?r­­ / day Vértes Lajos (Ráday Imre rajza) sabb! dl

Next