Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)

1863-04-10 / 5. szám

gyűlési képviselőnk rövid, lelkes szavakkal üd­vözölte őt, mely után zene s roppant tömeg kí­sérete mellett jutott a lelkes hölgy az őt váró fogatokhoz, melyek ő a miveltség- és vendég­­szeretettel egyaránt ékeskedő lelkes Fejes-csa­ládhoz kisérék, hol a grófnő és női kísérete a legszivélyebb fogadást talált és igazi magyar vendégszeretetben részesült. A nevezett lelkes családon kivül még Horváth Döme és Bagi László urak voltak szerencsések a grófnőt ba­rátságos vendégasztalukhoz megnyerhetni; mon­danom sem kell, hogy ezen alkalmakkal a gróf­nőért számos felköszöntések történtek. A grófnő múlt hó 25 én lépett fel először mint Anna („Szigetvári vértanuk“ első felvonásában) a „Gyertyatartó“-ban és mint Zrinyi Ilona (II. Rákóci első felvonásában) ; 26-án pedig mint Melinda (Bánk bánban.) A fölemelt árak mellett is tele színház volt; a közönség zajos éljenzésssel, tapsokkal és koszorúkkal fogadta őt mindkét es­tén. Minket a grófnő játéka a szó teljes értel­mében, kellemesen lepett meg; meglepett pedig szép magyarságával, hangjával, mély érzést tanúsító szép szavalatával, ügyes játékával és színpadi honosságával, úgy annyira, hogy mi a grófnő lelkesültségével párosult kitartás után, számára szép jövőt jósolunk. A grófnő lelkese­dését szép világításban állítja elénk a követ­kező két tény, ugyanis a grófnő a „Bánk bán“ írójának, Katona Józsefnek mind szobrát, mind a távolabb eső temetőben levő sírem­lékét meglátogatta és megkoszorúzta; az újonan épülő színházat megszemlélte és annak magántulajdonosát, Kovács László vagyonos polgártárunkat buzdító üzenettel lelke­­síté az építvény teljes bevégzésére ; említett pol­gártársunkat mi is megdicsérjük , miután már bizonyos, hogy a város hozzájárulása nélkül igen diszes és nagy színházat építene Kecskemét számára. Sokáig éljen! Az ünnepelt grófnőt 27-én számos fogaton hölgyek és urak kisérék a vasúti vonathoz, hol ismét többszörös tisztelet-nyilvánulás után vett búcsút tőle a sokaság. — Molnár, a budai szín­igazgató és Bényei, kik a grófnőt e körútjában kisérték, szinte meleg fogadás­ és elismerésben részesültek. A két előadás tiszta bevétele 352 frt volt, melynek fele a kitűzött jótékony cél ré­szére, fele pedig Pázmán színtársulata javára vétetett át. ----------------------­ Mi hír vidéken? — Az aradi lóversenyegylet folyó hó­t én tart gyűlést Aradon, b. Simonyi elnök­lete alatt. — Ketten Henrik a tegnapi napon adta első hangversenyét Győrben, a kereskedelmi gyülde volt rebouttermében. — A magyar szi­­nészeket Győrben Sallmeyer német színigaz­­gató társasága váltotta fel a nyárra.­­ Esztergom és Komárom között f. hó 2-án éjjel a Pestről fölmenő személyszál­lító gőzhajó egy dereglyét emberestől, és hor­dóstól felfordított. Ember és üres hordó mind kiszabadult, de a vesződség 3 óráig tartott. — Esztergomban márc. 29-én az ala­kulandó kisdedóvó javára, az ottani szinészek közreműködésével, előadást tartottak. Közön­ség a botránkozásig kevés volt. — A Szondi-emlék ügyében f. hó 2-án tartatott Ipolyságon kaszinói gyűlés. Országos segélygyüjtés jön elhatározva.