Színházi Lapok, 1920. január-június (15. évfolyam, 17-41. szám)

1920-01-01 / 17. szám

Miskolcz, 1920 január 1. 50205 Színházi Előfizetési ára: Egy évadra .. 60 K Fél évadra .. 40 K Negyedre .. .. 20 K "Ára 2kor.sütörtök. XV. évf. 17. sz. Felelős szerkesztő, kiadó- és laptulajdonos: Földes Lajos. Egyes szám­ára utcán, trafikban és a színház nézőterén 2 korona. Megjelenik minden szombaton. Alapította: Földes Gusztáv. Szerkesztőség és kiadóhivatal: CG Városház tér 24 sz. Telefon: 254 szám. Régiek a „Miskolczi Nemzeti Színház“ színpadán. Irta: Goót Oszkár. Azokról szeretnék én itt a „Színházi La­pok" hasábjain néhány igénytelen sort írni, akiknek neveit régen elfeledték már, akikről írni annyit jelent, mint felidézni a boldog múl­tat romantikájával és szépségével. Azokról, akikről itt írni fogok, arany sorokban kellene megemlékezni, mert hiszen olyanok voltak azok, mint a színaranyok, kik kiváltak a sokaságból és művészetükkel, művészi tehetségükkel fák­lyaként világítottak be a nagy mindenségbe. Fáklyák voltak, melynek tűzcsóvái megperzsel­ték a lelkeket és a sziveket, akiknél lelkesebb, odaadóbb és hitükben gazdagabb papnői és papjai nem lesznek a magyar Tháliának, a ma­gyar színművészetnek. Mi, magyarok könnyen felejtünk és a mának, a jelennek élve nem gondolunk vissza a múltra, nem gondolunk szeretettel vissza azokra a hősökre, akik annyi keserűségen és nélkülözésen át szórakoztatták őseinket, akik úgymondva megteremtették a magyar színé­szetet. Elmegyünk hetenként kétszer a színházba, megnézünk valami könnyed felépítésű, gyor­san elillanó operette előadást, végighallgatunk két órán keresztül egy egyszerű összetételű operette melódiát, de ugyanakkor nem repül vissza gondolatunk a múltba azokhoz, akik bizony fedetlen kocsiszínben, hidegben és fagy­ban, egy összetákolt, gyalutlan deszkázatú, ideiglenes színpadon áldoztak nemes lélekkel Tháliának; akik nem követelődztek, akik nem öltözködtek aranykeretű tükrök előtt, akik nem érzékenykedtek, akik éheztek és fáztak, mégis művészit produkáltak. Ma úgy elnézem, milyen kényelmes is az a színpad, milyen kényelme­sek is azok az öltözők, a technika színpadi vívmányai mennyire megkönnyítik az előadá­sokat, a színészek színpadi munkáját, eltűnődve gondolok vissza a múltra, azokra az időkre, amelyekről csak nagyapáink meséjéből tudok magamnak kellő képet alkotni. A külföld szobrot emel elhalt művészei­nek és ezzel is külső megnyilvánulását adja mindenek felett nagy műszeretetének, nálunk Magyarhonban mindent elfeledünk, legfeljebb elhalt testvéreinknek, vagy szüleinknek állí­tunk sírkövet, ezt is azért mert ez a kegye­let még nem halt ki belőlünk. Páris, ha meg­hal Bernhardt Sarah, egész bizonyos szobrot emel neki a Comédie de France előtti téren, nálunk egy kis márvány emlék őrzi Ujházy Ede, meg Egressy Gábor emlékét. Nagyon kevesen tudják Miskolczon, hogy két olyan nagy művésznőt fűz Miskolcz városához a születés, meg a halál, mint Dérynét és Jókainét. Ki is gondol most ezek­ben a sorsdöntő órákban, egy ötéves világ­­pusztító zivatar után erre a két névre, akik a magyar színész történelemnek legkimagaslóbb nőalakjai voltak és örökre lesznek is. Melyik miskolczi színész gondol csak egyszer is ezekre, a nemesen gondolkodó, csodás karrierű, de még csodásabb lelki életű két nőre, akik az országos színészet megteremtésének kereté­ben, megteremtették többek között Miskol­czon is a­­ színészetet?! Ők a késő utódok nem keresik fel a múlt idők mohályában fedett sírokat. Szenteljünk néhány percet és jöjjön vé­lem a Színházi Lapok kedves olvasó közön­sége kisérjen szemeivel utamon vissza a múltba, oda, ahol a régi, porlepte könyvek fakó lapjain avult tipográfiával ez a név csil­­­­log: Déryné Széplaki (Schönbach) Róza. Itt­­ nyugszik városunkban, ahol először lépett fel­­ a Korona kocsiszínjének ácsolt színpadán Ő­­ volt az első, ki először énekelt az első magyar kőszínházban. Első primadonnája volt Mis­­kolcznak. Ő volt az utolsó is, ki hozzánk tért vissza ismeretlen útjáról, hogy megpihenjen örökre az Avas ölében. A miskolczi Szent Anna temetőben állandó buzdítója a színészet rögös pályáján Thália ama papjai és papnőinek, kik mint a színtár­sulat tagjai működnek Miskolczon. Déryné sírja­ Szent áhitat fog el, amikor leírom e pár szót. Képtelen vagyok papírra vetni azt a mély megilletődést, amely elfogott, midőn ,,a minden idők legbájosabb bohém­asszonyának“ sírja előtt állottam fedetlen fő­vel, kényező szemekkel. Jól ismerem én ezt az asszonyt. Ismerem a naplójából, amelynek minden sorát, minden betűjét a legnagyobb érdeklődéssel és szeretettel olvastam el. Nyolc­van éves volt, amikor írta, de az egész köny­vön