Színházi Hét, 1912. március 24–31. (3. évfolyam, 13. szám)
1912-03-24 / 13. szám
SZÏfTIJÂZI UÉT 2. oldal 13. szám talán siettetné Kolozsvárnak egy valódi második magyar fővárossá való megérését. Ma a kolozsvári színészet egy nagyszerűen megnyergelt versenyparipa, mely dr. Janovics színeivel, a vidékről nemcsak elsőnek érkezett be, hanem oly formát mutat, hogy az valóban csodálatra késztet ; magyarán szólva, a kolozsvári igazgató nemcsak drámatörténelmi ciklust rendezett, nemcsak bemutatott néhány eredeti újdonságot, hanem ezenkívül még feldolgozta valamennyi budapesti főváros repertoárját. De dolgoznak is ott a színészek reggel nyolctól déli két óráig, folyton próbálva, olyik este pedig két színházban is játszanak. Bravúros a munka, amit dr. Janovics és gárdája végez, de nem a mi szívünk szerint való, mert több, mint amennyi Kolozsvárnak a fentiek értelmében, szerintünk kellene. A több — a fővárosi műsoranyag forszírozott feldolgozása ; az óhajtandó állapot : a Kolozsvári Nemzeti Színház lehető önállósítása. Mindenesetre, dr. Janovics Jenő munkakészségének, energiájának, ötletességének, tudásának e téren is olyan jelét adta, hogy előtte le kell vennünk itt a kalapot , de utódjának olyasvalakit óhajtunk, aki Kolozsvárban nem egy fordított Mekkát, hanem az erdélyi magyar kultúra Mekkáját látja. Utódjáról pedig azért beszélünk, mert a március 30-iki ünnep voltaképpen az ő fővárosi igazgatóvá való avatása. Éva boszorkány. — A Nemzeti Színház bemutatója. — Igen a „Nyugat"-on kell kezdenünk, ezen a harcos folyóiraton, melynek lehet sok tévedése, fattyúhajtása, de van egy erénye, az, hogy harcol , harcol a maga gárdájának érvényesüléséért és azok ellen, akiket az ellentáborban lát. Többek közt Herczeg Ferencz ellen is. Az ellene való harc sokszor oly vandál volt, hogy még Ignotus is tiltakozott ellene ; ez akkor volt, amikor Fenyő Miksa a „Nyugat" másik szerkesztője, csakhogy minél vehemesebben támadhasson Herczeg ellen, Tolsztoj mellé állította és az északi ió titánnal mérte össze. A harcot persze nem igen lehet az igazság szempontjából nézni, még ha a papiros is a harc mezeje ; ellenben még ez esetben is elmondható, hogy „az erőtlen csügged, az erős 1 megállja," hogy az igazán erős, akin a páncél nem papirmaséból van, azt az ilyen harc egy hatalmas „Quos ego ? !" kiálltásra készteti. Herczeg Ferencz egyik ilyen „Quos ego"-ja az a regény, amit „Álomország" címen csak a minap fejezett be az „Új Idők" hasábjain, a másik „Quos ego"-ja az a három felvonásos a középkorban játszó darab, amit pénteken este mutatott be a Nemzeti Színház. Beszéljünk most csak a darabról, amelynek már a főpróbán oly nagy sikere volt, hogy a második felvonás után a szerző meg mert jelenni a nézőtéren és a publikum közé vegyült, mert hogy épen keresett valakit. Ez a második felvonás Maeterlinckhez méltó ; a szimbolizmus, a fájdalom, a szatíra, a színpompa költészete együtt. Éva, akit a szó szoros értelmében tűzzel-vassal , várainak felgyujtásával, jobbágyai-