Színházi Élet, 1938. november 19. (28. évfolyam, 48. szám)

1938-11-19 / 48. szám

Magyar­­ pettier Milanóban Milano, 1938 november ... Tomboló sikerű bemutató volt teg­nap az itteni Theatro Nuovo-ban. Ezt a színházat most építették a legna­gyobb fényűzéssel és nehéz milliók be­fektetésével, elképzelhető tehát, hogy amikor az igazgatóság megnyitó dara­bot keresett, alaposan saját hazájában és egész körülnézett a Európában. A A választás a magyar Szilágyi László­k »Zizi« című operettjére «jett és ha már a magyar darabról volt szó, a vezető­cég magyar főszereplőkről is gondos­kodni akart. Itt aztán már könnyű­­ volt rábukkanni két fémjelzett álnévre: Bársony Rózsira és Dénes­­ Oszkárra, akikhez harmadiknak h az itt már több éve népszerű Kondor Annit szerződtették. Sem az­­ igazgatóság, sem a közönség nem csalódott várako­zásában. A magyar trió rendkívüli sikerre vitte a darabot. Az olasz közönség, amely általában kö­zönyös a könnyű­zenei műfaj iránt, fel­vonásról-felvonásra erősebben ünnepelte a színészeket, elsősorban persze Bár­sony Rózsit Boszorkányos lénye, cso­dálatos tánctechnikája és üde játéka minden pillanatban tapsra ragadta a közönséget. Az előadáson megjelent a milanói társaság színe-java, persze ott volt a nagyszámú magyar kolónia is, élén báró Adele Egon főkonzullal és családjával. A lapok, és köztük elsősor­ban a Corriere della Sera, igen nagy elismeréssel számolnak be a magyar sikerről. (AFA-fotók) Kondor, Fineschi és Bársony A főszereplők a függöny előtt: Kondor Anni, Armando Fineschd, Bársony Rózsi, Maria Donáti, Dénes Oszkár

Next