keresztül egy 18—20 éves vidám, bájos művészlelket vél látni az olvasó. Nagy fájdalom és sok keserűség érlelte meg ebben az asszonyban a tehetséget és a mély vonzalmat a színészet iránt Pályafutása nem volt egyéb, mint kín és szenvedés, küz­delem az eszméért és a dicsőségért. Mik­óssy Ilona feljegyzéseit olvasva, ott látj­uk Dérynét a kocsiszín színpadán, amikor levágatja hosszú dús, szőke fürteit hogy fiúszerepet játszhas­son. Melyik primadonna tenné ezt meg ma? Némán szótlanul állok Déryné sírjánál, a kis márvány obeiliszk előtt és elmerengve gondolok vissza a múltba, azokra a boldog időkre és boldog emberekre. Lelkem bazárjá­ban ott álldogálnak a polcokon, poros sap­­l­kákban és kabátokban a régmúlt idők nagy­­­­ságai és mint valami isteni háromszögletes­­ szem tündöklik előttem az irtó magasságban, a fehér bárányfelhők rejtett utain egy évszám 1828, amikor először lépett fel Miskolczon Déryné. Elborult előttem a pár pillanattal előbb még derült égboltozat, a tündöklő évszám aranysugarai megtörtek a viharos felhők feke­teségében és én lehajtott fővel, földre sütött szemekkel csókoltam meg a hideg, a jéghideg márvány sírkövet. Nagyon hideg volt ez a csók!... (Goór Oszkár Jókainé Laborfalvy Rózáról írt tanulmányát a következő számunkban kö­zöljük. A szerk.) Valódi Külföldi pipereciHHcH FORGÁCS illatszertárábam. A közönséghez. A miskolczi lapok valamenyien papir hiányában szenved­nek, amelyből természetesen mi sem vagyunk kivételesek. Ezért kénytelenek voltunk lapunk terjedelmét redukálni. Mindamellett gondoskodtunk arról, hogy az egész heti színlapon és mesevázlaton kívül még más színházi hírrel is szol­gálhassunk közönségünknek. Hogy med­­­­dig tart ez az állapot, nem tudjuk, s reméljük, hogy már a jövő héten a rendes terjedelemben léphetünk olvasó­ink elé. A szerkesztőség, színházi hírek A Falu rossza reprizére készül a társu­lat. Ez a jó régi magyar darab elsőrendű sze­rep­osztásban a legközelebb színre kerül. Gyermekelőadás. A legközelebbi gyer­mekelőadáson „Aladár nem szamár“ című víg­játék kerül bemutatóra. Mikor az asszony ideges. Két hét múlva hozza színre a társulat drámai személy­zete a fővárosban oly nagy sikert aratott „Mi­kor az asszony ideges“ című drámát, mely darabból a próbák már serényen folynak Farsang tündére. A Pillangó főhadnagy és a Lili bárónő után most készül a társulat a „Farsang tündére“ bemutatójára. Az új szen­zációs operette címszerepét Koronkay Rózsi játssza. A jobbnál-jobb szerepek Somogyi Emmi, Lóránth, Gömöry, Herczeg, Faragó és Gáspár kezeibe vannak letéve. A „Farsang tündére“ premierjét január utolsó napjaira, vagy február elejére tervezi a direkció. Az Orsz. Szinészegyesület elnöke • a miskolczi színtársulathoz. Az Országos Szinészegyesület elnöke az ország összes színtársulataihoz és azok tag­jaihoz az uj év alkalmából levelet­­ idézett, a­mely megérkezett a miskolczi társulathoz is. A levél így hangzik: Kedves pályatársak ! Az ezer sebből vérző ezeréves Magyarország eme fekete karácso­nyán és a ránk virradt vigasztalan újév nap­ján, amidőn ellenségeink a győzők jogán a kegyelemdöfést akarják megadni szegény ha­zánknak és elszakítani testéről a legdrágább, legértékesebb részeket, egyetlen fegyverünk maradt, amit fegyverrel tőlünk elvenni nem lehet: a kultúránk! Ennek a kultúrának leghathatósabb szó­szólói, hirdetői Önök, kedves pályatársak — magyar színészek! Egyetlen kötelesség há­ramlik most mindannyiunkra, akik a magyar színészet táborát képezzük, hirdetni az igét s megmutatni ellenségeinknek, hogy a magyar nemzet nyelvében él és ezt a zengzetes nyel­vet el nem rabolhatja tőlünk földi hatalom. A magyar színészet sohasem volt csupán üzlet, de ma legkevésbbé szabad, hogy az legyen. Önöknek, kedves pályatársaim, szent köteles­égük őrködni, hogy ezekben a szomorú időkben a színpad templom — apostolok szószéke legyen, ahonnan csak szépet, neme­set, magyar szívekbe markoló eszméket inter­pretáltak magyar szerzőtől, magyar színészek! Ezt kívánom én Önöktől e szomorú uj esztendő hajnalhasadásán és most tudom, hogy szavaim nem lesznek pusztában el­hangzók, de megértő szívekre találnak, előre is hálásan köszönetet mondok Önöknek. Baráti üdvözlettel; Szilágyi Vilmos elnök. A fenti levélből a közönség megállapít­hatja, hogy a miskolczi színház igazgatósága, minden felszólítás nélkül, eddig is a színész­egyesület elnökének intencióihoz híven állí­totta össze műsorát. A színház műsorában állandóan magyar darabok dominálnak és a színház vezetősége és minden egyes tagja a hazafias érzés ápolására törekszik. A színház vezetősége ezután is meg fog mindent tenni ebben az irányban, állandó magyar ciklus rendezésével.

Next