Színházi Hét, 1912. szeptember 8–14. (3. évfolyam, 29. szám)

1912-09-08 / 29. szám

241. oldal • - ---- - szivatös UCT 29. szám ZENE A magyar nóta és szinház. Furcsa világot élünk. A magyar nóta mostohagyerek , a fajmagyar angol, meg amerikai nótákra vetette magát és bizony olyan szeretettel gajdolja őket, mintha a véréből csöppentek volna. Szó sincs róla, szép melódiák ezek az angol-ame­rikaiak, de azért mégsem érdemlik meg, hogy a magyar nóták rovására olyan kultuszt űzzenek velük, mintha azoktól függne a magyar nemzet jövendő boldogulása. Elvégre ma már szép, becsülésre érdemes nótairodalmunk van ; dal­szerzőink bámulatos ügybuzgóság­gal és mély szeretettel hozzák vi­lágra a szebbnél-szebb nótákat, mindegyik új formára, új tartalomra törekszik, gonddal választja meg a szöveget, csakhogy az a vád ne érje, hogy sablonos munkát végez. Mégis a nagyközönség a naponta megjelenő, tehát évente zsákszámra nyilvánosságra jutó nótákból alig kettőt-hármat vesz ajkára, még ha valamilyen idegen hangzású muzsika kerül a levegőbe, nyomban átveszi. Bizonyára lesznek, akik ezt a je­lenséget az előrehaladott kultúrának fogják betudni, azzal érvelvén, hogy idegen hangzású muzsika felvételére alkalmas nép a kultúra magasabb fokán áll. Nem kutatjuk, helyes-e ez az érvelés, de azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy minden ilyen­irányú fejlődés dacára lényeges, hogy a magyar dal, a nóta megfe­lelő ápolásba részesítessék illetékes tényezők által. Az illetékes tényező pedig a szín­ház. Nem akarjuk ismét az úgyne­vezett boldog időket idézni, amikor a közönség a színházban hallotta, tanulta a magyar nótát oly szép, nemes és élvezetes keretben, mint a­milyen keretet a mai színházak alig tudnának teremteni. A nagykö­zönség ízlése bizonyos változott az idők folyamán, de azért mégsem szabadna minden további nélkül megszüntetni a magyar népszínmű­vészetet és ezzel kapcsolatban le­szedni a magyar nótát a színpadról. Ha el is kereszteljük az operettet, vagy bohózatot fácánpecsenyének, konstatáljuk hamar, hogy néha jól­esik a hizlalt marhahús. Talán táp­lálóbb is!? A magyar nóta meg sem érde­melt rossz sorsra jutott, nem tartják szalonképesnek. A szalon és katona zenekarok csak nagyon ritkán ve­szik műsorukba a magyar nótát és akkor is oly finom gúnyába öltöz­tetik, hogy úgy fest, mintha a Pista béresnek frakkot, cilindert adnának. A cigányzenészek­­ játszanak magyar nótákat jól, szívből, de a nagyközönség ízlésének megfelelő­leg, túlnyomólag idegen zenét kény­telenek leadni. Még sokat lehetne a magyar nóta letűnésének okairól elmondani, itt, e szűk keretben azon­ban ezt nem tudjuk megtenni. El­lenben egy tanác­csal szolgálunk azoknak, akik kitartó hívei a ma­gyar népdalnak. Tessék mindenütt magyar nótát kérni, akár előkelő társaságban va­gyunk, akár, egyszerűbb emberek között mulatunk. A cigányt magyar

Next