Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-07-11 / 95. szám
----------------------- Há ntorné. (Síül. 1798. t 1853.) m. A pesti színház megnyitása közelegvén, természetesen legelőbb is Kántornét akarták szerződtetni ; de közte s az igazgatóság közt némi meghasonlás történt. Ha Kántorné Pesten van, kétségkívül hamar kiegyenlítik azt; de a levelezés azt eredményezte, hogy Kántorné megkötötte magát, az igazgató részvényes választmány élén pedig oly férfiú állott, kivel paczkázni még másoknak sem volt tanácsos. Az ujjhúzásnak az lett a vége, hogy Kántorné szerződtetése elmaradt, helyébe Laborfalvi Róza lépett, ki Fehérvárott pár hó alatt bámulatos haladást tön. Kik Budán látták, alig ismertek rá Pesten. Ékes, magas termet, szép szabályos arcz, fekete nagy szem és haj, érez althang, s tiszta, minden álpathos nélküli correct szavalat oly előnyök, melyekkel ifju kora daczára az anyahősnőkben is sikerült Kántornét pótolnia. A közönség hamar feledélyezi a jelent, s a múlt emlékeivel csak otthon foglalkozik, s a büszke Kántorné részvétért, pártfogásért nem könyörgött soha. Az ő kedvéért a szindirálók bizonyos faja nem támadta meg utódját. Mellette nem jöttek a vidékről felszólalások , sokkal büszkébb volt, mintsem ilyesmikhez folyamodnék. Ő sértve érezte magát, mégpedig oly mélyen, hogy megbocsátni soha sem akart. Mert később az igazgatóság tett lépéseket, hogy visszaszerződtesse, de ő határozottan elutasította a meghívást, körülbelöl oly válaszszal, hogy ő nem akar ott hold lenni, hol egykor nap volt! — Vidéki színésznő lett s leginkább Erdélyben működött. Inkább küzdött az élet szükségeivel, mintsem feláldozza büszkeségét a kényelemnek, melyben itt agg napjait tölthette volna. Ő ott is mindvégig következetes maradt jelleméhez. Feleki, aki vele ugyanazon társulatnál volt több évig, beszéli a következő esetet. Jolanthát, a jeruzsálemi királynét, gyakran adták , melyben Kántorné a czímszerepet játszta. Feleki a templáriust adta, több ízben kérte az igazgatót, hogy csináltasson neki egy templarius tunikát, mert ahányszor kivetkőztetik a színpadon, mindannyiszor kinevetik a néző helyen. De a tunika csak pium desiderium maradt, s Felekit újra kinevették. Ő elkeseredve így szólt az igazgatóhoz: „De miféle sátán súgta az úrnak, hogy ismét e darabot vegye elő ?!—“ Kántorné hallotta ezt s csak ennyit mondott: „Az a sátán én voltam!“ Négy évig nem szólt hozzá. A nemzeti színház megnyitása 1837 augustusra volt kitűzve; a budai társaság husvét előtt megszűnt Budán működni. Zöme — Szentpéteri, Udvarhelyi, Szilágyi és Telepi vezérlete alatt — Fehérvárra ment, s minthogy a budai primadonnák közül egyik sem ment vele, az akkor még alig harmadféléves színésznő, Laborfalvi Róza (Jókainé) lett a primadonna assolutissimája. A budai társaság többi előkelő tagja mind vendégszerepelni ment. Egyébiránt hogy ezek, a társaságot magára hagyván, a több hasznot ígérő vendégszereplést választották, még csak rész néven sem lehet venni, ha megmondjuk, hogy Budán félévig rendes fizetés nélkül, csupán a bevételre szorítva, többnyire teljes adósságokba merültek. Ettől akartak szabadulni. Mert Budán az utolsó félév vajmi keserves volt! Hogy minden pénzt az épülő nemzeti szinházra lehessen fordítani, a budai társaság lemondott minden segedelemről, melyben addig a megye részesítette. S amint a jég miatt a fahidat kiszedték, a pesti közönség nem igen jöhetett át, pedig csak ez töltötte meg a színházat. A korosabbak ismerni fogják a tutajozás veszélyeit, midőn gyakran a Margit szigetnél ülvén csolnakba, az alsó szigetnél vergődtünk partra. Ha aztán a Duna jól befagyott, könnyű volt az átjárás, volt is jövedelem, de néha jött az eső, s a víz elöntötte a jeget; ilyenkor bokáig érő vízben kellett átlubiczkolni, nem tudván, ki mikor lép sírjába, ha valahol lék támadt. A budai társaság többször részesült e szerencsében. Szerencsének kellett tartania , mindjárt megmondom miért. Miután a pesti közönség nem jött Budára, tehát a társaság jött Pestre, a nagy német színházba játszani, hetenként egyszer, pénteken. Ezek a péntekek ránézve ünnepek voltak, mert ez egy nap felében is többet jövedelmezett, mint Budán az egész hét. — Ilyenkor aztán, tudniillik mikor bokáig érő vízben kellett a jégén