­­ A szatmári műkedvelő társu­lat, a szomszéd Mikola helységben legégett 100 gazda, ref. iskola és paplak részére f. hó 2-kán a „Házassági három parancs“ című színművet adta elő. A derék műkedvelők közelebb is a jótékony nőegylet, és prot. nö­­velde javára 500 frtot adtak át műkedvelői elő­adásukból. Mielőtt Latabár társulata Szatmárra érkeznék, még a „C­s­i­k­ó­s !“ fogja — hasonlólag jótékony célra, előadni. Azután pe­ Mi történik a nagy szik­­pádon ? A pesti polgári lövölde legköze­lebbi közgyűlésén: Deák Ferencet, gróf K­á­­ro­l­yi Istvánt, és Schwendner Mihályt átalános felkiáltással tiszteleti tagokká nevezte. Az oklevelet küldöttség adandja át. A többi választás következőleg ütött ki: K­i­r­n­e­r József fölövészmester, Stohmaier Fe­renc allövészmesternek, Fuchs Ignác helyet­tes főlövészmesternek , M­e­d­e­t­z József he­lyettes allövészmesternek választottak. Választ­mányi tagok lettek : Rö­ck Henrik , Wankó Károly, Wallenfeld Károly, H­o­f­­­er György, Wendlandt János, Il­mer Károly, Wittenbauer József, D­ömmerling Ká­roly, Illés Márton,Flei­schmann Károly, Stain­dl Ferenc, dr. Batizfalvy Samu, B­e­s­z­e János, L­o­h­r Antal, H­a­f­b­a­u­e­r Fer­dinand , Sebastiani Frigyes, Tölgyesi Károly, Z­e­t­t­n­e­r Ede, Bayer Márton, S­c­h­ö­c­k­e­r Mátyás, Gl­a­t­z Ferdinand, P­i­a­­­trik Ferenc, Schönbein Antal, Wimmer Antal, Kastne­r János, Forstinger Albert, Ratzky János, és K­a­i­s­e­r J. E. — Az aszódi evang. egyházat kijavíttatta s az iskolát megnagyobbíttatá saját költségén a buzgó prot. Podmaniczky család. — Tegnap d. e. a csónakdában az egylet tagjai ünnepélyt tartottak. Egy Angolországból érkezett csónakot kereszteltek meg egész ün­nepélyességgel. A részletekről írni fogunk. — Az „Ország“ újdondásza rész néven veszi, hogy mi a nemzeti színházat a „nemzet szemefényének“ nevezzük. Ez elnevezés nem tőlünk ered, Íróktól vettük át. Ha jól emlék­szünk az „Ország“ egyik munkatársa, B­e­r­e­c­z K. „Hölgyfutár“-ja és „albuma“ hozták divatba ez elnevezést, vagy tán az idő és nemzeti szín­ház fontossága azóta megváltozott. Mi történt ? Elvették a szabadjegyek nagy részét, s erre a „nemzet szemefénye“ egyszerre elhomályosult. — Rabatinszky Mari k. a., e szép te­­hetségű fiatal énekesnő, először a „Kunod­ban fog föllépni a nemzeti színpadon. Vörösmarty munkái, mint a M. Sajtó írja — nyolc hónap alatt jelennek meg 12 kö­­tetben.A „R­é­s­z­v­é­t k­ö­n­y v­e“ című nagy be­cses album pedig, ■— melynek jövedelme az Írói segélyegyleté — már a jövő héten kike­rül a sajtó alól. Tartalmában van a „N­eura- r­o­m“ is, pályadíjazott vígjáték Szigligeti* t­ől. — A „B­u­d­a­p­e­s­t­i s­z­e­m­l­e“ — e jeles tudományos folyóirat, — nem részesül oly nagy pártfogásban , m­int a­hogy érdemelné. E sze­rint meglehet, hogy egyszer csak megszűnik. E gondolatra mindig a „Dandár“ szerzőjének e drasztikus hasonlítása jut eszünkbe : „Kerülik az emberek a tudományt, mint a kutya a pipa­füstöt !“ — Terén­y­i Lajos, békésmegyei egyik képviselő az 1861-ik országgyűlésen, hirtelen, fiatal kora világában meghalt. Országgyűlési lelkes beszédére még emlékeznek a pestiek. Egyike volt a leglelkesebb hazafiaknak. Test­vére Ipolyi Arnold ismert tudósnak. Ál­dás az elhunyt derék hazafi poraira. — Lisznyai*árvák javára .