Színházi Lapok, 1920. január-június (15. évfolyam, 17-41. szám)
1920-01-01 / 17. szám
Miskolcz, 1920 január 1. 50205 Színházi Előfizetési ára: Egy évadra .. 60 K Fél évadra .. 40 K Negyedre .. .. 20 K "Ára 2kor.sütörtök. XV. évf. 17. sz. Felelős szerkesztő, kiadó- és laptulajdonos: Földes Lajos. Egyes számára utcán, trafikban és a színház nézőterén 2 korona. Megjelenik minden szombaton. Alapította: Földes Gusztáv. Szerkesztőség és kiadóhivatal: CG Városház tér 24 sz. Telefon: 254 szám. Régiek a „Miskolczi Nemzeti Színház“ színpadán. Irta: Goót Oszkár. Azokról szeretnék én itt a „Színházi Lapok" hasábjain néhány igénytelen sort írni, akiknek neveit régen elfeledték már, akikről írni annyit jelent, mint felidézni a boldog múltat romantikájával és szépségével. Azokról, akikről itt írni fogok, arany sorokban kellene megemlékezni, mert hiszen olyanok voltak azok, mint a színaranyok, kik kiváltak a sokaságból és művészetükkel, művészi tehetségükkel fáklyaként világítottak be a nagy mindenségbe. Fáklyák voltak, melynek tűzcsóvái megperzselték a lelkeket és a sziveket, akiknél lelkesebb, odaadóbb és hitükben gazdagabb papnői és papjai nem lesznek a magyar Tháliának, a magyar színművészetnek. Mi, magyarok könnyen felejtünk és a mának, a jelennek élve nem gondolunk vissza a múltra, nem gondolunk szeretettel vissza azokra a hősökre, akik annyi keserűségen és nélkülözésen át szórakoztatták őseinket, akik úgymondva megteremtették a magyar színészetet. Elmegyünk hetenként kétszer a színházba, megnézünk valami könnyed felépítésű, gyorsan elillanó operette előadást, végighallgatunk két órán keresztül egy egyszerű összetételű operette melódiát, de ugyanakkor nem repül vissza gondolatunk a múltba azokhoz, akik bizony fedetlen kocsiszínben, hidegben és fagyban, egy összetákolt, gyalutlan deszkázatú, ideiglenes színpadon áldoztak nemes lélekkel Tháliának; akik nem követelődztek, akik nem öltözködtek aranykeretű tükrök előtt, akik nem érzékenykedtek, akik éheztek és fáztak, mégis művészit produkáltak. Ma úgy elnézem, milyen kényelmes is az a színpad, milyen kényelmesek is azok az öltözők, a technika színpadi vívmányai mennyire megkönnyítik az előadásokat, a színészek színpadi munkáját, eltűnődve gondolok vissza a múltra, azokra az időkre, amelyekről csak nagyapáink meséjéből tudok magamnak kellő képet alkotni. A külföld szobrot emel elhalt művészeinek és ezzel is külső megnyilvánulását adja mindenek felett nagy műszeretetének, nálunk Magyarhonban mindent elfeledünk, legfeljebb elhalt testvéreinknek, vagy szüleinknek állítunk sírkövet, ezt is azért mert ez a kegyelet még nem halt ki belőlünk. Páris, ha meghal Bernhardt Sarah, egész bizonyos szobrot emel neki a Comédie de France előtti téren, nálunk egy kis márvány emlék őrzi Ujházy Ede, meg Egressy Gábor emlékét. Nagyon kevesen tudják Miskolczon, hogy két olyan nagy művésznőt fűz Miskolcz városához a születés, meg a halál, mint Dérynét és Jókainét. Ki is gondol most ezekben a sorsdöntő órákban, egy ötéves világpusztító zivatar után erre a két névre, akik a magyar színész történelemnek legkimagaslóbb nőalakjai voltak és örökre lesznek is. Melyik miskolczi színész gondol csak egyszer is ezekre, a nemesen gondolkodó, csodás karrierű, de még csodásabb lelki életű két nőre, akik az országos színészet megteremtésének keretében, megteremtették többek között Miskolczon is a színészetet?! Ők a késő utódok nem keresik fel a múlt idők mohályában fedett sírokat. Szenteljünk néhány percet és jöjjön vélem a Színházi Lapok kedves olvasó közönsége kisérjen szemeivel utamon vissza a múltba, oda, ahol a régi, porlepte könyvek fakó lapjain avult tipográfiával ez a név csillog: Déryné Széplaki (Schönbach) Róza. Itt nyugszik városunkban, ahol először lépett fel a Korona kocsiszínjének ácsolt színpadán Ő volt az első, ki először énekelt az első magyar kőszínházban. Első primadonnája volt Miskolcznak. Ő volt az utolsó is, ki hozzánk tért vissza ismeretlen útjáról, hogy megpihenjen örökre az Avas ölében. A miskolczi Szent Anna temetőben állandó buzdítója a színészet rögös pályáján Thália ama papjai és papnőinek, kik mint a színtársulat tagjai működnek Miskolczon. Déryné sírja Szent áhitat fog el, amikor leírom e pár szót. Képtelen vagyok papírra vetni azt a mély megilletődést, amely elfogott, midőn ,,a minden idők legbájosabb bohémasszonyának“ sírja előtt állottam fedetlen fővel, kényező szemekkel. Jól ismerem én ezt az asszonyt. Ismerem a naplójából, amelynek minden sorát, minden betűjét a legnagyobb érdeklődéssel és szeretettel olvastam el. Nyolcvan éves volt, amikor írta, de az egész