Színházi Hét, 1912. április 7–14. (3. évfolyam, 15. szám)
1912-04-07 / 15. szám
15. szám 3. oldal tegnap, az operában volt és látta, hogy Önt mily lelkesen ünnepelték, az nem is várhat más feleletet Öntől. De ez csak az Ön érdeme mester ! — No nem egészen — és egy szerény, tiltakozó mozdulattal elhárítja magáról a dicséretet — a Madame Sandornak is nagy az érdeme. Mondhatom, ennyire intelligens és jóhangú művésznővel ritkán találkoztam. (Hogy a többi szereplőkről mi a véleménye, azt meg se kérdem. Akik láttuk a tegnapi előadást, úgyis tudjuk) — Budapesttől el vagyok ragadtatva. Gyönyörű város remek épületek . . . — Igen .. . igen, ezt hagyjuk mester ! Minden vendégszereplő művész így nyilatkozik: Tudja, mester, eddig még csak egy idegen akadt, aki megmondta, hogy Pest épitkezése lehetetlen egészségtelen és esztétikátlan, de az is német volt és szakértő, tehát nem számít. Maradjunk inkább csak a maga személyénél, mester ! Mely darabokban játszik legszívesebben ? ! — Hamletben ! ... Az a kedvenc szerepem. Hamletet sokat tanulmányoztam, az alakját, a tragikus meghasonlását és mondhatom magának, hogy valami egész különös és sajátos képet nyertem róla. Az alakja átszívódott a lelkembe, a képzeletembe, úgyhogy szinte vele élek. Szóval, Hamlet a kedvencem ! — De azért más darabokban is szívesen játszik ? — Hogyne ! Például a Bajazzókban. Ha visszajövök Pestre . . . — Tehát visszajön? — No még nem egészen bizonyos, még nem állapodtam meg véglegesen, de nagy a valószínűség, hogy májusban visszatérek, akkor két estén át vendégszerepelnék, mégpedig Toscában és Bajazzókban. Most hová megy, mester ? — Innen egyenesen Flórencbe, onnét Párisba és aztán, ha sikerül még két napra Pestre. — Nyáron hol játszik, mester ? ! — Nyáron sohse játszom ! Akkor pihenek a családommal. Az idén az alpesekben szándékozom nyaralni. — Mondja mester, hol játszik a legszívesebben ? — Otthon, Rómában! Ott élek, ott a családom, ott a színházam — a Scala — ott játszom én a legszívesebben ! Az ügyeskezű Figaró közben elvégezte munkáját. Titta Ruffó jókedvűen felugrik, egy röpke tekintetet vett a tükörbe, aztán — sans gêne — öltözködni kezd. Közben belekezd egy áriába , az ajkán ércesen, harsogva, hullámozva csendülnek meg a szavak és betöltik a S2fár"láda szobáját. Mi ott állunk csöndesen, megilletődve, csak nm könnyezve a hang hallatára. A borbély kezében nyitva maradt a borotva és a finom penge megremeg a hang súlya alatt. Még egy két mozdulat és előttünk áll Titta Ruffo szmokingosan, fényesen, hogy elinduljon az operába, ezúttal végignézni egy előadást. A szmokingjában egy spanyol rendjel. Kérdő tekintetemre mindjárt felvilágosítást nyújt : — Igen, ezt a spanyol királytól kaptam, a spanyol király különben is jó barátom — mondonami — igen szeretem őt és gyakran fordulok meg Madridban is. Még sok mindent mondana, de az ajtóban már megjelenik a Pick dr. kedves és termetes alakja és dörgő, tréfás hangon sietteti a mestert. Búcsúzom tőle : — Reméllem, hogy májusban viszontlátom. Ő tiltakozó mozdulatot tesz : — Előbb, előbb, remélhetőleg, holnap megnéz. — Lehet mester ! Melegen kezet fogunk és szives hangon kiáltja : An revoir ! Rév Béla.