átjönni Pestre. — Kántorné is elővette hősi bátorságát, s a nagy csizmát, s ezt mondta : utánam ! ma vagy meghalunk, vagy játszunk Pesten! Szigligeti, Gábriell Katalin. A színésznek nem fon koszorúkat az utóvilág, s Gábrielinek is meg kelle elégednie azokkal, miket kortársai fűztek számára. Magasan állva művésztársai fölött, tehetségeit tekintve , egész valója is különböző tőlük. Magas szív , és büszke lélek volt. Mivel már 1780 ban hagyá el a színpadot, ma aligha létezik csak egy kortársa is, ki visszaemlékeznék oly hang benyomására, mely őt a világ első énekesnőjévé téve. Hangjának ereje, terjedelme oly nagyszerű volt, hogy ha akar, más művész vagy művésznő éneke az övé mellett a legcsekélyebb hatás nélkül maradt. Tetszése szerint buktatá meg — a birtokában levő hangkifejtés által —játszó társait, és korának legelső énekesei kétségbeeséssel küzdöttek , ha vele egy szerepben kellett megjelenniük, mert az említett tulajdonok mellett, előadása még bensőség s nagy érzelemmel is birt. Ő mindent magával ragadt. Garcia és Porpora valának mesterei. Metafasio oly operákat irt, melyek az ő játéka nélkül nem adathattak. Bécs hosszas ideig tanúja volt diadalainak s nagy részt forrása gazdagságának. Valamint művészete által társait, úgy hidegsége által mindazok reményeit semmisité meg, kik elég szerencsétlenek voltak, iránta hajlamot táplálni. Ezt többi közt különösen gróf Ia Sicilia alkirálya tapasztalta, midőn a primadonna 1765 ben Palermóba ment. Az alkirály ajánlatait visszautasítá, fohászait kinevezé, panaszait kigúnyolá a művésznő. A gróf — bár egy király fia — ennek folytán házasságra akart lépni vele., A gróf remélt, mivel Gabrieli k. a. egy ebédre való meghivást elfogadott. Azonban ,nem jelent meg. Midőn érte mentek, igy szólt: „ Ah, igaz, igaz, igaz , de én megfeledkeztem. Ily apróságokra soha sincs elég gondom.“ Az alkirály dühbe jött. Még ehez este az alkirályi udvar előtt roszul is énekelt. A herceg megüzenő, hogy jobb éneklésre fogja kényszeríteni ; ő hidegen kinyilatkoztatá: „Erőszak által ordításra kényszeríthetnek, de nem éneklésre.“ A nagyúr türelme elfogyott, bezáratá. Gabrieli most vagyonát a foglyok, s a város szegényeinek fölsegélésére használta föl. Fogságának tizenkét napja ugyanannyi diadalnap volt rája, s kudarc az alkirályra nézve. Nehogy zavar törjön ki, kénytelen volt őt szabadon ereszteni. Elhagyá Siciliát, Itáliát, s többszörös felszólításnak engedve , Pétervárra ment , hol 1765-ben megjelent, II. Katalin cárnőnek rögtön bemutaták, mivel ez maga akarta a művésznővel a szerződést megkötni. Gabrieli 5000 aranyat követelt fizetése fejében. — Istenem, kiálta föl Katalin — hisz anynyit egy tábornagyom se kap. Akkor fönséged énekeltessen tábornagyjaival — felelé az énekesnő. Katalin nagylelkűbb volt, mint Sicilia alkirálya, megbocsátott e feleletért, s megadá az 5000 aranyat. Közli: Verédy K.. -------taffiSfíS3R------ Az éneklő gép. Az öreg Fáber találmányát az éneklő gépet e napokban megnéztük, a nagyhid utcai 14. számú ház első emeletén. Mint minden találmány az első föltalálás után, úgy ,még ez is tökéletesítésre vár. Azonban a közfigyelmet már is megérdemli. A gép csakugyan énekel áriákat, oly hangon, mely egészen más, mint a hangszerek hangjai. Ezenkívül egyes szavakat („papa,“ „mama“) érthetőleg mond. A gép elején egy női alak ül selyemben, keztyűsen. Szemei és ajkai folyvást mozognak, a mozgó ajkain át jönek az énekhangok . Az öreg gépész, ki sok időt, gondot és fáradságot fordított e különös találmányra, megérdemli, hogy a közönség részvétében egy kis jutalmat leljen. A belépti dij (50 kr.) úgy sem sok. Van egy kisded öntalálmányu orgonaféléje is, melyen zeneműveket, többi közt a „Rákócy indulót“ is játsza. ------e?vw------ Muracheff kegyetlenkedései. Vinában két előkelő hölgyet végeztetett ki : Plater grófnőt, az ő rendeletére felakasztott Plater gróf nővérét, és Teilecka kisasszonyt.A nép e látványra feldühösödve Murawhef lakására rohant, de a vén hóhér egy kaszárnyába menekült. A nép a házat elpusztította, de katonaság vette körül és a tömeget összefogdosta. Ezután a katonaságnak szabadrablást engedett, kik Vilnát feldúlták, s tüzesített szuronynyal égették ki több nő és férfi szemét. — A dünaburgi várban mintegy 900 nő-