Színházi Hét, 1912. december 1–8. (3. évfolyam, 41. szám)
1912-12-01 / 41. szám
2. oldal SZÍNUÁZÍ NET 41. szám De még le sem ült az öltözőjében a tükör elé, már berontanak hozzá és jelentik a kollégák alig álcázott kárörömmel, hogy Treumann nem akar fellépni, mert, mert ő — Fischer kisasszony lenne a partnere, így hát valami izé, valami férfi kezdő lesz a partnere, akit szintén úgy ugratnak be. Hogy mit érzett ezekben a pillanatokban Fischer kisasszony, fölösleges itt elrészletezni , de hogy a Treumann-afférban ez az a pont, melyen számomra örökre megbukott, az bizonyos. Hogy szeszélyes, hogy elkényeztetett, szóval, hogy primadonna, azt nem rovom föl neki; hiába is rónám, mert hiszen a közönség kegye úgy is tartja, ellenére minden, primadonnaságot ledorongoló cikkelynek ; de hogy ennyi kegyetlenség lakozzék a szivében, hogy egy váratlanul szerephez jutott névtelen kollégát mindenáron, még az egész előadás elmaradása árán is vissza akarjon rúgni a semmibe, ez már oly körülmény, ami ellen föl kell szólalnia a közönségnek és azt mondania : rossz, gonosz ember ez a Treumann. Végeztem vele. R. F. Rajnay Gáborral. — A Faun sikere. — Tóth Imre sikere, ezzel kell kezdenem. Azaz inkább azon, hogy évekkel ezelőtt pontosan megjelentem minden színészakadémiai vizsgán ; ott ültem minden szombaton este a végtelenül kedves Uránia nézőterén (istenem, ha itt színdarabokat — finom, irodalmi színdarabokat — játszanának minden este) és gyönyörködtem színészi karrierek premierjeiben. És írtam róluk kritikákat. Kritikákat! Megkritizáltam a színésznövendékeket. Oly szent hittel és oly objektivitással, hogy egyszer egy igen tekintélyes szerkesztőségembéli kollega beprotegált nálam két növendéket és én, mert nem voltak rá érdemesek, még csak föl se említettem őket a kritikámban. Ma már belátom, hogy ez, száz ehhez hasonló esettel együtt súlyos vétség volt a kollegialitás ellen, hogy nagyképűség volt ; dehát ezeket a súlyos vétségeket elvakult fiatalságomban követtem el, hívén, hogy érdemes írni a kritikákat, főleg fiatal kezdőkről. Ma már nem teszem ; egy-egy színésziskolai vizsga alkalmából elárasztanak ma is protekciókkal, de ma már nem volna szívem, de merszem sem figyelembe nem venni azokat, így hát inkább nem írok. Pedig ! ! Pedig mégis vallom, hogy kell komoly kritikákat írni a fiatalokról, mert, száz meg egy okból, az elindításuknál temérdek hiba történik. Itt van például Rajnay Gábor! Favoritja volt annak idején a színi-