*B­udán is hangversenyt terveznek. Műkedvelők fognak benne énekelni és szavalni. A rendezést Tur­csányi, a népszínházban pályádijt nyert “Du­­navizhordó“ szerzője vállalta el. — Bécsből írják, hogy b. Sennyei súlyosan megbetegült s aggódnak miatta. — Egypár lap szerint a „Dunanan“ ed­ dig a népszínháznak 9000 frtot jövedelmezett. — Május hó elején kezdik meg az aldu* nasor rakparti munkákat. — Bognár Adél k. a. e szép tehetségű fiatal énekesnő az ártéri színháznál fog föllépni, miután a nemz. színház anyagi körülményei szerződtetését ezúttal nem engedék meg. — Wáchtel Tódor tenoristát a bécsi operaházhoz szerződteték, öt évre, évenként 18.000 írttal. Ebből is látszik, hogy mai nap nem oly könnyű jó tenorhoz jutni, mint némely, különben tiszteletreméltó újdondász képzeli. — Kezdődnek a kirándulások s szapo­rodnak az omnibuszok. April 15-től kezdve a Sebestyén térről is fognak járni, ki a zugligetbe. — Debrecenben már megkezdék a Csokonai-szobor előmunkálatait. E célra — a „Sürgöny“ szerint — 1400 frt gyűlt be. — Hugo Károly az ájtéri színházban még háromszor lép föl, a „Velencei kalmár­ban, a „Báró és bankáriban, végre „Lear“-ben. — Az „O r­s z­á­g“ újdondásza zörög a sza­badjegyek végett, s kiönti lapunk ellen világ­fájdalmát. Azt is javasolja, hogy az „érdekes­­bités nem lesz fölösleges.“ E tanács saját egy­hangú és száraz rovatára tán még jobban rá illenék. — A városligeti Kalenda-féle nyári­lak leégett. — A Kisfaludy -társaság, e pártolásra oly méltó szépirodalmi intézet, melynek igaz­gatója Arany János, adományok és alapítvá­nyokkal — folyvást szaporodik. Hátha még egy kicsit élénkebben mozoghatna, s módjá­­ban állna valamely érdekes eredeti művel ismét meglepni a közönséget. — Húsvéthétfőn a Gellérthegyi nép­ünnepben legalább is 30,000 ember vett részt. Csak magánál a Rudasfördőnél négyezeren kel­tek át, a­nélkül, hogy a rengő sajkákon csak egy egy kis félrebillenés is történt volna. Ez bátorságot adhat azon nőknek is, kik eddig fél­tek a sajkákra szállni. — „A felfordult világ“ című élclapra nem adatott meg az engedély. E szerint az egész terv — felfordult. — Londonban az idén ápril 4-én esett az első hó. — Borostyánkő helységében (Stompa mellett) a lőpor malom jégbe repült. A helység ablakai mind megrepedtek. Emberélet nem esett áldozatul, mivel a munkások ebédeltek. Ez nagy szerencse a szerencsétlenségben. Mig az írói segélyegylet, s a színház nyugdíjintézetére rendeznek elő­adásokat. E műkedvelői társulat időnként 6 előadásra szokott bérletet nyitni, melynek gyűj­tésében a legdicsérendőbb erélyt szokta kifej­teni. — A londoni műkiállításra küldött gyarmati (szatmármegyei) dohány éremmel tisz­­teltetvén meg, B. L. kiállító , Európa több vá­rosából megrendelést kapott több mázsányi do­hányra. Tarkaságok. — A „Times“ jelenti, hogy Bonaparte Lajosnak, Hollandia volt exkirályának — ki 1846-ban halt meg Livornóban — Hollandia kormányzatát tárgyazó kéziratai angol és fran­cia nyelven megjelennek. A nemesen gondol­kodó férfi, ki jobbnak látta a trónról lemon­dani, mint egy szabad nemzet szolgaságra ju­tásának eszközül szolgálni — több politikai s szépirodalmi műveket tett még életében közzé, sőt a versköltészetben is tett kisérletet. — A párisi operaház csak 1868-ra készülhetvén el, a mostanit az elmúlt nagy hét­ben javították ki, 80,000 franknyi költséggel. — Kutt nevű tévelygő, Frankfurtban „Is­tenfiai“ című vallási felekezetet kezdett állí­tani. A rendőrség az őrültek házába szállította. Laptulajdonos a nemzeti színház. Felelős szerkesztő és kiadó : Szerdahelyi Kálmán. - *

Next