könyvön keresztül egy 18—20 éves vidám, bájos művészlelket vél látni az olvasó. Nagy fájdalom és sok keserűség érlelte meg ebben az asszonyban a tehetséget és a mély vonzalmat a színészet iránt Pályafutása nem volt egyéb, mint kín és szenvedés, küzdelem az eszméért és a dicsőségért. Mikóssy Ilona feljegyzéseit olvasva, ott látjuk Dérynét a kocsiszín színpadán, amikor levágatja hosszú dús, szőke fürteit hogy fiúszerepet játszhasson. Melyik primadonna tenné ezt meg ma? Némán szótlanul állok Déryné sírjánál, a kis márvány obeiliszk előtt és elmerengve gondolok vissza a múltba, azokra a boldog időkre és boldog emberekre. Lelkem bazárjában ott álldogálnak a polcokon, poros saplkákban és kabátokban a régmúlt idők nagyságai és mint valami isteni háromszögletes szem tündöklik előttem az irtó magasságban, a fehér bárányfelhők rejtett utain egy évszám 1828, amikor először lépett fel Miskolczon Déryné. Elborult előttem a pár pillanattal előbb még derült égboltozat, a tündöklő évszám aranysugarai megtörtek a viharos felhők feketeségében és én lehajtott fővel, földre sütött szemekkel csókoltam meg a hideg, a jéghideg márvány sírkövet. Nagyon hideg volt ez a csók!... (Goór Oszkár Jókainé Laborfalvy Rózáról írt tanulmányát a következő számunkban közöljük. A szerk.) Valódi Külföldi pipereciHHcH FORGÁCS illatszertárábam. A közönséghez. A miskolczi lapok valamenyien papir hiányában szenvednek, amelyből természetesen mi sem vagyunk kivételesek. Ezért kénytelenek voltunk lapunk terjedelmét redukálni. Mindamellett gondoskodtunk arról, hogy az egész heti színlapon és mesevázlaton kívül még más színházi hírrel is szolgálhassunk közönségünknek. Hogy meddig tart ez az állapot, nem tudjuk, s reméljük, hogy már a jövő héten a rendes terjedelemben léphetünk olvasóink elé. A szerkesztőség, színházi hírek A Falu rossza reprizére készül a társulat. Ez a jó régi magyar darab elsőrendű szereposztásban a legközelebb színre kerül. Gyermekelőadás. A legközelebbi gyermekelőadáson „Aladár nem szamár“ című vígjáték kerül bemutatóra. Mikor az asszony ideges. Két hét múlva hozza színre a társulat drámai személyzete a fővárosban oly nagy sikert aratott „Mikor az asszony ideges“ című drámát, mely darabból a próbák már serényen folynak Farsang tündére. A Pillangó főhadnagy és a Lili bárónő után most készül a társulat a „Farsang tündére“ bemutatójára. Az új szenzációs operette címszerepét Koronkay Rózsi játssza. A jobbnál-jobb szerepek Somogyi Emmi, Lóránth, Gömöry, Herczeg, Faragó és Gáspár kezeibe vannak letéve. A „Farsang tündére“ premierjét január utolsó napjaira, vagy február elejére tervezi a direkció. Az Orsz. Szinészegyesület elnöke • a miskolczi színtársulathoz. Az Országos Szinészegyesület elnöke az ország összes színtársulataihoz és azok tagjaihoz az uj év alkalmából levelet idézett, amely megérkezett a miskolczi társulathoz is. A levél így hangzik: Kedves pályatársak ! Az ezer sebből vérző ezeréves Magyarország eme fekete karácsonyán és a ránk virradt vigasztalan újév napján, amidőn ellenségeink a győzők jogán a kegyelemdöfést akarják megadni szegény hazánknak és elszakítani testéről a legdrágább, legértékesebb részeket, egyetlen fegyverünk maradt, amit fegyverrel tőlünk elvenni nem lehet: a kultúránk! Ennek a kultúrának leghathatósabb szószólói, hirdetői Önök, kedves pályatársak — magyar színészek! Egyetlen kötelesség háramlik most mindannyiunkra, akik a magyar színészet táborát képezzük, hirdetni az igét s megmutatni ellenségeinknek, hogy a magyar nemzet nyelvében él és ezt a zengzetes nyelvet el nem rabolhatja tőlünk földi hatalom. A magyar színészet sohasem volt csupán üzlet, de ma legkevésbbé szabad, hogy az legyen. Önöknek, kedves pályatársaim, szent köteleségük őrködni, hogy ezekben a szomorú időkben a színpad templom — apostolok szószéke legyen, ahonnan csak szépet, nemeset, magyar szívekbe markoló eszméket interpretáltak magyar szerzőtől, magyar színészek! Ezt kívánom én Önöktől e szomorú uj esztendő hajnalhasadásán és most tudom, hogy szavaim nem lesznek pusztában elhangzók, de megértő szívekre találnak, előre is hálásan köszönetet mondok Önöknek. Baráti üdvözlettel; Szilágyi Vilmos elnök. A fenti levélből a közönség megállapíthatja, hogy a miskolczi színház igazgatósága, minden felszólítás nélkül, eddig is a színészegyesület elnökének intencióihoz híven állította össze műsorát. A színház műsorában állandóan magyar darabok dominálnak és a színház vezetősége és minden egyes tagja a hazafias érzés ápolására törekszik. A színház vezetősége ezután is meg fog mindent tenni ebben az irányban, állandó magyar ciklus rendezésével.